2016. március 23., szerda

Kirándulás az Ebersbergi halastavakhoz

Az Ebersberger Weiherkette (Ebersbergi halastó láncolat) az Ebrach patak völgyében található, mely egy fiatal morénavölgy (gleccser töremelék vájta völgy). Ebersberg település és az Ebersberger Forst (erdő) között húzódnak a tavak hosszúkás vonalban egymás után. 

Képkivágás a google maps-ből

Tőlünk mindössze 30 kilométerre fekszik ez a terület, mégis csak most fedeztem fel a térképen. Mindig újabb és újabb helyek után nyomozok, amik érdekesek lehetnek és még nem jártunk ott. Az érdekeset itt természeti adottságokra értem. 






 
Az első szép idős tavaszi nap volt ez, amikor ide indultunk kirándulni és annyira sok időt elidőztünk a tavak mellett, hogy az erdőre már nem is jutott idő, pedig ott van magas kilátó, és vadles, meg miegymás...

Minden egyes tó másmilyen, más a hangulata és az élővilága is. A legnagyobb, az Egglburger See, aminek egyik oldalán nagy nádas terül el és itt rengeteg vizimadár fészkel, mint kócsagok, vadlúdak és kormoránok. 






A tó körül csodálatos panorámaösvények vezetnek körbe, hatalmas tölgyfasorokkal. A tóban nem szabad fürdeni és csónakázni sem rajta, az egész egy madárvédelmi rezervátum.




A tavat már majdnem megkerülve, az egyik csücskéből nagyon jó rálátás nyílt az egyik nádasokkal szegélyezett részre és itt kormoránokat láttunk, amire abszolút nem számítottunk és hatalmas élmény volt ezeket a gyönyörű madarakat látni, ahogyan a szárnyukat nyitogatják.




A meredekebb oldalon egy hatalmas nagy farm volt, sok tehénnel, kecskével, juhhal és valami leírhatatlan panorámával. A tipikus bajor faerkélyes parasztudvarok házai a tó felé néztek és az egész, a ház alatt a tóig terjedő zöld terület az ő udvaruk volt. Micsoda egy hely itt élni, én ki sem bírnám minden nap ezt a sok szépséget. ;-) 



Visszafelé már ment le a nap és feltámadt a hideg szél. Fáztunk, igyekeztünk is, pedig biztosan szép lett volna a tavaknál a naplementét megvárni, főleg, mert ezen a napon különösen nagy tűzgömb volt a lemenő nap. 






2 megjegyzés:

  1. Csodálatos út lehetett. Gratulálok a szép fotókhoz!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szép hely! A tükrös képek és a fasorok a kedvenceim.

    VálaszTörlés

Fontos adatvédelmi információ!!! Kérlek olvasd el!!!

Kedves Követő! Minden hozzászólásnak örülök és megpróbálok, amennyire időm engedi, válaszolni is mindegyikre. Gyűlölködő, politikai tartalmú vagy reklámcélt szolgáló hozzásólások, vagy amelyek egyáltalán nem tartoznak a témához vagy a blogba, automatikusan törlésre kerülnek.

Az EU Általános Adatvédelmi Rendelete (GDPR) szerint fel kell hívjam a figyelmét a megjegyzést hátrahagyó személyeknek, hogy aki itt megjegyzést hagy hátra, az annak nyilvánosságra tételével elismeri, hogy tudomásul vette, és egyetért vele, hogy adatai ezen a weboldalon (a Google és Blogger által) tárolásra és feldolgozásra kerülnek. Lásd: főcím: Felvilágosítás adatvédelmi irányelvekről