Egy elágazáshoz érkezve, párom és anyósom az erdei ösvény mellett szavaztak, míg én féltem attól, hogy anyós ezt nem fogja bírni, és próbáltam rábeszélni őket a kicsit hosszabb és keringősebb erdészútra, de ők inkább merészek voltak. Így nekivágtunk az ösvénynek, ami nem volt túl meredek, de sokszor hatalmas kiálló kövekből és kusza fagyökerekből, tócsákból és saras kátyúkból állt ez az ösvény. Néha anyós levegő után kapkodott és kis szünetet tartottunk, de teljesen le voltam döbbenve a teljesítményétől, mert végül is, 2,5 órát meneteltünk felfelé a Seeben Alm-ig, ami legalább 150 m szintkülönbség is volt és a 78 éves anyósom kevéssel sem rosszabbul viselte a megpróbáltatásokat, mint mi magunk.
Itt már 14:15 óra volt sajnos, ami azt jelentette, hogy nem mehettünk tovább a tóhoz, ami még fentebb volt, mert szerettünk volna egy órát a menedékháznál pihenni, enni és inni és a 17:45-ös utolsó velvonót mindenképpen el kellett érjük.
Mi, M-mel már párszor jártunk itt úgy, hogy a hosszú túrák után ezt nem értük el és utána még jó 7-800 méteres szintet kellett legyalogolnunk a hegyről, ami egy egésznapos túra után nem kellemes és a térdekre nézve nagyon megerőltető és fájdalmas is.
Egy korábbi kirándulásunkról feljebb a Seebensee-hez, majd Drachensee-hez itt találjátok meg a beszámolmat.
Egy másik, későbbi túráról, szintén errefelé, a Knorrhütté-hez, csodálatos fotókkal pedig itt.
Én mindeképpen látni akartam még egyszer a Seebensee-t és ezért párom és anyósom beültek a Hüttéhez, nekem pedig max. fél órám maradt felmenni a tóhoz és visszajönni ide, így kocogással indultam neki a meredek útnak és igen leizzadva, kipurcanva sikerült megjárnom az utat, így még nekem is maradt fél órám egy pár virslit enni és egy ribizlifröccsöt inni a Hütténél.
itt jól látható a lencse miatti fényvisszatükröződés |
Ezután már indulnunk kellett lefelé és kényelmesen tettük meg ezt az utat. Útközben egy kilátót is érintettünk, onnan ez a kép Ehwald, Biberwier és Lermoos településekről.