Amit az elmúlt egy hét során megéltünk, túl sok volt az idegeimnek.
A hét elején zárták le Olaszországot és kezdett rohamosan megjelenni minden európai államban a Covid-19. Minden nap hívogattunk mindenféle szervet, utazásszervezőt, mi lesz és minden nap azt a választ kaptuk, hogy utazzunk csak nyugodtan, nincs semmi gond, a Maldív-szigetekre menni fognak a repülők és a németeket bárhonnan hazahozzák. De közben már 4 Maldív-szigetet karantén alá zártak és Olaszországból nem engednek be repülőt, így igen esélye volt, hogy pár nap elteltével, minket, azaz németeket sem fognak.
Közben párom munkahelyén beteg lett két kolléga, akik előző héten együtt voltak Olaszországban. Kedden jelentettek beteget, és péntekig nem volt teszteredmény, mert mint kiderült, csütörtökig nem is fogdaták őket sehol. Addig mi majd megőrültünk az idegességtől, mert itteni szabályok szerint, ha egy ember beteg a környezetedben, akivel kapcsolatod volt, akkor te is 14 napra karanténba kerülsz. Akkor nem utazhattunk volna el, amit már nem is annyira akartunk, de ami gond, hogy a karanténnak nincs sehol leírása, mivel ez újfajta eset, sem az utazási iroda, sem pedig az útlemondási szerződés nem hajlandó erre valamilyen költséget vállalni. Az útlemondási biztosítás csak komoly betegség esetében, amiben az ember mozgásképtelen, tehát fizikailag nem képes utazni, ebben az esetben fizet, de ha valaki karanténban van, az nem beteg és az visa major (felsőbb erő) esete, azaz senki sem fizet, bukik az egész pénz.
Közben kedden beteg lettem én is, na nem corona, hanem mandulagyulladás, az orvos fogadni sem akart, mert be vanank zárva a rendelők, csak telefonon adnak ki betegnek kiírást, de az utazás miatt helyre akartam jönni hétfőig, így akartam feliratni a biztonság kedvéért antibiotikumot, így oda kellett mennem és fogadott. Ettől is rettegtünk, ha majd köhögök útközben, azonnal letartóztatnak-e és bezárnak valahova????
Azután még egy csomó más dolog is volt, megpróbáltuk sztornóztatni az utazást. De az utazási iroda nem engedte, addig, míg ez a mi saját döntésünk, addig a mi költségünk is, így buktuk volna a pénzünket.
Mit mondjak? A Maldív utazás sokkal inkább egy rémálommá vált, mint álomutazás.
Már nem akartunk utazni, hiszen betegek is lehetünk, vagy karanénba is kerülhetünk, ki tudja hol, mennyi időre, milyen körülmények között és az is lehetséges lett volna, hogy haza sem tudunk már jönni, kényszerülünk hetekig valahol ott maradni.
A legrosszabb az egészben az volt, hogy nem engedték sztornózni az utazás, amit lehetetlennek tartok egy ilyen szituációban és mi pedig hogy ne veszítsünk el olyan sok pénzt, muszájból utazhattunk volna.
A mai napon felhívtak, hogy a Dohából Maléra repülő gépünket későbbre tolták, így 10 órát kellett volna Dohában a reptéren eltöltenünk éjszaka, majd nem értünk volna oda időben Maléra a hydroplán indulásáig a szigetünkre, mert azok sötétedéskor már nem repülnek és így Malén kellett volna még egy éjt egy hotelben tölteni és az utazásunk harmadik napján érkeztünk volna csak meg Filitheyora. Megmondom őszintén, már nagyon nem volt kedvem és már csak azt reméltük, hogy valaki kimondja ezt a nyamvadt utazási tilalmat és nem kell utaznunk és visszakajuk a pénzünket is.
Hát ez most történt meg, fél órája. Felhívott az utazási iroda főnöke, hogy mostantól a németeknek beutazási tilalom van a Maldív-szigetekre.
Nem akarok jogvédett képet bemásolni, így akit érdekel, írja be a keresőbe "Filitheyo képek" ....
A következő utazásunk az Azóri-szigetekre szintén le van foglava, kifizetve, egyéni úton, remélem, addigra elmúlik ez a rémálom.
Most megyek visszapokolni minden cuccot, amit már az utazásra összepakoltam.
Alles doch noch gut geworden, und wie ich schon gesagt habe: jetzt könnt ihr euer Wochenende dann genießen. Jedenfalls klasse das es mit der Stornierung doch noch geklappt hat und ihr das Geld zurückerstattet bekommt.
VálaszTörlésLiebe Sonntagsgrüsse
N☼va
Sajnálom, hogy törölték az utat, de ahogy a helyzet alakul nagy valószínűség szerint amúgy is rémálom lett volna belőle. Így most visszakapjátok a pénzt? Esetleg átfoglalni későbbre?
VálaszTörlésAz Azori-szigetekre mikor mennétek? Mi még nem foglaltunk semmit nyárra, nálunk Florida lett volna az úticél, ősszel pedig India, de egyelőre jegelve minden. :-( Vigyázzatok magatokra, üdv, Ditke
Szia Ditke! M
TörlésMúltkor válaszoltam itt neked, de még sincs itt, most vettem csak észre.
Nem lehetetett átteteni máskorra, nem is tudnánk, mert az egész éves szabink be van oszta.
A pénzt visszafizetik, bár már két hét eltelt és még semmi sem jött vissza. :-(
Azóri-szigetekre nyár közepén mennénk, minden le van foglalva oda is, magánúton, ott buknánk az összes repülőjegyet, de a szállások még visszamondhatók.
üdv
Hogy vagytok? Sajnálom, hogy, a szép utazást felhlirta a vírus járvány. Hogy kompenzaljatok az elmaradt utazást, szabit, pihenést? Vígyazzazok magatokra! Üdv. Ilona
VálaszTörlésSzia, az utazást sehogyan sem kompenzáljuk, itthom maradtunk szabin, most úgyis kijárási korlátozás van, itthon jobb, mint dolgozni menni ebben a káoszban. Ez au utazás és a rászánt szabadságnapok is elvesztek.
Törlésüdv, Andi
Szia! Borzasztó ez, ami most történik, mi a múlt héten utaztunk Izlandra, még épp hogy belefért és gond nélkül vissza tudtunk jönni, igaz a tervezettnél fél nappal korábban, de legalább nem ragadtunk ott. Mi is az Azori szigetekre mennénk, május közepén, de erről már majdnem teljesen lemondtam :-( Igazi csoda lenne, ha addigra helyreállna minden. Az a legrosszabb az egészben, hogy nem lehet tervezni, nem lehet tudni mi lesz a jövő, ez egy rémálom.
VálaszTörlésSzia, szerencsétek van, hogy Izland még sikerült. Valahogy megpróbálom az egészet elhessegetni magamtól és nem foglalkozni vele és valahogyan lazán venni, hogy lesz, ami lesz, mert befolyásolni úgysem tudjuk, de ha nem tudunk menni az Azórikra, elbukunk 9 repülőjegyet és egy szállást. Az anyagi veszteség sem lenne kicsi. :-( Tervezni az idénre már nem mernék.
TörlésNem biztos, hogy buknátok a jegyet, a legtöbb légitársaság rugalmasan áll hozzá, vagy áttehetitek másik időpontra vagy kérhetitek a visszatérítést, hisz ez nem a ti hibátok. Ha még mindig ilyen rossz lesz a helyzet, úgyis törlik a járatotokat és akkor mindenképp fel kell ajánlaniuk valamit. Mi valószínű halasztjuk szeptemberre, ha nem jön össze, nem tudunk mást tenni. A szállást még simán le tudom mondani.
TörlésSzia! A mostani állás szerint TAP Portugál csak május 31-ig szóló utazásokat enged fennár fejben átfoglalni másik időpontra, ezt olvastam az oldalukon. A SATA meg nem írt ki sehova semmilyen infót, legalábbis nem találtam, de ilyen kis belföldi légitársaság egészen biztosan nem fizet vissza jegyárat, eleve a kommunikáció útja is totálisan bonyolult lenne velük. A szállások booking-osok, az egyik egy éjszakásat ki kellett fizetni előre és és azt nem adják vissza,a többit visszamondhatom egy hónappal előtte, ha addig döntésképesek leszünk, de hogy azok visszadják az előleget vagy sem, azt sem tudom, a booking küldött e-mailt, hogy minden egyes esetben a szállásadóval lépjen az ember kapcsolatba. Szóval ennek összegzése alapjén elvesznének a repülőjegyek. Mi áttetetni msik időpontra nem tudjuk, mrt az éves szabink odavész. Jövőre meg nem foglalnék most ebben a helyzetben semmit sem. Amúgy a Maldív pénzt sem kaptuk még vissza, meg vannak szorulva az utazási irodák a sok visszamondás miatt és egy tegnapi tévéhír szerint, csődbe fognak menni. Ott megpróbáljuk a bankunk által visszahozatni a pénzt, mert 8 héten belül lehetséges ez. :-(
TörlésEzek tényleg nem jó hírek, én azért reménykedem benne, hogy a nyárra minden visszaáll. Egy biztos, a turizmus nagyon megissza a levét ennek az egésznek és ezáltal sajnos országok fognak a csőd szélére kerülni. Lásd: Izland, a szemünk láttára mentek csődbe az üzletek Reykjavikban, a belvárosban egymást érik az ajándékboltok és most minden másodikra ki volt írva, hogy végkiárusítás...
TörlésAzori-szigetekre mikor mennétek? Mi Spanyolországba mennénk szeptember végén... Hát még bizakodom!
VálaszTörlésSzia, júliusban. Írok róla bejegyzést, mert többen kérdeztek, bár egyre jobban azt hiszem, nem lesz belőle semmi. :-(
Törlés