2012. július 1., vasárnap

Kirándulás Landshutba

Vasárnap kellemesen sokáig aludtunk, már M. is szabadnapos volt. Fülledt meleg, de felhős idő volt. Nem igazán tudtuk, mit is kezdjünk magunkkal és végül egy kisebb kirándulás mellett döntöttünk. Landshutba mentünk, csak jó 40 km-re van tőlünk ez a szép város, ahol már az ittlétem elején jártunk, egy -16 fokos, téli napon.






Végigsétáltunk a szép főutcán, majd az Isar mentén és végül fel a várba. Közben nagyon lógott az eső lába, sőt viharnak ígérkezdett, de olyan szerencsénk volt, hogy megkímélt minket, csak a város  szélét súrolta, szélviharral tépve a hajamat, de koromfekete felhők továbbvonultak.


ugyanott 2005 telén és még nagy fákkal...









Megnéztük a várat belülről is, ami kis vitát keltett, mert M. nem akart bemeni, én meg igen és mivel ma amúgy is már eredendőleg nagyon rossz hangulatunk volt a pénzügyi csapás miatt, így utána már csak lelombozódva ballagtuk végig a várnézést, majd ismét a város utcáit. Végül beültünk fagyizni és nagyon hamar lehűlt 10 fokot az idő, igen csak fáztam és csepergett az eső, rohanni kellett az autóhoz, majd hazafelé már kilátni is alig lehetett, úgy szakadt az eső. Landshut nagyon szép kis város, érdemes egyszer ellátogatni oda.

















Most is esik az eső. Ma is akartam futni, de mazohista és őrült sem vagyok, így hagynám a dolgot mára. :-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Fontos adatvédelmi információ!!! Kérlek olvasd el!!!

Kedves Követő! Minden hozzászólásnak örülök és megpróbálok, amennyire időm engedi, válaszolni is mindegyikre. Gyűlölködő, politikai tartalmú vagy reklámcélt szolgáló hozzásólások, vagy amelyek egyáltalán nem tartoznak a témához vagy a blogba, automatikusan törlésre kerülnek.

Az EU Általános Adatvédelmi Rendelete (GDPR) szerint fel kell hívjam a figyelmét a megjegyzést hátrahagyó személyeknek, hogy aki itt megjegyzést hagy hátra, az annak nyilvánosságra tételével elismeri, hogy tudomásul vette, és egyetért vele, hogy adatai ezen a weboldalon (a Google és Blogger által) tárolásra és feldolgozásra kerülnek. Lásd: főcím: Felvilágosítás adatvédelmi irányelvekről