2018. április 20., péntek

Blogosok figyeljetek! Az új adatvédelmi törvény rátok is vonatkozik!

Nem utazási bejegyzés lesz és az is lehet, hogy ebben a blogban az utolsó. Nem pánikkeltés, valóság. Minden blogos, aki ráakad, olvassa el, mert úgy tűnik, magyar blogos vizekben erről a legtöbb blogosnak halvány lila sejtelme sincs!!!

Pontosan másfél hete esett meg, hogy egyik német blogolós ismerősöm írt erről az új törvényről és emiatt bezárta a blogját. Semmit sem értettem és még soha egy szót sem hallottam róla. Még nehezebben tudtam elképzelni, mi lehet olyan ok, ami miatt egy blogot rögtön be is kell zárni. Azután minden nap egyre több blogban terjedt ez az adatvédelmi-járvány, mint egy tűzvész vagy a kolera.

Természetesen pánikba estem, és elkezdtem én is utána olvasni, miről is van szó. Azonnal elkezdtem törölni, átállítani dolgokat, törvényrészleteket, figyelmeztetéseket bemásolni. De a törvény nagyon kiterjedt, nem látom át, nem is értem a jogi beszédet, így fogalmam sincs róla, hogy engem hol talál el, míg azt hiszem, hogy minden rendben van nálam, talán mégsem. Robotgépeket alakítottak ki a net tartalmának átszűrésére és mindegy, hogy valaki bűnöző, vagy csak tudatlanságból rosszul állított be valamit, jobb esetben egy figyelmeztetést fog kapni egy ügyvédtől, hogy tüntesse el azt a dolgot, rosszabb esetben már elsőre a kiszabott pénzbírság jöhet!
Az EU Általános Adatvédelmi Rendeletéről van szó és pár hete az egész blogvilág ezzel van tele, de már két napja a rádióból sem hallok mást.

Kötelező magánszemélyeknek is a blogjukban megadni az impresszumot, azaz a saját adataikat, amin ügyvédek, törvényképviselők elérhetik őket, itt kötelező a név, a lakcím, a telefonszám és az e-mail cím egy látható helyen való feltüntetése.
Na nekem már ez kiverte a biztosítékot. Hol van akkor az én adatvédelmem? Az én személyes védelmem őrültek, zaklatók, betörők, gyilkosok ellen???
Én ezt nem akarom, félek tőle és nem érezném magam jól, ha mindez nyitott könyvként állna az interneten. Annyira nem akarom, hogy már ez egy ok, hogy befejezzem a blogolást és bezárjam a blogom.

Arról van szó, hogy másik emberek adatainak feldolgozásáról, továbbadásáról informálni kell, védeni akarják a hozzászólok adatait, ezért minden hosszászólóval úgymond alá kellene iratni, vagy kipipáltatni egy erre vonatkozó részt, amit igazából a googlenek (bloggernek) kellene beilleszteni, mert mi is csak felhasználók vagyunk és én pl, nem vagyok képes a blog html-jébe belenyúlni és egy ilyen felreppenő ablakot kreálni a hozzászólóknak. Igen, felhasználó vagyok, de ebben az esetben, hogy a bloggernél egy blogot írok, üzemeltető is vagyok egyben és itt talál el engem ez az egész törvény, ami egyébként sok német blogoló szerint törvényellenes, mert a szólásszabadságunkban korlátoz és már most rengeteg blogoló törtölte, bezárta a blogját. A törvény május 25-ével lép életbe és addig van lehetőség mindent megváltoztatni vagy ugrani a sűllyedő hajóról.

Egy hetet töltöttem el azzal, hogy impresszumot, adatvédelmi szabályzatot stb... kerestem, bemásoltam, mindent kiegészítettem, az összes blogbejegyzéseimet egyesével átnéztem, ahol valami idegen helyről beillesztett kép volt, törtöltem...de így is bizonytalan vagyok.

Mi van a google mapsből képernyőkivágásként lementett térképrészletekkel, amiket utazásaink helyeit jelöltem be? Szabad ezt vagy nem szabad? Mi van utazási fotókkal, amiken más, idegen, ott élő emberek, vagy turisták is láthatóak, akik nem adtak írásos engedélyt ahhoz, hogy a képüket nyilvánosságra hozzam? Mi van a cégnevekkel, mint autókölcsönzők, szállodák, repülőtársaságok, túraszervezők nevei, amiket nyilvánosságra hoztam (reklám???) és értékeltem és linkjeiket megadtam?? Elvileg linket sem szabad megadni, és reklámokat sem szabad betenni, csak akkor, ha a blogban szerepel, hogy az fizetett reklám. Mi van a márkanevekkel, amikor leírtam, hogy ez vagy az a sportcucc a kedvencem? Mert egyszerűen az tetszik nekem és egy saját, jó véleményem van róla és ezért szívesen ajánlom másoknak is? Akkor én már reklámot folytatok???

Mindezekkel nem vagyok tisztában és bevallom, nincs sem időm, sem kedvem a netet átfésülni és halom olyan dolgot elolvasni, aminek a felét meg sem értem. Még kevésbé tudok ehhez egy ügyvédet fogadni, aki segítene nekem.
Ezen kívül pár hete teljesen bezárta a google a picasa3 feltöltő programot, aminek előnye volt számomra, hogy a számítógépemről bele importált fotókat egyetlen egérkattintással vagy húzzással változtatni, retusálni, vágni, feliratozni tudtam és egyetlen egérkattintással bekerültek a picasawebalbumba (most google photos-nak hívják) és onnan egyetlen egérkattintással a blogban kívánt helyre, miközben az eredeti képen semmiféle változás nem történt a számítógépemen. Most minden egyes változtatást bonyolult, több fokozatú lépéssel tudok csak elérni és végül el kell mentenem a kép egy másolatát, majd be kell jelentkeznem a neten a google photosbba és onnan kell a gépemről kiválasztva feltölteni. Sokkal több lépés, és sokkal több idő és a képmásolatok felzabálják az összes tárhelyem a gépemen. 

Akarok én még ilyen nehézségek között is blogolni???

Igen, akarok!!! De félek!!! Nem fogom megadni a privát adataimat nyilvánosan és mivel ez törvényellenes, amiatt muszáj lesz bezárni a blogom.



12 éve blogolok, szívvel, lélekkel, megszállottsággal. Rengeteg időt vett igénybe több ezer kép feliratozása, szövegek megírása, szerkesztése, mindenzt párhuzamosan kétszer, két nyelven, két blogban. Néha 8-10 órákat is ültem a gép előtt vagy fél éjszakákon át, megfájdut a gerincem, ínhvelygyulladásom lett a kezemben, kifolyt a szemem és majdhogy nem trombózist kaptam a lábamban, de imádtam, odaadással csináltam és rengeteg embert megismertem a blogon keresztül, akikkel barátságok alakultak ki. Rengeteg mindent nyertem és rengeteg embernek tudtam segíteni is. Ez most mind nyom nélkül oda fog veszni??? Egyszerűen nagyon durva. 

Egyik német idősebb, nyugdíjas hölgy, aki csak a kertjéről blogol, azt írta, hogy a blogvilág hamarosan ki fog halni és az ilyen méretékű kontrollálásunk az Eu-tól a szólásszabadság alanyi jogunkkal ellenétes. Hova vezet mindez???

6 megjegyzés:

  1. Szia!

    Szerintem ez nem az ilyen blogokra vonatkozik, hanem webáruházakra, stb. Mint magánszemély is árulhatsz mondjuk kézzel kötött sapkákat, így ha a vevőid feliratkoznak az oldaladra, megadják a címüket a postázáshoz, hírleveleket küldesz ki, stb. akkor meg kell felelned az adatvédelemi irányelveknek.
    Én ezt legalábbis nem vonatkoztatom magamra...
    És nem szeretném ha bezárnál, remélem nem teszed :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is ezt reméltem, de sajnos le van írva betűre pontosan, hogy privát blogokra is ez vonatkozik attól a pillanattól kezdve, amennyiben más oldalakra linket mutatnak, akkor már nem privát blogok, hanem kereskedelminek számítanak. Sajnos, a német oldalakon le van írva minden ezzel kapcsolatban.

      Törlés
  2. Szia Andi!
    Nagyon sajnalnam ha veget erne a blogod,mindig erdeklodessel olvastam es nagyon sok kellemes percet el toltottem az oldaladon,elmeny olvasni az irasaidat csodalni a gyonyoru fotokat.
    Kivancsi leszek,hogy mi lesz ezekkbol a szigoru torvenyekbol mert valahogy nem tudom elkepzelni hogy a vilagon tobb 100 ezer blogolot megszuntetesre kenyszeritsenek ellehetetlenítenek az ilyen jellegu szabalyzasokkal.
    En csak koszonettel tartozom Neked es minden tiszteletem a Tied,hogy rengeteg idot energiat beleoltve megosztod velunk az utazasaitokat!!!!!
    Udvozletem : Orsi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Orsi,
      nagyon köszönöm. Éppen ez az, amiért nem tudnám megszüntetni, mert nekem ez annyi sok pozitívat, pluszt ad minden nap, a keserves munkámmal szemben, hogy egy részem belehalna, ha bezárnám.
      A németek nagyon ráálltak erre, és mivel Németországból blogolok, ezért aggódok. Ha otthon élnék, talán én is legyintenék rá. És szerintem otthon senki sem fog ezzel foglalkozni.
      Üdv,Andi

      Törlés
  3. Szia, Flögi! A legutóbbi bejegyzésed kapcsán írok, csak oda már nem tudok bejegyzést hagyni.
    Első sorban nagyon köszönöm, hogy helyettem is kutakodsz, és ilyen építőn jelölöd ki előttem is a lehetséges utakat... Nyomaszt ez az ügy s bár már nem blogolok aktívan egy ideje, nem áll szándékomban abbahagyni. Játszottam korábban privátost is a blogommal, de nem szeretném újra meglépni több okból sem. Akkor hasonlóan plagizálás miatt akadtam ki, több illetőnél is megtaláltam néhány olyan táskát, amit én varrtam, még a vízjelet is lusták voltak eltüntetni a képekről, csupán az elkészítésükért járó dicséreteket zsebelte be magának mindegyikőjük. ��

    A férjem szerint viszont a régi bejegyzésinkkel nem lehet gond, mert azok a keletkezéskor hatályos jogszabályok szerint kerülnek elbírálásra. Különben az egész globális webhálót ki lehetne radírozni. ��
    Sajnálnám, ha bezárnál, örömmel olvaslak, igaz feedlyn és az lustává tesz: ritkán hagyok üzenetet. ��

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Bejus,
      csak ugyanazt tudom mondani, amit az előzőben Orsinak válaszoltam.
      üdv, Andi

      Törlés

Fontos adatvédelmi információ!!! Kérlek olvasd el!!!

Kedves Követő! Minden hozzászólásnak örülök és megpróbálok, amennyire időm engedi, válaszolni is mindegyikre. Gyűlölködő, politikai tartalmú vagy reklámcélt szolgáló hozzásólások, vagy amelyek egyáltalán nem tartoznak a témához vagy a blogba, automatikusan törlésre kerülnek.

Az EU Általános Adatvédelmi Rendelete (GDPR) szerint fel kell hívjam a figyelmét a megjegyzést hátrahagyó személyeknek, hogy aki itt megjegyzést hagy hátra, az annak nyilvánosságra tételével elismeri, hogy tudomásul vette, és egyetért vele, hogy adatai ezen a weboldalon (a Google és Blogger által) tárolásra és feldolgozásra kerülnek. Lásd: főcím: Felvilágosítás adatvédelmi irányelvekről