2011. szeptember 29., csütörtök

Kirándulás a Wankra

A Wank egy 1780 méter magas hely Garmisch-Partenkirchennél, Partenkirchen városrész felett, mely 720 méteren fekszik...Ma túrázni akartunk, de én kicsit hosszabb alvást kívántam a múltkori 6 ória kelésnél, M-nek pedig haza kellett érnie ma 18 h-ra, mert asztali tenisz mérközése van. Így úgy döntöttünk, hogy le kell mondjunk a tervezett három hatalmas nagy hegymászásról, azaz ezeket el kell halasztanunk és egy viszonylag kisebb hegyet kell keresnünk, amivel 5 óra leforgás alatt megküzdünk. 

Így aztán csak fél 8-kor keltünk, ami elég emberi volt (ha már így az ember feláldozza magát a szabadnapján :D), ma nem volt olyan rémes dugóban sem részünk, mint legutóbb, így fél 9-es indulással 10-re oda is értünk a Wank felvonó alsó parkolójához. Innen nekiindultunk a hosszú, hegy körül körbekígyózó ösvényen felfelé. Nyári meleg volt. Most egy egész más rápillantást kaptunk mindenre, mint egyénként, mert mindig a (képeken szemközt) szemközti Wetterstein-hegység nagy, sziklás hegyeit szoktuk mászni, és azokról tekintettünk ebbe az irányba le, most fordítva. Nekem még mindenképp terveim között szerepel idénre, az Alpsitze megmászása, amit már egyszer megtettünk, de most nagyon jó tréning lenne a Merura nézve.


A téli olimpiai sísáncugró stadion Partenkirchenben
Ragyogó napsütés volt, de a köd csak későn oszlott fel és egész nap iszonyúan dunsztos, párás, kontrasztok nélküli idő maradt. 3,5 órát írt a tábla felfelé, mi ehhez képest 2 és 3/4 alatt felmentünk és szuperül bírtuk mind kondícióval, mint térdekkel. 

Siklóernyős kifutópálya fent a Wankon

Garmisch-Partenkirchen, alul Partenkirchen városrész, felül Garmisch, jobbra
a Kramer hegy, balra a Zugspitzmassiv hegyei. 

Odafennt megittünk egy ribizlifröccsöt és megettük az itthon csomagolt szendvicseinket, majd a hegyet a másik irányban megkerülbe, körkörösen, lejöttünk, szintén gyalog (felvonó 17 Euro körül volt). Háromnegyed 4-kor ismét a parkolóban voltunk és haza is értünk hamar. Pihenővel 5 és fél óra alatt meneteltünk fel és le is 1000 méter magasságkülönbséget, úgy hogy meg sem kottyant. Most ez nagyon jó érzés, mert bebizonyosodott, hogy a napi futás, gyakoribb hegymászás igenis erősített már most, másfél hónap alatt a kondíciónkon. Csak hát közeleg a tél és egyre kevesebbet lehet majd kint mozogni, így nem tudjuk még hogy lesz ez tovább, de már nem látjuk olyan rossznak a sorsunk a Meru megmászásával kapcsolatban. 



Lent ködfelhők a völgyben, fent az égen gyönyörű, pemzlivel elkent felhők

Ez a vicces rajz egy régi kibusz hátulján volt, a müncheni dugóban fotóztam

2011. szeptember 28., szerda

Wildpark Poing másodszor, képekben

Ma délután egy kolléganőmmel voltam itt, ahol három éve M-el. A belépő azóta egy Euróval drágult, amúgy nem sok minden változott. 

Fenékbemutató



Utánanétzek én, mi folyik itt, gágá. 

leragad a szemem




Répa? Fog? Répás fog? El kelne egy fogorvos.


Mindennek van határa.

Farkasszerelem

Csak szerelemből haraplak! - én is mindig ezt mondom M-nek. :-)

2011. szeptember 22., csütörtök

Tervek 2012-re

Úgy gondoljuk párommal, hogy a nagy afrikai utazás után kicsit szünet lesz ezekkel a nagyokkal. A következő években szeretnénk Európát jobban bejárni. Régi vágy volt Portugália, nekem Dél-Olaszország (amiről M. hallani sem akar), tíz éve halogatjuk a barcelonai kiruccanást, Svájc és az észak-olasz tóvidék...
Jövőre "páros" év van, azaz a "családi törvénykönyv" szerint Tenerife éve.:-) Már most nagy szeretettel, vágyakozással gondolunk arra, hogy késő ősszel ismét oda utaznánk. Bár így újra kiesne Görögország, az én nagy szerelmem, ami nagyon fáj. Tegnap hallgattam görög zenét és iszonyúan elfogott a vágyakozás. Az illatok, a hangok (kabócák és zenék), az ízek és azután a gyönyörű tenger után. Talán egy évet kibírok még nélküle. 

Szóval a jövő évi felállás: Tanzánia, Barcelona és Tenerife (esetleg, ha nem, akkor a görög Chios). 

2011. szeptember 16., péntek

Túra Ehrwaldból a Knorr Hütte-ig


2011. Szeptember 15.

7-kor elindulunk. Előbb keresztül kell mennünk egész Münchenen, és a reggeli munkaforgalomban ez több, mint egy órába telik. :-(  Úgy terveztük, hogy fél 9-re odaérünk Ehrwaldba, ehelyett fél 10-re érünk oda sajnos. Ez nagyon bosszant, meg az is, hogy útközben egyre sűrűbb lesz a köd és már látni is alig lehet valamit. 
Ehrwald a német-osztrák határon van, osztrák oldalon. Rengeteg, nagyon szép túraútvonal indul a kis hangulatos faluból. Már többször is jártunk errefelé. Ehrwaldból kabinos felvonóval megyünk fel az Alm-ig (azaz legelőig), amivel egy 500 méteres szintkülönbséget spórolunk meg egy nagyon meredek ösvényen. A felvonó drágább lett. Pár éve (asszem 2007-ben voltunk utoljára) 6,50 volt, ha jól emlékszem, az egyszeri menet, most 10 Euro és oda-vissza 13,50. Otthon még úgy terveztük, hogy ha a tervezett időpontban odaértünk volna, akkor csak a felfelé jegyet vettük volna meg, és felmásztunk volna a Zugspitzere, majd onnan másik felvonóval (ami egy menetre 20 Euro!) jöttünk volna le, de ebben az esetben teljesen máshova jöttünk volna le, mint ahol a kocsit hagytuk. Szóval mivel későn értünk ide, és már nem akarunk eszelősen nagy túrát, így megvesszük az oda-vissza jegyet. A köd olyan sűrű, hogy max. 5 méterre látni el. Amikor kiszállunk a felvonóból 1500 méteren, ott még csak az ösvényt sem látjuk, így szinte tapogatózva kell lépkednünk. Mindenütt tehénkolomp és bőgés hallatszik. Egyszer csak három tehén húz el mellettünk ezerrel. Nagyon megijedünk, mert egy hete megtámadtak és agyontapostak tehenek valakit valahol (én csak fél füllel hallottam a rádióban). Nagyon rossz ebben a sűrű ködben menni és a tehenes dolog még kétszer megtörténik, bika kergeti a csajait és éppen csak hogy nem taposnak el bennünket. Őszintén szólva nincs bennem jó érzés, vagy még őszintébben, parázok a tehenektől! :D

A természet alkotta gyémántok:






Aztán elérünk egy kanyart, ami után feloszlik a köd és már távolabbra el lehet látni, bár egész nap úgy marad, hogy hol ködbe kerülünk, hol napsütésbe. Nagyon érdekes, ahogy a hegyoldalakon nyomul felfelé a völgyeből ezerrel a ködfelhő, és másodpercek alatt bekebelez mindent, és aztán semmit sem látni, csak pár métert az ösvényből.








Később egy egész tucat megvadult tehén mellett kell elmennünk, ami szinte életveszélyes. Aztán menetelünk felfelé és a ködtől semmit sem látni, mikor egyszer csak eltűnik és gyönyörű kék ég fogad, szép zöld lejtők és egy csomó legelésző hegyi zerge, ami ritkaságszámba megy, de itt egy egész csordányit látunk, kb. 100 méterrel feljebb a meredek, sziklás lejtőn felettünk, sokáig fotózom őket. 



Kicsivel ezután elérünk egy hegygerincet és utána egy egész más kép tárul elénk. Ragyogó napsütés, leírhatatlanul zöld völgyek és bennünk megszámlálhatatlan sok hegyi zerge legelészik, mormoták füttyentenek és nagyon erősek a színek, ámulatba ejt az egész. 






Aztán felmászunk egy meredek ösvényen, majd sziklákon és elérjük a német-osztrák határt, amit egy drótkerítés, két tábla és egy egy átjáró kapu jelez. Tök vicces, Németországból jöttünk át Ausztriába túrázni és most meg visszatúrázunk Németországba. Itt átfordulunk a hegy háta mögé és átláthatatlan köd fogad ismét. Az ösvény kölavinákon át vezet, nagyon rossz itt menni és semmit sem látni. Jóval később kitisztul az ég és előttünk áll a Zugspizt Massiv, látni a csúcskeresztet is. Elérjük a mai napunk célpontját, a Knorr Hütte-t, ahol üldögélünk egy fél órát, eszünk, iszunk és ugyanazon az úton elindulunk lefelé.

A hegyi határátkelő



A Zugspitze távolról, enyhe ködön át
A ház ott, a Knorr Hütte

Ködből jöttünk, köddé leszünk...avagy köd előttem, köd utánam. 

A köd-napfény-játék végig kísér. Itt már kezdünk kimerülni és a Knorr Hütte óta a fejem is fáj, M-nek pedig a tavaly műtött térde egyre jobban, hogy már alig bír menni. Nagyon megszenvedjük a lefelé utat, nekem is nagyon fájnak a térdeim. Éppen csak 5 perccel az utolsó előtt érjük el a kabinos felvonót és beleroskadunk, eszünk, iszunk, míg leér és alig élve indulunk el haza. Ma négyszer léptünk át a német-osztrák határt. :-)

Ilyenen keresztül meneteltünk egy órán át és eleinte átláthatatlan ködben


Ezüstbogáncs





Csodálatosan szép kirándulás volt, megérte a szenvedést is.