Kirándulás a Bodenschneid csúcsra

Tegnap kirándulni mentünk. A Spitzingseehez autóztunk el, ahol előző este a térképen kikerestem egy túraútvonalat. 

A parkolóban 5 Eurót fizetünk egész napra. 1.090 méterről indulunk el és a célunk 1.669 m-en fekszik. 580 méter a magassgkülönbség. Szép napos, de párás időnk van, a távoli panorámák ezért nem nagyon élvezhetőek.

lent a Spitzingsee

Az út végén a Firstalm

Rögtön az első 230 m magasság leküzdése után az első legelő-vendéglőhöz érünk. Innen egy rövid, meredek emelkedőn a második alpesi házat érjük el, amit éppen renoválnak. Innen egy köves, meredekebb ösvényen kapaszkodunk fel a Bodenschneid csúcsra, ahonnan direkt panoráma nyílik a Tegernsee-re, iletve pici csücskeit látni a Schliersee-nek és Spitzingsee-nek is. A kilátás nagyon szuper, ezért megérte feljönni. Útközben rengeteg virágot látunk az ösvény mellett.

Itt a csúcson elidőzünk, majd leereszkedünk a Bodenschneid-házhoz, ahol eszünk egy-egy pár virslit és iszunk egy nagy pohár üdítőt (15 Euro). Miután felállunk, már észrevesszük a lábainkban, hogy már megerőltettük őket, nehezek.

Ezután egy igen szörnyen keskeny és végig csúszós, köves, mocsaras, gazzal benőtt ösvényen kell visszamászni magasabbra, ahonnan az út elágazik vissza a Firstalm felé (első vendéglő). Itt mindenhol tehenek henyélnek körülöttünk az erdőben. 

A Firstalm ház tele van vendéggel, itt iszunk egy cappuccinot és egy nagy almás rétest eszünk ketten, meg M. egy alkoholmentes sört (16 Euro) és leereszkedünk az autónkhoz. Egy szép, nem nagyon megerőltető túra volt, jól éreztük magunkat. Vittünk magunk is szendvicset, szóval nem lett volna muszáj bemenni a vendéglőkbe, de kedvünk volt hozzá, így az ember elég sok pénzt ott tud hagyni egy ilyen napon, hát még ha felvonóval is utazik.

Ez és még sok hely, 1 - 1,5 órányi autóútra tőlünk elérhető. 

Sexteni Dolomitok - 6. nap és hazautazás

Július 14.

Ma is túrázni megyünk. Útközben megállunk az egyik településen ilyen tipikus helyi házakat fényképezni. 

Nem autózunk el messzire, csak a mi völgyünk végébe, a Taisten nevű faluba, onnan pedig a Lutterkopf (2.145 m) nevű csúcsra. Ma is csak 400 m magasságkülönbséget kell leküzdenünk. Egy nem annyira lélegzetelállító túra ez, mint az előbbiek. Itt nincsenek cakkos hegyormok, sem hatalmas sziklás hegyek a látóképben, hanem sokat megyünk erdőben és néhány legelőt is érintünk. A túra szép, de nem különleges. Így utolsó napra, pont a megfelelő.

A hosszú felfelé vezető és néhol meredek út után, elérjük a csúcsot, ahonnan messze belátni a sziklás Dolomitokat, de sajnos párás idő van és nem tiszta a látkép. A Drei Zinnent is látni.

 

Majd egy hosszasan, a hegygerinc mentén vezető úton megyünk és végül leereszedünk a Taistenalm házhoz, ahol nagyon finomat eszünk. Ugyanazt a Kaspressknödelt, amit az Uwald Alm házban is, de itt hármat adnak ugyanannyi pénzért (ott kettőt) és több a saláta is hozzá (9 Euro egy adag). Mindketten ezt esszük és nagyon jól lakok vele, a tiroli szürkesajtos-zsemlés gombóc valami elmondhatatlanul finom. Tűz a nap, de gyülnek fel a sötét felhők és valahol távol már dörög az ég. 

Lefelé menet szaporára vesszük a lépést, mert egyre feketébb az ég és már csepereg az eső. Némelyik helyen az út mentén vadon növő lupiniák vannak, amiket eddig csak Izlandon láttunk. Nem lett nagy zivatar, szerencsénk volt. Még elmegyünk Welsbergbe bevásárolni, hihetetlen nagy, lédús citromokat, mézet, olívaolajat, tiroli szalonnát hazavinni és húst vacsorára. Előbb szaunázunk, utána főzünk és eszünk.

Amíg szaunázunk, elkezd szakadni az eső és egy csodálatos szivárvány képződik, amit az erkélyünkről jól lehet látni.

Július 15.

Reggel 9-ig ki kell csekkolni, ami szokatlanul korai időpont. Megkértük, hogy tízig maradhassunk, hogy ne kelljen felkelni olyan korán, de mégis felébredünk magunktól. Van a szemközti tanyán egy hatalmas kutya, aki minden reggel óraműpontossággal elkezd 6:41-kor ugatni és engem minden nap felébresztett, kivéve ezt az utolsó napot, ma végig aludtam 8-ig. Reggel kakaskoncert is van mindig, meg jönnek-mennek a traktorok is. Elég zajosak a reggelek. 

középen a világosabb, új építésű az apartmanház

Fél 10-kor el is indulunk hazafelé és majdnem 15 óra lesz, mire hazaérünk. Az utolsó napon nem lett volna értelme tele pakolt autóval bármit is még csinálni. Így legalább van időm rögtön mosni, meg más dolgokat elintézni.

Csodálatos volt a Dolomitokban. Biztosan visszatérünk még, ha nem is ugyanoda, mert a Dolomitok, és nem beszélve Dél-Tirolról, hatalmas területet foglalnak magukba, így visszamenni egy újabb szegletébe lenne érdemes, ismét új dolgokat, szépségeket felfedezni. 

Sexteni Dolomitok - 5. nap (Strudelköpfe)

Július 13.

Ma is túrázni akartunk, ez egyértelmű, hiszen csodás helyeket lehet itt látni. Mivel a Drei Zinnen annyira lenyűgözött, egy olyan túrát választunk ki, amelyiknek a csúcspontjáról a tornyokra lehet rálátni. 

Elég sokára indulunk el, a Pragser Wildsee-nél elágazó úton a Plätzwiese nevű helyig, ahol egy parkolóban végződik az autóút, innen egy fizetős úton lehet továbbmenni, de csak reggel 10 előtt és délután 16 után lehet saját személyautóval 15 Euróért, közte csak a buszok járhatnak. Leparkoljuk az autót, mivel a parkoló tele van, az út szélén, ahol nem kell fizetnünk. A busz 4 Euro kettőnknek egy menetre (tehát 8 Euro fel és le). Az út borzasztóan szerpentines és meredek és keskeny, és sokáig is tart, a busz mellett nem férne el egy autó sem, így nem is csoda, hogy az autók elől lezárják napközben.

 
Sokáig döcögünk felfelé. Mikor megérkezünk, csodálatos zöld, virágos alpesi legelők között találjuk magunkat és jó pár túra kiindulópontjához érkezünk. Mi a Strudelköpfe nevű hegyet választottuk és a felfelé vezető út kellemes, sosem nagyon meredek. Sok ember kirándul itt is. És mindenhol legelésző tehenek között megyünk, itt is néha direkt mellettük. Az egész magasságkülönbség csak 330 m. Kb. két óra alatt érünk fel, sok nézelődéssel, ácsorgással.

A csúcsról a kilátás csodálatos, de nem csak a Drei Zinnen miatt, hanem mindegyik irányban, akármerre is nézünk. A csúcs alatt van egy kis füves plató, ennek szélére ülünk le uzsonnázni és egyszer csak látom, hogy havasi gyopárok vannak a szikla szélén. Sajnos nem sikerül jól lefényképezni, mert nem tudok sehogyan sem a kis objektívvel lehasalni hozzájuk közel, a nagy objektívnek meg túl közel vannak és így nem fokuszál. A havasi gyopárok egy kb. 8 m magas sziklalépcső tetején vannak, alattunk egy következő zöld, sík plató fekszik, ahova lemászni nincs lehetőség. A három sziklaorom jobbra a távolban áll, szuper a rálátás és azt is végigtudjuk tanulmányozni, hogy hol vezetett a tegnapi túránk innen látható része. Egy lapos sziklára pakolunk le és kipakolunk minden finomágot, amit magunkkal hoztunk, ma reggel útközben vettünk friss pékárút és hozzá egy csomó mindent hoztunk. Igazi terülj-terülj asztalkám lesz belőle. Csak a nap tűz ránk borzalmasan, hogy alig lehet kibírni.

Még soha nem láttunk havasi gyopárt, pedig sok hegyen túráztunk már, magasan és sziklák között is. Ezt a ritka és nagyon védett, kihalófélben, vörös riadós listán szereplő növényt, csak ritkán lehet megtalálni a természetben. Ezen a helyen láthatjuk a tömegturizmus egy borzalmas hátrányát, hogy agyatlan emberek jönnek a hegyre, meglátnak egy havasi gyopárt…ő sem tudja lefényképezni, így letépi, a mobiltelefonja elé tartja, hogy meglegyen a fotó és utána szépen eldobja. A havasi gyopár letépéséért (mint a kék enciánért is), akár 15 ezer Euróig terjedő bírságot lehet(ne) kapnia, ha valaki elkapná! Dehát nem ül itt őr.

Eme történettel meg tudom érteni, miért próbálják számos területen magas útvámmal, vagy csak előre megszabott, napi korlátozott látogatószámmal (pl. korábbi túráink Tenerife védett helyein) csökkenteni a turisták számát. A természet szenvedi meg a sok embert.

Sokáig eszünk, mert élvezzük a kilátás, de közben meg a karjaink szinte szénné égnek a tűző napban és utána már nem nagyon van kedvünk bárhová is menni, elindulunk visszafelé egy másik úton és a végén az étteremnél, ami a buszmegálló előtt van, eszünk egy süteményt és iszunk cappucinót.

Turbánliliom:

Ezután elautózunk a Pragser Wildsee-hez, ahol az első napon már voltunk, mert abban reménykedünk, hogy így késő délután, este felé már nincs sok ember, és nyugodtabban körbejárhatjuk a tavat. 

Valóban a parkolók fele már üres, és közel 17 óra van már, de jön a parkolóőr és leakaszt rólunk 4 Eurót. Utána összepakol és elmegy. Pech. Ha pár perccel később jövünk, nem fizettünk volna. De miért is fizettünk? Ismét disznúságnak érezzük az egészet, mert elindulunk a tó körüli úton (valóban jóval kevesebb ember van, mint első alkalommal 14 órakor) és alig megyünk 200 métert le van zárva az út valami építkezés miatt. Így fordulhatunk is vissza és ennyi volt. Ismét ugyanannyit voltunk itt, mint első alkalommal, és ezért fizettünk 4 Eurót.

Ma túl későn érünk haza, nem tudunk szaunázni.