A strandolás után a Voulisma Beachen, lassan hazafelé indulunk és kicsivel azelőtt, hogy a gyorsút a régi parti útba torkollna Malia előtt, még a sziklás kanyonszerűségben feltűnik sok parkoló autó. Felnézek a sziklák felé, hogy vajon miért parkolnak itt és egy kolosotort látok. Nem is értem, hogy az idefelé úton, hogy nem vettük észre, de akkor az útikönyvet és a térképet bújtam.
Megállunk és bemegyünk. Pont ilyen esetekhez bepakoltam reggel egy strandkendőt, magam köré tekerni, de nem találjuk sehol, valahogy mégis otthon maradhatott, így égő fejjel, de bemegyek mégis (mini farmershortban és spagetti pántos topban). Nem vagyok vallásos, így nem igazán érdekel ilyesmi, de azért meg szoktam az illendő tiszteletet adni, ahol elvárják, de abban a reményben, hogy egy szerzetes sem fog meglátni és az épültbe úgy sem akarunk bemenni, felöltök egy közömbös fapofát és bemegyek.
Hát persze, hogy a kerben az első padon egy szerzetes ül és borzalkodva néz rám. Én meg annyira szégyellem magam, hogy inkább rá sem nézek, hanem úgy teszek, mintah csak én egyedül lennék itt és körbefotózók mindent, aztán megyünk is.
Kijön a kolostorból egy másik szerzetes is és egy faklopfolószerű kalapáccsal elkezd ritmusosan ütni egy láncokon lógó hosszúkás fatáblát. Pár klopfolás után, leül, vár, majd újra veri a fát. Ezt háromszor ismétli meg, utána bemegy és megszólalnak a harangok. Sajnos nem tudom lefényképezni rendesen, mert gyilkos szemekkel néz rám, így csak oldalról, titkosan tudom egy pillanatra a homályban elkapni.
Nagyon szép a kolostor belső tere, a lezárt kis kert, telis tele virágokkal, az épületek, a kis templom a kívánságtáblácskákkal.
Hazaérünk, zuhanyozunk és készülődünk a Vikivel való találkozásra, aki a "fahéj és feta" blog írója, már legalább 8-9 éve ismerem, még a hellasz.hu fórumából és ő segített annak idején a blogom megnyitásának első lépéseiben is. Időnként levelezünk, vagy skype-olunk, néha sűrűbben, néha ritkábban tartjuk a kapcsolatot. Egy nagyon intelligens, kedves, szimpatikus és erős nő, hihetetlenül tüneményes kislányával együtt. Vikit egy éve szörnyű tragédia érte, de talpraállt és minden tiszteletem és elismerésem az ővé, ahogyan az életét kézben tartja. Már 7 éve él Krétán és mint egy igazi görög, úgy hatott ránk, főleg a kislány miatt, aki nem is tud magyarul, csak pár szót.
Stalisban találkoztunk, előre lezsíroztuk még skype-on a találkozó helyét is idejét. Az Akti nevű beach bár előtt találkozunk este fél 8-kor és egy tavernába megyünk (Jannis - szemközt a kis templommal), amit mi már tegnap kinéztünk, mert szimpinek tűnt. Viki itt szinte mindenkit ismer, a taverna tulajdonosait is, így különösen házias lesz a hangulat.
Én nyúl-stifadót eszem, és M. paradicsomszószban agyatálban sült kecskét. Isteni mind a két kaja, csak a nyúllal az a baj, hogy szinte csak szilánkos csontokból áll és alig van rajta hús. Jó sokat bíbelődök vele, míg meg tudom enni az ehető részeit. Kb. olyan,mintha halat ennék,ezer szálkával.
Nagyon jól érezzük magunkat együtt. A számlához kapunk ajándék kis pudingot gyümölcsszósszal és Ouzot is. Azután még hatalmasat sétálunk és beszélgetünk. Mind úgy érezzük, mintha már egész életünkben ismertük volna egymást. M. tökéletesen el van a kislánnyal, közös nyelvük,a magyar kb. egy szinten van. :-) Megbeszéljük, hogy találkozunk majd mégegyszer és kapunk Vikitől jó tippeket strandokra, éttermekre is.
