2017. november 30., csütörtök

Tenerife - La Gomera 2017/1.

Hosszabb ideje nem volt miről blogolnom utazás témában, de most megérkeztünk a legutolsó utazásunkból, így ismét tudok új történetekkel szolgálni. 

Aki régen követi a blogom, tudja, hogy több, mint 10 éve minden év késő őszén a Kanári-szigetekre utazunk. Ezennel egy kisebb, kevésbé ismertebb sziget, La Gomera volt az úticél. Ide Teneriféről lehet eljutni komppal vagy kisebb, helyi repülővel. A repülő semmivel sem drágább, mint a komp, de egy picit komplikáltabb megszervezni, mint a kompot, mert Tenerife két repülőtérrel rendelkezik. Míg a legtöbb turista-charter a déli reptérre érkezik, ezek a belföldi, szigetek közötti járatok az északi reptérről indulnak. A kettő között egy kb. 1 órás utat kell autópályán megtenni. 

Az utolsó tenerifei nyaralásainknál eleve az északi reptérre repültünk az Iberiával, de most a délire kaptunk olcsóbban repülőjegyet, a német Condorral. 

Összességében egy szuper nyaralás volt, végig igen jó idővel. 


November 13.

Reggel 10:35-kor indul a gépünk Münchenből. Iszonyatosan hosszú sort kell kivárni, vagy egy órát állunk sorban, pedig 2,5 órával korábban kint vagyunk már. Csak 3 pult van nyitva a Condornál. Pontsan indulunk. Sajnos már csak a repülőgép utolsó sorába kaptunk egymás mellé ülőhelyet, ami nagyon szűk és az ülést nem hogy hátra nem lehet dönteni, de egy pici szögben elre is dől. Nagyon megfájdul tőle az egész hátam, nagyon szenvedek végig a jó 4 órás út alatt. 
A Condor régi szép ideje már lecsengett, amikor még kaptunk meleg ételt és innivalót. Most mindenért fizetni kell, egy szendvics 5 Euro, egy üdítő 2,50. Mi szendvicseket pakoltunk és hoztunk, innivalót a reptéren vettünk. 

Valamivel korábban landolunk Tenerife déli repterén, mint ahogyan kellett volna. Kellemes meleg fogad. A bárautónkat pillanatok alatt és minden probléma nélkül megkapjuk a Cicar nevű cégtől. Egy picike Fiat 500-as. 


Eddigi tenerifei nyaralásaink során a sziget északi felén laktunk és ott tetszik nekünk sokkal jobban minden, de mivel most ebben a négy napban, amit itt töltünk La Gomera előtt, főleg pihenni, fürdeni akartunk, inkább délen foglaltunk szállást, mert itt vannak fürödhető strandok, meg a barátaink is éppen itt nyaralnak és velük is akartunk találkozni. 

A hotel így itt mindegy volt, hol van és milyen, a lényeg az volt, hogy legyen benne sütő. Évek óta minden szállásunkat a booking.comról foglalom és mindig elégedettek voltunk. A képek meggyőzőek voltak, az ár elég drága volt, de mivel másikat nem találtam sütővel napi 80 Euro alatt, ennél maradtunk. Értékeléseknek most nem olvastam utána, mert azt gondoltam, négy napra mindegy. Hát hiba volt!

A szállásunk (Blue Sea Callao Garden) Callao Salvaje nevű településen van. Könnyen és hamar odatalálunk a reptérről. A recepciónál sokan ülnek és várnak szobára, érdekes módon mi azonnal megkapjuk a miénket. A széfért külön 9 Eurót felszámolnak. A hotel egy sok épületből álló komplexust alkot és három nagy medence is van az udvarában. A mi épületünk a legutolsó egy lejtő alján, oda vonszoljuk a hőségben a bőröndjeinket. A szoba nem a legszebb, de a tengerre van kilátás. Már éppen kezdenénk szétpakolászni, amikor észrevesszük, hogy a konyhapultban a sütő helyén, csak egy lyuk van, ki van szedve a valószínűleg elromlott sütő. Így nem akarunk itt maradni, mert feltétlenül halakat akarunk sütni. 


A csomagjainkat a szobában hagyjuk és visszacaplatunk a recepcióhoz. A nőt nem igazán érdekli a reklamációnk, szerinte a leírásban nincs elkülönítve hogy sütő vagy mikro van egy szobában, vagy ez vagy az van, nem lehet választani. De a leírás szerint a nagyobb (és drágább) apartmanokban sütő van, ezért foglaltunk ilyet. Vitatkozunk még egy sort mindkét oldalról rossz angollal, majd kijelenti, hogy mindegy, mert 250 szobájuk van, de teltház van, nincs másik szoba. Nem engedek belőle és ekkor hátramegy egy irodába és egyszer csak mégis lesz másik szoba. Visszablattyogunk az előző szobához, elhozzuk a bőröndöket. Jól leizzadunk.

Ez a hotel egy katasztrófa és sok évi sok utazásunk során nem éltem még meg ennyire rosszat. Nincs rendesen kitakarítva, a fürdőszoba kifejezetten undorító, a wc fedő pár fel-le nyitás után egyszer csak letörik. A falakról pereg le a vakolat, repedések, penészfoltok vannak és valamilyen lárvák tapadnak több helyen a falon. A tévé mellett egy doboz van, amibe pénzt kell bedoni, hogy nézhesse az ember. A széf a megadott leírás szerint nem programozható be, egészen máshogyan működik, mint ahogyan le van írva. Az erkélyen csak az ülőrésznél van lecsempézve az erkély, különben nyers betonból és korhadozó fakorlátból áll. De a legundorítóbb, amikor kiveszem a műanyag fogmosó poharat a nejlonból fejjel lefelé és valami, igen kevés mennyiségű, fehéresen áttetsző, sűrű folyadék jön ki belőle, ami már az egész karimáján is ott van, kis túrógombócokkal benne. Majdnem elhányom magam és belehajítom a poharat az undortól a mosdóba. Nem írom le, mit gondolok a folyadékról, hogy mi az. Csótányok is vannak jócskán, de erről a hotel nem tehet. Előbb gondolkozok rajta, hogy minden undorító részletet lefotózok, és majd nyilvánosságra hozom de nincs kedvem az időt ezzel tölteni és nem is szeretek ilyen dolgokkal foglalkozni, inkább a szép dolgokra szeretnék koncentrálni, így hagyom, úgyis mi értelme lenne?







Miután egy picit kipakolunk (a ruhás szekrény nagyon büdös, oda nem teszünk be semmit sem) és lezuhanyozunk, elmegyünk a közeli Adejében lakó barátainkhoz, akiknél jó két órát töltünk el az erkélyen. Barraquitóval várnak, ami egy helyi kávékülönlegesség, likőrrel benne. 





Utána hazafelé bevásárolunk az egymás mellett lévő Mercadonában (nagy halas pulttal rendelkezik, itt csak a halatvesszük meg) és L-ben (ahol minden olcsóbb). Három dorádát veszünk és a szálláson elkezdjük sütni őket a sütőben, ami pár perc elteltével leveri a villanyórát és ha visszakapcsoljuk minden 30 másodperc után újból és újból leveri. Végül már be sem lehet kapcsolni és így ki kell venni a pár percig sült halakat és serpenyőben kell tovább sütni. De így is jók lesznek. Finom az első vacsoránk. 
Megpróbáljuk a hotel nem szép oldalait elfelejteni és csak a jóra koncentrálni. Ezt az egy kellemetlenséget leszáímtva egy szuper nyaralás el előttünk. 



2017. augusztus 28., hétfő

Túra a Notkarspitze-re

Végre ismét túráztunk!
Eleve nem könnyű napot találni rá, mikor mindketten szabadok vagyunk, ha pedig csak egy szabadnapunk van, akkor fontosabb a sokáig alvás, mert mindkettőnknek nagyon nagy az alvásigénye és minden munkanap a hét előrehaladtával csak egyre jobban kikészít. Ha pedig egy nap szabad és mégis túrázni mennék, másnap ismét hullán mennénk a munkába, izomlázzal.

15 éve, ahányszor túrázni készülünk, kiterítem előző este az asztalra a Freytag & Berndt WK 322-es túratérképét, mely a Wetterstein, Karwendel, Seefeld-Leutasch és Garmisch Partenkirchen területet foglalja magába. Ez a terület a szívünkbe lopta magát. Ebből a térképből választjuk ki, hova is menjünk.

A könnyű vagy rövid túrákat nem találjuk elég érdekesnek, nem szeretünk az erdőben menni, mert unalmas, azt szeretjük, ha nagyon magasan, sziklás, mászós ösvényeken megyünk és mindenfelé ellátunk és alpesi virágok, és hegyi zergék, esetleg mormoták is a képbe jönnek, ha lehetséges legyen mindig valami pici hegyi tó is.
Így az elmúlt 15 év alatt már szinte az összes ilyen túrát megcsináltuk erről a környékről. Amik még vannak, vagy nem villanyoznak fel, vagy túl nehezek nekünk. 

Az egy dolog, hogy szeretünk magasra túrázni, de nem annyira vagyunk alkalmasak rá, mert nincs hozzá elég jó kondíciónk, lassabbak és gyengébbek vagyunk, mint nálunk sokkal idősebb emberek, nem kapunk levegőt, izzadunk, fuldoklunk és mégis akarjuk. A györtelmes pillanatokban az egész hegymászást a pokolba kívánjuk, de amikor felérünk a csúcsra, az büszkeség, öröm, eufória és mindent megér. Ez az egész dolog, amikor az ember a saját határait feszegeti, végeredményben az önbecsülését erősíti. Szóval egy fontos pozitív dolog nekünk, akik a munkájukban annyit frusztrálódnak.

Ezen a hétvégén két szabadnapunk volt. Szombaton egy pénteki bulit aludtunk ki és vasárnap elmentünk túrázni.
Már csak a Notkarspitze volt a térképen, ahol még nem jártunk és egy napos túrában kivitelezhető. 
A túránk Ettalban, a kolostor parkolójából indult (877 m) és a Notkarspitze pedig 1.889 m magas.
Iszonyatos meredek út vezet fel, néhol sziklákon is kell mászni.









Egy hegyizerge csoport, három kicsi is volt köztük: 





















A csúcson pihentünk, ettünk és minden irányba el lehetett látni.
Az alábbi képen Partenkirchen városrász látható a síugró sánccal.