Frank-körutazás, Rothenburg ob der Tauber 1. rész

Szombaton (márc. 24.) 8-kor keltünk és egy közös kellmes, és nagyon úrias, kiadós reggeli után nekivágtunk a frank vidéknek, autópályát kerülve, mellékutakon pontosan délben érkeztünk meg Rothenburgba. Sosem kellett térképet néznünk, a táblák mindenhova elvezettek (sosem fogom megérteni azokat az embereket, akik mindent beírnak a naviba, nekünk ilyesmire nincs szükségünk). Kellemes volt a tavaszi üde zöld táj látványa és a mellékutakon szinte semmi forgalom sem volt. Elhaladtunk Colmberg vára mellett, amit csak útközben fotóztam le. 

Igyekeztünk Rothenburgba, és pontosan déli 12 órakor értünk oda. A "központ" táblákat követve eljutottunk a nyilvános (fizetős) parkolóhelyekhez, melyek az ókori városfal külső vonalán fekszenek. Itt két órára vettünk jegyet (ami az első negyed óra után kevésnek bizonyult - 1 órára 1 Euro). Az egyik toronynál mentünk be a városkapun és elsőként a toronyba másztunk fel. Innen nem csak a kilátás volt pazar, de aki akarja, az a városfalon is körbejárhatja a várost.

Azt sem tudtuk, hol induljunk el a sok kis utca útvesztőjében. Minden utca, minden ház csalogat, minden mesebelien szép és annyira erősen él a középkori hatás, hogy az ember úgy érzi magát, hogy a városkapun belépve, nem csak egy felújított középkori városba csöppent, hanem időutazást is tett a középkorba. Ezt az idilli benyomást csak a modern üzletek és a megszámlálhatatlan kínai turista dönti romba. 

Kellemes idő volt, bár árnyékban még hűvös, de a napon szinte égetett a nap. Mindenütt fel lehetett lelni a tavaszi virágokat és a Húsvét közeledtét is erősen érezni. A dekorációk már erősen húsvétiak. 

Rothenburg ob der Tauber egy kisváros Közép-Frankföldön, Ansbach város közigazgatása alatt. 1803-ig egy szabad és gazdag város volt és a mai napig is megőrizte középkori arculatát, amely által egy kirívó turistacentrummá vált. 1972-ig saját közigazgatása volt, ezután csatolták Ansbach-hoz. 

 A 970-ben alapított város napjainkban 11.000 lakost számlál. Jelentős szerepet játszott a történelem során, amit itt nem akarok a wikipediából kimásolni. Rothenburg napjainkban világszerte ismert turisztikai központ, a világ minden tájáról járnak ide utazók. Százával találhatók szállások, éttermek, kávézók a város magjában és azon kívül. Egészen különböző csoportos városnézéseket lehet lefoglalni a város honlapján. Az egyes látnivalókat fel lehet sorolni, de maga az egész város egésze is egy látnivaló, minden egyes ház, utca látványosságokat rejt. A fő látnivalók közül kiemelkedik a gótikus Városháza, a Bűnözési Múzeum, a Várkert, a Ferences templom, a Kobolzell-i kapu és még sorolhatnám. 

                  A fogorvos kapuja..grrr :-)

                                           

Mi mindenféle könyv vagy térkép nélkül, csak úgy "vadul" csellengtünk a városban. A történelmi dolgok sosem érdekelnek, untatnak, és hogy mi micsoda, úgysem jegyzem meg. Nekünk a városnézés kellemes sétát jelent nézelődéssel, átélni az adott hely atmoszféráját, de nem feltétlenül kulturális agytágítást. Hogy látunk-e mindent vagy nem, az is mindegy, lényeg, hogy jól érezzük magunk és újat látunk. Sajnos a két óra egyértelműen kevés volt, de annak nem lett volna értelme, hogy a város egyik végéből visszarohanunk plusz pénzt bedobni a parkolóórába és újból nekivágnánk. A vége felé már kicsit sietnünk kellett, hogy visszaérjünka kocsihoz, így elmaradt a beülés valami kávézóba vagy cukrászdába, amit szívesen megtettünk volna. Viszont megkóstoltuk a város jellegzetes süteményét, amit Schneeball-nak (azaz hógolyónak hívnak). Egy muszáj volt, amit 2,40 Euroért lazán ki is hagyhattunk volna, mert borzalmasan rossz volt. Ezek teniszlabdaméretű, keksztésztából készült, belül roppantul száraz sütemények, melyet kívül csokiba, egyéb dolgokba mártogatnak. Mintha krétát ennél, behhh. :D Minden üzlet kirakata tele van velük. 

 Szinte minden étteremben kínaiul is ki volt írva a menű...durva

 Cégérek végtelenjei lógnak a házak falain