2022. június 30., csütörtök

Mallorca - Cap Formentor és környéke

Fú, ezen a napon nagyon sokat voltunk úton, megint 38 fokos hőség volt, elég kimerítő egy méter is mentelni a napon. Ilyen lusták és null motiváltak már régen nem voltunk kiszállni a légkondis autóból és körbenézni. :-) De ez a nap megérte, mert gyönyörű helyeken voltunk. 


Átautózva a sziget belsején ismét gyönyörű dombos, búzatáblás, pipacsmezős tájakon, hangulatos falvakon keresztül értük el az északkeleti Can Picafort öblét, amit mindenhol karib-tengerinek neveznek. Valóban a sekély víznek nagyon szép színe van és a homok szinte fehér. 

Elsőnek Alcúdia félszigetének a fokára szerettünk volna kimenni, de kőomlások miatt le volt zárva az út utolsó szakasza. Visszatérve a félszigetről Alcúdiában álltunk meg egyet jeges kávézni, ahol éppen egy vasárnapi piac volt a városban.

 





Ezután a Formentor-Fokhoz akartunk kimenni, de oda is a legvégén le volt zázva az út. Előtte még a Colomer kilátópontnál álltunk meg, de itt nagyon nagy tumultus volt és alig lehetett parkolni, majd innen egy nagyon keskeny és kanyargós úton az Albercutx ponthoz mentünk fel, ahol parkolni szinte egyáltalán nem is lehet. Itt a sziklák tetején egy kis körbástya áll, ahonnan nagyon jó a kilátás minden irányban. Borzasztó, kibírhatatlan hőség volt. Ezután próbáltunk a Formentor-Fokig kiautózni, de nem lehetett, útközben csodaszép volt a táj. 











 

 




Végül Pollenca falut néztük meg, ami nekem a sziget legszebbike volt. 








2022. június 25., szombat

Mallorca - pihenés, Sant Elm

Szerettünk volna egy lustálkodós napot is, amikor csak a medencénél lennénk, és ez a mai nap lett. A nap égetett, 36 fokik ment fel a hőmérséklet. Pont kifogtuk, hogy a szomszéd telken ezen a szombati napon kellett nekik motoros láncfűrésszel egész délelőtt totál szép pálmafákat kivágniuk. A ricsaj ellenére a medencézést nagyon élveztük. Délben egy tapas tálat készítettünk magunknak és 14 óra körül elindultunk a délutánra kinézett Sant Elmbe (aminek a hangzása nekünk olyan oszták alpesi névnek tűnik). Itt nagyon szép volt a tenger, lassan mélyülő, kristálytiszta. A település parti sétényán, sok üzlet és kávézó, étterem...kellemes hely, de a hőséget alig lehetett kibírni. 


Port d'Andratx

Sant Elm





Montuiri, a mi falunk, ahol este elsétáltunk a falu szélében egy étteremhez. Edinek születésnapja volt és megbeszéltük, hogy egy isteni pellát fogunk enni, de az nem volt, sőt szinte semmi sem volt, csak ez a kétféle hús, steak (belül vértől csurgott és bárányváll).



2022. június 5., vasárnap

Mallorca - Sóller, Deia, Cala Deia

Ma közös programot terveztünk és reggel, nyitásra a Jardins d'Alfabia kerthez autóztunk, ahol fejenként 8 Euro a belépő. A kert igen lapukkadt, gondozatlan, kusza állapotban volt, alig volt benne érdekes növény, nekem nem tetszett.

Utána Sóllerba mentünk, nem a fizetős alagúton át, hanem a kanyargós hegyi úton. A faluhoz érve, az országút mellett, kilométereken át parkoltak az autók, mintha Mallorca összes turistája ezen a napon csak ide jött volna. Szinte lehetetlen volt parkolót találni és itt már 30 fokos hőség volt. Végül bent a faluban találtunk egy nagyobb fizetős parkolót, ahol éppen még 3-4 hely volt. A templomtér körüli környéket besétáltuk, éppen jött egy régi kisvasút ás mázsányi embert hozott magával, akik egy villamosra szálltak át. Mi még egy kávéval jutalmaztuk magunkat és utána Deiába mentünk.



Deia egy szép fekvésú hegyi falu, a sziget legszebbjei közé tartozik - legalábbis az útikönyv így írta le. Mi nem találtunk benne sok érdekeset. Itt is csak majdnem egy kilométerrel kintebb tudtunk parkolni és a rekkenő hőség ellenére is elszántan belevágtunk a kis hegyi túrába a faluból le a tengerpartig. A parton megint nagyon meglepődtünk, mert tömve volt emberekkel, a két étteremben nem volt hely és a vízben is sokan voltak, pedig az még jeges hőmérsékletű. Végül le tudtunk ülni az egyik étteremben az árnyékban és egy-egy hideg üdítőt ittunk, majd nekivágtunk a már 34 fokos hőségben a megerőltető visszafelé útnak.



Este a tonhalat sütöttünk és a balkonon ismét gyönyörű naplemente mellett vacsoráztunk. Utána hosszas kártyapartykat játszottunk késő éjszakáig.