Soiern-tavak/1. rész

Magas hegyekben csak július közepétől érdemes túrázni, előtte még sok a hómező, amik veszélyesek is. Mi néha egyetlen egy szabadnapot is kihasználunk erre, de mégis nagyon nehéz időt találni egy egésznapos hosszú tárára, mint a tegnapi. Sokkal jobb lenne, már ott aludni a környéken és helyből korán reggel elindulni. De ránk még másfél órás autóút vár oda és vissza is. 

A Garmisch-Partenkirchen közvetlen közelében lévő hegyeket már mind kipipáltuk és sokat az osztrák Ehrwald közelében is, most a német Mittenwald felé kell vennünk az irányt, ami itthonbról számítva egy plusz fél órás autókázást jelent. Az út során mindig át kell előbb küzdenünk magunk a reggeli városon, és pont a főütőérnél alagutat építenek, így előfordulhat az is, hogy egy órát állunk a dugóban, de tegnap ez is simán ment. A sors a kezünkre jászott. 

Reggel 6-kor keltünk, csak egy kicsivel később, mint a munkábamenetkor, pontban 7-kor elindultunk és 8:45-re értünk a túránk kiindulópontjához, Krünbe. A túrákat úgy szoktuk kiválasztani, hogy van egy túratérképünk erről az egész területről és kinyitjuk és keresgélünk valamit, ami "jól néz ki", azaz van valami kis tó a közelben, vagy elég magasan van, sziklát kell mászni, vagy a kilátás igérkezik jónak. A legutóbbi túránál éppen ellenkezőleg egy rövid kellett, ez azt jelenti, hogy 500 m szintkülönbség elég, de ha nagy halat akarunk, akkor azért legalább 1000 méter akarunk felmászni, ha nem többet. 

Hát tegnap alaposan elszámoltuk magunkat. Egy 6-7 órás túrára számítottunk, ami tíz órás és nagyon megerültető lett, de minden kínt megért, mert azt a sok leírhatatlan szépséget még a fényképek is alig tudják visszaadni. 

9-kor indulunk el az Isar folyó melletti parkolóból (875 m) és a jeges folyónak olyan jéghideg a lehelete, hogy majd megfagyunk. Itt szembesülünk a táblákkal, hogy a tervezett túrához sokkal több időre van szükség, vagyis csak annyira felfelé, amit mi sz egész útra számítottunk, lejövetellel együtt. Enek ellenére nekivágunk. 

Amint elindulunk az ösvényen a sűrű erdőben, máris kimelegedünk. Kezdetben kíméletes az ösvény, de aztán egyre meredekebb és a végén már nem is igazán ösvény, csak sejteni lehet, hogy a sziklás talajból kiálló sok fagyökér között kell haladnunk. Ez nagyon megerőltető, nem csak mert az út meredek, hanem mert a fagyökerek közé néha beszorul a lábunk, vigyázni kell minden lépsénél és a hőség is egyre növekszik, amit még addig jól el lehetett viselni, míg az erdőben voltunk, de aztán kiérünk valamikor egy nyílt részre és ott már ezerrel gyilkol minket a nap. Újból és újból csodás panoráma tárl elénk a lenti völgyre. 

itt még laza az ösvény

Középen a csúcs, az Alpspitze, amit már megmásztunk egyszer és a jobb csúcs,
pedig a Zugspitze, amit az idén akarunk még megmászni

Kilátás a Barmsee-re

Lent Krün település, a Barmsee és balra az Isarspeichersee

Isarspeichersee

Egy darabig egy zöld hegyháton menetelünk felfelé, erőnk egyre csükken, szomjunk olthatatlan és izzadunk iszonyatosan. Míg kicsivel 12 után elérjünk a nyerget (Seinskopf, 1961 m). Itt valami hihetetlen panoráma tárul elénk, a hegynyergen állva ellátni minden irányba és valami csodálatos természeti formák, élélnk zöld színek tárulnak elénk. Már 1000 méter szintkülönbséget leküzdöttünk és megittunk 3 liter vizet (ketten együtt). A nyergen állva bekenjük magunkat naptejjel és egy rövidke pihenő után nekivágunk a még igen hosszú ránk váró útnak. 

Egy pillanatra rálátni a szemközti csúcsra, itt csak gyanítjuk, milyen hosszú
és nehéz út vár még ránk odáig.

Először jön be a látóképbe a távolabbi Walchensee

Ilyen furán folydogál odalent az Isar

Ösvény a hegyháton

A nyerget elérve, 1961 méteren, jobbra-balra meredek lejtő

a nyergen állva, a völgyben, a távolban Mittenwald település

Kicsit (nagyon!) letörünk a tudattól, hogy előbb ismét lefelé kell menni, mert ez azt jelenti, hogy valamikor majd megint felfelé kell ugyanezt a különbséget megtenni és hát, ha az ember már egyszer felküzdötte magát, akkor nem szívesen megy ismét lefelé, annak a tudatában, hogy utána megint felfelé kell. Menetelünk lefelé az iszonyú keskeny, kavicsos ösvényen, néha alig lehet megmaradni, megcsúszás nélkül és csak pár centiméter hiányzik ahhoz, hogy bárki legördüljön a meredek lejtőn a mélybe. Ideghasogató menetelés, mert nagyon kell koncentrálni, az ember hova és hogyan lép. 

Aztán mászni kell fel szikák között, nem sziklákon csüngve, de szinte négykézláb, szikláról sziklára felhúzódzkodva, mint valami hegyizegre. És elérjünk egy újabb nyerget, ahonnan ismét fergetes a kilátás, látni lehet több tavat (Barmsee, Wagerbrüchsee, Walchensee, Sylvensteinspeicher) is lent és a csúcsot előttünk, ahova még fel kell másznunk, hogy elérjük a tengerszemtavakat. 

Schöttelkarspitze, 2050 m - oda még fel kellmásznunk!

Folytatás holnap következik.