2019. augusztus 29., csütörtök

Eseménytelen nyár és apró kirándulások

Rendesen eltűntem a blogger világ színéről, tudom. Szünet van. Legalábbis utazásban, kirándulásban. Az idei nyáron sehol! Szószerint SEHOL sem voltunk. Csak dolgoztunk, túlórahegyeket izzadtunk a hőségben és ha szabadnapunk volt, döglöttünk a fáradtságtól és nem kívánkoztunk ki a hőségbe. Így az idén nyáron, szószerint, komolyan, nem voltunk egyszer sem biciklizni, úszni a tónál, vagy kirándulni bárhol egy hegyen, mezőn vagy városban. 😨😦

Csak most, augusztus végén tudtunk picit kimozdulni, ezek is csak mini kirándulások voltak. Ezekről pár kép: 

Az Isarstausee Echingnél (Moosbrug és Landshut között)



Itt már többször is voltam fotózni, mert madárvédelmi terület és egy kis szerencsével sok vizimadarat lehet látni. 



Vilsbiburg:


Egy 14 km-es túrát tettünk meg egy másik napon a Murnauer Moos-ban (vagy Moor), azaz lápterületen. Az egyeten szabadnapunk volt, így nem néztük előre, ilyen idő lesz, mentünk. A lapály sík és árnyéknélküli terület, 32 fokban nagyon rossz volt, de amúgy gyönyörű. Innen egy kicsivel több képet hoztam haza. Hechendorf közelében, a Ramsach templomkától indul az út: 












 



7 megjegyzés:

  1. Schöne Eindrücke hast du mitgebracht liebe Flögi. Da hat sich der Ausflug, trotz Hitze, ja doch gelohnt.

    Liebe Grüsse

    N☼va

    VálaszTörlés
  2. Szia Andi!

    Annyira gyönyörű kék az ég a képeiden, imádok ilyen szép időben kirándulni, persze azért kánikula ne legyen közben.

    Remélem, hogy az ősz még tartogat néhány kellemes időtöltést és bepótolhatjátok az elmaradt nyaralást! Gondolom, lassan már közeleg az utazásotok Skiathosra?! ;-)

    Jó pihenést!

    Üdv, Ildikó

    VálaszTörlés
  3. Szia, örülök a visszatérésednek!
    Csodálkoztam is, hogy nem írsz! (Nálam ez sajnos megszokott, mindig le vagyok maradva)
    Nekünk most ősztől jövő nyárig lesz nagyjából utazásmentes az év, a gyerekek a kisérettségit írják idén és leszavazták az utazási terveimet, mondván, hogy tanulni akarnak... Ezek a mai fiatalok, eh...
    Azért gondolom a következő terveitek már készen vannak :-)
    Üdv,
    Ditke

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos nincs tervünk. Előbb kitaláltuk jövőre Hawaiit, négy szigetet, de ahhoz 3 héten felüli szabadság kell, amit nem kapunk meg, rohanni meg nem akarunk, meg a másik, hogy ez az idei nagyon vacak év volt így, hogy év elején nagy utazás volt és nem maradt szabi többre, és amaradék évet meg végiggürizzük. Így én jobb szeretnék jövőre több kisebb és nem megnézős, hanem pihenős utazást, de párom meg nagy utazást szeretne és nem jutunk egyelőre közös nevezőre, így konkrét terv sincs.
      üdv, Andi

      Törlés
  4. Tetszik ez a Vilsbiburg a szép színes házaival. :-)
    A kis templom meg olyan fura, az a hagymakupola olyan nagynak tűnik a templomhoz és a tornyához képest.
    Jó nyaralást majd Skiathoson!

    VálaszTörlés
  5. Liebe Andi,
    ja, das war ein anstrengender Sommer für euch! Zum Glück konntet ihr euch wenigstens jetzt ein bisserl Freizeit leisten. Deine Ausflugs-Fotos sind toll! Besonders hübsch finde ich die Ramsachkirche mit der schönen Umgebung!
    Alles Liebe und ganz herzliche Rostrosengrüße, Traude
    https://rostrose.blogspot.com/2019/09/unique-greta-thunberg-teil-2.html

    VálaszTörlés

Fontos adatvédelmi információ!!! Kérlek olvasd el!!!

Kedves Követő! Minden hozzászólásnak örülök és megpróbálok, amennyire időm engedi, válaszolni is mindegyikre. Gyűlölködő, politikai tartalmú vagy reklámcélt szolgáló hozzásólások, vagy amelyek egyáltalán nem tartoznak a témához vagy a blogba, automatikusan törlésre kerülnek.

Az EU Általános Adatvédelmi Rendelete (GDPR) szerint fel kell hívjam a figyelmét a megjegyzést hátrahagyó személyeknek, hogy aki itt megjegyzést hagy hátra, az annak nyilvánosságra tételével elismeri, hogy tudomásul vette, és egyetért vele, hogy adatai ezen a weboldalon (a Google és Blogger által) tárolásra és feldolgozásra kerülnek. Lásd: főcím: Felvilágosítás adatvédelmi irányelvekről