2022. augusztus 26., péntek

Azóri-sziegetek, São Miguel - 2. rész

Következő napon a Sete Cidadesbe szerettünk volna felmenni, de iszonyú köd volt, így arra kanyarodtunk spontán, ahol éppen sütött a nap. Így Ferraria lávapartjaihoz lyukadtunk ki, tűző napsütésben és mire 5 métert mentünk az autótól 5 percen át szakadt az eső, majd utána ismét tűzött a nap. Ezen a parton forró víz tör fel a vulkanikus talajból. Volt itt egy termálfürdő is, ami most igen ramaty állapotban van, meg a tengerben is van egy természetes úszómedence, minek vize meleg vizzel keveredik, ezért igen kedvelt fürdőhely. Tele is volt most rendesen. Mi csak megnéztük. 





 

A környék nagyon zöld volt és megint láttunk itt "tehéncsúcstalálkozót", azaz tehéncsapatot, akik egy vulkáni kúp tetején ácsorogtak. Ilyet gyakran láttunk az egész nyaralás során. 



 

Azután úgy döntöttünk, mégis csak felmegyünk a Sete Cidadesbe, hátha szerencsénk lesz. De nem volt. Ott szinte látni sem lehetett a ködtől és esett az eső is. Gondoltuk, ebédelünk a faluban, de egyetlen étterem volt csak, az pedig dugig tele. Pedig nagyon jól néztek ki az ételek a tálakban. Így a hegygerincen át mentünk keresztül, konkrét cél nélkül a főváros felé és a repülőteret érintve végül úgy döntöttünk, még nincs olyan késő, folytathatnánk a napot ott, ahol a múltkor végetért, hogy a réz színű termélfürdő parkja bezárt az orrunk előtt. Így most elindultunk a kb. 1 órára lévő Furnasba. Nehezen találtunk parkolót. Bementünk a Parque Terra Nostrába (fejenként 10 Euro a belépő). Itt lehet fürdeni a réz színű tóban, vagy sétálgatni a nagy botanikus kertben, ami hozzá tartozik és gyönyörű szép. Fürdésre a ronda színű, meleg vízben nem vágytunk, viszont a trópusi növényekkel teli park nagy élmény volt. 

Azután a Furnas-tó fumeróláinál lévő Grená parkba mentünk, ami egy hatalmas magánbitrokon kialakított csodálatos erdős park, ösvényekkel, vízeséssel, romos házzal, dzsungel szerű növényzettel. A belépő egy főre itt is 10 Euro.




 
Utána már késő lett és éhesek, fáradtak voltunk, átmentünk a sziget belsején, a legrövidebb úton Ribeira Grande felé és így viszonylag hamar haza is értünk. 
Este otthon főztünk, volt, hogy csak pizzát, vagy bolognait, vagy máskor tonhalat, dorádát vagy garnélákat vagy csak egyszerűen csümölcsöt vacsoráztunk. Egyszer ettünk útközben délben étteremben és egyszer pedig este a fővárosban egy kínai all you can eat-nél. 


Következő napon is borongós, esős, hűvös időnk volt. A sziget keleti sarkát vettük célba, ami tűlünk a legtávolabbra esett. Egy órába telt elérni a Riberia Grande után kezdődő részeket. Itt előbb a partokat néztük meg, és Porto Formosoból egy vadregényes ösvényen át a Cascata do Porto Formos vízeséshez gyalogoltunk. Utána a Gorreana teaültetvényt, ahol esőben és szélben sikeredett sétálnunk, de nekem nagyon tetszett ez a taraszos, lépcsőzetes, üde zöld táj, meg a teagyár is, ahol ittunk egy teakostolót, majd vettem is pár doboz fekete teát.



 

 

Később megálltunk Maiában. Már fél 3 volt és éhesek voltunk és még éppen kaptunk ebédet egy étteremben. Utána már túl késő volt a tervezett keleti szigetcsücsköt megkerülni, de még elmentünk a legkeletibb településig, melyet Nordestének ("a legészakkeletibb") hívnak. 


Következő napon ismét próbálkoztunk a Sete Cidadesben túrázni a krátertavak körül, de köd, eső és nagyon erős szél volt. Mivel már nem volt kedvünk még egyszer feljönni ide és újból próbálkozni, elfogadtuk az időt olyannak, amilyen és nekivágtunk így is, esőkabáttal, ernyővel, de a szél az ernyőt széttépte. Aztán elállt az eső és nekivágtunk a közelben lévő másik kisebb kráterek és tavak közötti ösvénynek (Lagoa das Empadadas). Itt szerencsénkre nem esett, csak a szél fújt, hogy szinte lelökött az ösvényről, de a végére esett és az utolsó 200 méteren az autóhoz teljesen eláztunk. 




Másnap koradélután bálna-/delfinlesre mentünk, a társaság nagyon kaotikus és unszimpatikus volt, de láttunk sok delfint és egy ámbrás cetet is. Előtte pedig megnéztük Ponta Delgada belvárosát, amit nem tartottunk nagyon érdekesnek vagy szépnek. 

 

Az utolsó napon szerettünk volna csak pihenni és strandolni valahol, ehhez ki is néztünk már jó néhány szép natúr lávamedencés partot, de az utolsó napjainkban sokat esett az eső és hideg is volt, így ez kimaradt sajnos. Így már csak a sziget leészakkeletibb vége hiányzott, amit még nem láttunk és ami tőlünk a legmesszebbre esett. Mivel nagyon sokat kellett autózni, így nem álltunk meg túl sokat kiszállni és nézelődni, mert különben soha nem értünk volna haza. Így viszont meglepően korán hazaértünk, 16 óra körül és a kerti nyugágyakon akartunk kicsit napozni, pihenni, de akkor meg elkezdett esni az eső. 

Lejárt az időnk São Miguelen. Hatalmas felfedezési vággyal és kíváncsisággal vártuk a következő napot és a Floresre való repülést....
 

1 megjegyzés:

  1. Hallo liebe Andi,
    heute komme ich auch endlich dazu, mir deinen Reisebericht anzusehen. Mit dem Wetter hattet ihr ja nicht gerade großes Glück, aber die Insel sieht sehr interessant und vielfältig aus, manchmal wie in Irland, manchmal wie bei uns in den Bergen, dann wieder erinnert sie von den Gebäuden her an Spanien oder Portugal oder Kuba, und die (teilweise tropische) Pflanzenvielfalt sowie die Landschaft sind beeindruckend!
    Ich hoffe, es geht euch gut! Hier ist dauernd etwas los, aber vor allem Positives. Von vorgestern bis gestern hat unser Enkelkind erstmals bei uns übernachtet, das heißt, er hat zwei volle Tage hier verbracht - das war sehr, sehr schön, aber auch ziemlich anstrengend für Opa und Oma ;-D
    Alles Liebe, Traude

    VálaszTörlés

Fontos adatvédelmi információ!!! Kérlek olvasd el!!!

Kedves Követő! Minden hozzászólásnak örülök és megpróbálok, amennyire időm engedi, válaszolni is mindegyikre. Gyűlölködő, politikai tartalmú vagy reklámcélt szolgáló hozzásólások, vagy amelyek egyáltalán nem tartoznak a témához vagy a blogba, automatikusan törlésre kerülnek.

Az EU Általános Adatvédelmi Rendelete (GDPR) szerint fel kell hívjam a figyelmét a megjegyzést hátrahagyó személyeknek, hogy aki itt megjegyzést hagy hátra, az annak nyilvánosságra tételével elismeri, hogy tudomásul vette, és egyetért vele, hogy adatai ezen a weboldalon (a Google és Blogger által) tárolásra és feldolgozásra kerülnek. Lásd: főcím: Felvilágosítás adatvédelmi irányelvekről