Heidelberg

Kamaszként "ismertem meg" Heidelberget a német "Hallo, Onkel Doc" c. filmsorozatból, amit német adón vetítve láttam. Lenyűgözött a város fekvése, szépsége és harmóniát kisugárzó hangulata. Azóta vágytam megismerni. 

Talán éppen ezekkel a filmbéli emlékeimmel nagyon magasra emeltem a városhoz kapcsolódó elvárásaimat és talán ezért lett csalódás, majd meglátjátok... 

színház

Először majd' egy órát eltöltöttünk idegfeszítő parkoló kereséssel, de a városmag alatti parkolóházak is telve voltak. Végül a színház alattiban találtunk helyet. A három napos kirándulásunk során, mindegyik városkában pokoli összegeket hagytunk ott parkolásért, pl. 2 órára 4 Eurót, meg hasonlókat. Itt a parkoló bejáratánál a sorompó elromlott és a befelé álló sorba beszorulva várakoztunk, míg megcsinálták, így eléggé feszült idegekkel és rossz kedvvel kezdtük el a sétánkat. A színháztól, a Neckar folyó mentén, a képekről ismert kőhíd felé indultunk el.  

A városkapunál, ami a híd főjénél áll, egyszer csak olyan sok ember termett, hogy néha még mozdulni is alig lehetett. Főleg ázsiaiak és oroszok, de nem is a nemzetiség a lényeg, hanem hogy hihetetlen tömegekben voltak ott. Szinte lehetetlen volt fotózni úgy, hogy ne lenne benne másik fotózkodó a képekben. Kicsit sokkolt ez a hisztéria. 

Aztán elindultunk be a város központjába, a templom tere felé. Itt még nagyobb tömeg volt, szorosan öleltem magamhoz a fényképezőgépem és folyton a hátizsákunkon volt a szemem, meg azon, hogy nehogy elveszítsük egymást, mert akkor nem találjuk meg egymást soha már. Rengeteg szuvenír- és kacatárús sorakozott a templom oldalában és az egész hangulat már inkább egy búcsú forgatagára emlékeztetett, mint sem egy városra, ami természetesnek hatna. Soha nem gondoltam volna, hogy pont Heidelberg ilyen világattrakció, hogy ennyi turista lepi el. Én valahogy egy romantikus, nyugodt, kézépkorias hangulatot árasztó várost képzeltem el, ahol minden sarkon egy borüzlet és hangulatos kis borozós vendéglők vannak, mert ez a környék borvidék. De az ételárak is pokoliak voltak, nem igen volt semmi sem 17 Euro alatt, de a 22 Euro sem volt ritka a táblákon kiírva (egy ételért). Hát nem is ettünk itt. 

Felgyalogoltunk az igen romos várkastélyhoz, körbejártuk kívülről. A belépő 6 Euro lett volna fejenként, nem az ár miatt nem mentünk be, hanem mert nagyon fülledt meleg volt és szinte már fuldoklottunk és a tömegeket sem bírtuk. Így a végén már szinte menekülőre is vettük.  

Az ég "kiégett" színe nem kedvezett a fotózásnak, sok kép nem sikerült, vagy túl sötét lett vagy túl világos, valahogy sehogyan sem tudtam a gépet úgy beállítani, hogy minden helyzetben jók legyenek a képek. 

Aztán gyorsan ismét lent voltunk a sétálóutca hömpölygő tömegében, ahol sokszor szinte fel is löktek és tényleg már nem akartunk mást, mint hogy elmenni innen.

Ez a lokál a színháznál volt egy mellékutcában. Pont ilyennek képzeltem el az egész város hangulatát. De itt egy ember sem ült.