Túra a Notkarspitze-re

Végre ismét túráztunk!

Eleve nem könnyű napot találni rá, mikor mindketten szabadok vagyunk, ha pedig csak egy szabadnapunk van, akkor fontosabb a sokáig alvás, mert mindkettőnknek nagyon nagy az alvásigénye és minden munkanap a hét előrehaladtával csak egyre jobban kikészít. Ha pedig egy nap szabad és mégis túrázni mennék, másnap ismét hullán mennénk a munkába, izomlázzal.

15 éve, ahányszor túrázni készülünk, kiterítem előző este az asztalra a Freytag & Berndt WK 322-es túratérképét, mely a Wetterstein, Karwendel, Seefeld-Leutasch és Garmisch Partenkirchen területet foglalja magába. Ez a terület a szívünkbe lopta magát. Ebből a térképből választjuk ki, hova is menjünk.

A könnyű vagy rövid túrákat nem találjuk elég érdekesnek, nem szeretünk az erdőben menni, mert unalmas, azt szeretjük, ha nagyon magasan, sziklás, mászós ösvényeken megyünk és mindenfelé ellátunk és alpesi virágok, és hegyi zergék, esetleg mormoták is a képbe jönnek, ha lehetséges legyen mindig valami pici hegyi tó is.
Így az elmúlt 15 év alatt már szinte az összes ilyen túrát megcsináltuk erről a környékről. Amik még vannak, vagy nem villanyoznak fel, vagy túl nehezek nekünk. 

Az egy dolog, hogy szeretünk magasra túrázni, de nem annyira vagyunk alkalmasak rá, mert nincs hozzá elég jó kondíciónk, lassabbak és gyengébbek vagyunk, mint nálunk sokkal idősebb emberek, nem kapunk levegőt, izzadunk, fuldoklunk és mégis akarjuk. A györtelmes pillanatokban az egész hegymászást a pokolba kívánjuk, de amikor felérünk a csúcsra, az büszkeség, öröm, eufória és mindent megér. Ez az egész dolog, amikor az ember a saját határait feszegeti, végeredményben az önbecsülését erősíti. Szóval egy fontos pozitív dolog nekünk, akik a munkájukban annyit frusztrálódnak.

Ezen a hétvégén két szabadnapunk volt. Szombaton egy pénteki bulit aludtunk ki és vasárnap elmentünk túrázni.
Már csak a Notkarspitze volt a térképen, ahol még nem jártunk és egy napos túrában kivitelezhető. 

A túránk Ettalban, a kolostor parkolójából indult (877 m) és a Notkarspitze pedig 1.889 m magas.
Iszonyatos meredek út vezet fel, néhol sziklákon is kell mászni.

Egy hegyizerge csoport, három kicsi is volt köztük: 

A csúcson pihentünk, ettünk és minden irányba el lehetett látni.
Az alábbi képen Partenkirchen városrász látható a síugró sánccal. 

Alpesi kalandjaim 2. - Túrák Garmischból, Neuschwanstein

2003. Július 26. Oberammergau, Ettal, Zugspizte: Riffelriß, Eibsee, Garmisch-Partenkirchen

Egy hónappal később látogatóba érkezik barátnőm egy hétre. A korábban látottaknak még akkora hatása alatt állok, hogy úgy érzem, hogy barátnőmet is mindenképpen el kell vigyük ezekre a helyekre. Ismét két napra indulunk. Útközben megnézzük újból Oberamerrgaut. Most, hogy nem esik az eső, hanem hétágra süt a nap, még sokkal jobban tetszik. Azután a közeli Ettal hatalmas kolostorát tekintjük meg.

Majd az Eibsee-től kiindulva, felmegyünk a kisvasúttal addig a pontig, ahol a hosszú alagút kezdődik. A jegy vásárlásakor előre kell jelezni, hogy ott mi ki akarunk szállni, különben nem állna meg a kis vonat. Innen valami álomszép a kilátás. Közvetlenül az Eibsee felett vagyunk és erről a pontról indulunk lefelé a vadregényes erdőn át, egészen a tóig. Azt most a másik irányból kerüljük meg, mint egy hónappal azelőtt. Most is fürdünk benne, de most már hoztunk snorklit is. A víz jeges, de kristálytiszta.

Ismét Grainauban verjük fel a sátrat, és este bemegyünk Garmisch-Partenkirchenbe nézelődni. Véletlenül kifogunk pont egy népviseletes, fúvószenekaros felvonulást. Ez nagyon tetszik. Még mindig nincs kempingfelszerelésünk, egy (lyukas) gumimatracon és két polyfoamon osztozunk, takarónk is kevés, hideg az éj.

2003. Július 27. Partnachklamm, Füssen, Neuschwanstein

Korai kelés, sátorbontás, ismét Partnachklamm – ez utóbbit mindeképpen meg kell baratnőmnek is mutatni! Ezután át kell menjünk Ausztiába, mert az Allgäui-Alpokon keresztül nem vezet út Füssen felé. A kis osztrák kitérőnk során is csodás vidékeket látunk. Füssenbe érve, kis városnézéssel kezdjük a programot, majd egy réten piknikezünk, ahonnan rá lehet látni a Neuschwanstein-kastélyra. Kár, hogy ekkor még nincsen jó zoomos gépem. Aztán elindulunk „Bolond Lajos” nyomában. A kicsit hibbantnak titulált bajor uralkodó itt kapásból két kastélyt is építtetett. Nem kétséges, ahhoz volt esze, hogy meglássa, hol a legszebb a vidék egy meséből elővett kastély megépítéséhez. Hatalmas parkoló fogad minket, ahol a parkolási díj is jó magas. Kínai turista barátaink már itt sem tétlenkednek. Ellepték az egész vidéket. A Hohenschwangau vára, egy a 12. században már itt álló (akkor Schwanstein-nak nevezett) vár helyére épült, az 1830-as években. Szép és érdekes. A parkolóban lehet jegyet venni a várakba. Külön-külön mindkettőhöz, vagy kombinált jegyet. De nagyon drága. Nem veszünk. Elindulunk fel a hegyre, Neuschwanstein, kastélya felé. Pechünkre ezt is renoválják, be van állványozva.

Amikor II. Ludwig a bátyjával Eisenachba utazott, ott látta meg a Wartburg nevű várat, ami nagyon megtetszett neki. Ennek mintájára akarta felépíttetni Neuschwansteint, de a mesékből ismert lovagvárak stílusában. Itt elkap egy hirtelen felhőszakadás és fél órán át kuporgunk a kastély egyik kiugrója alatt, egy nagy csoport másik turistával együtt. Eláll az eső. A kastélytól nem messze íveli át egy szakadékot a Marienbrücke. Elmegyünk ide. A hídról remek rálátás nyílik a várra és a Füssen melletti nagy tóra. Alattunk a mélyben smaragdzöld vízesés csobog. Oda is lemegyünk. Az erdei utak egyikéről egy kilátóhoz lehet sétálni, ahonnan rálátni az Alpsee és Schwansee közötti ormon álló Hohenschwangau várára. Tényleg olyan a látvány, mintha gyerekkorom mesekönyveiből vágták volna ezt a jelenetet ki. A hegyről legyalogolva még sétálunk kicsit az Alpsee partján. Aztán indulni kell haza.

2004. június 13. Wallgau, Walchensee, Grainau

Egy évvel későbbet írunk. Két hete tértünk haza a Gardta-tó körüli sátras körutazásunkból. Most már komplett kempingfelszereléssel rendelkezünk – és három szabadnappal. Irány a hegyek! A München-GAP autópálya felett szürke az ég. Lóg az eső lába. Reggel tíz körül már a kedvenc grainaui kempingünkben ülünk az autóban, a szakadó esőben és várjuk, hogy elálljon. Éppen csak, hogy felvertük a sátrat, akkor kezdett rá. Jó, hogy azzal még kész lettünk, de mit csináljunk most ilyen időben? Reménytelen és lehangoló. Az eget bámulom, és meglátok egy felszakadozott részt, tőlünk keletre. Ott egész kék az ég. Nincs konkrét tervünk, csak annyit mondok, ha itt nem áll el az eső, nekünk kell odamenni, ahol nem esik, így aztán irány az a kék folt az égen. „Ha a hegy nem megy Mohamedhez, Mohamed megy a hegyhez.” Így lyukadunk ki (a csodás Wallgau falucska érintésével) a nagy Walchensee-nél.

Lekapjuk a bringákat az autó tetejéről, nekivágunk. A tó körüli út kb. 30 km hosszú. Mi pedig gyerekkorunk óta nem ültünk biciklin, csak hébe-hóba picikét. Nem is gondolunk arra, hogy körbetekerünk a tó körül. Megyünk, amíg jól esik, majd visszafordulunk. Jó minőségű, kitáblázott bicikliút vezet körbe a tóparton. Álomszép alpesi táj, legelésző tehenek, zöld színű víz. Tökély. Időközben újabb záporeső kap el minket, kicsit meg is ázunk, de szerencsére nem tart soká. A tó minden szeglete újabb és újabb szépségekkel csalogat, csak tekerünk tovább. Mire a fele utat már megtettük, úgy gondoljuk, most már mindegy, hogy visszafordulunk, vagy körbebiciklizünk. De egy ponton megszűnik a jó betonút és csak hegyi ösvény áll előttünk, ráadásul jó meredek. Kezdők vagyunk, nem szégyelljük, hogy a biciklit tolnunk kell a hegyre felfelé. Így is majd kiköpjük a tüdőnket. Végül visszaérünk a kiindulási pontunkhoz. Ott leroskadunk egy padra és szendvicset eszünk. A nap már szépen süt, elvonult az eső. Visszatérünk Grauinauba, és este még bebicajozunk Garmischba, egy kicsit nézelődni. Altatódalra nincs szükségünk, totál kész vagyunk, jól alszunk a sátorban.