2016. december 2., péntek

La Palma - Eső és Playa de Nogales

Hajnalban arra riadok fel, hogy borzalmas vihar van kint, villámlik, dörög, a fejünk felett a tetőt hangosan veri az eső és széllökések mozgatják a bejárati ajtót, mintha valaki be akarna jönni. 
Ezen a napon terveztünk felmenni a Roque de Muchacoshoz, ezért fél 7-re állítottam be a vekkert, mert ha a passzátfelhők 10 óra körül már ellepik a sziget alsóbb légkörét, akkor odefentről nem lehet rálátni semmire, csak a fehér felhőtakaróra, ezért 9 óra körül már fent akartunk lenni a hegyen. 
Ahogy ezt a borzalmas vihart látom, kétségeim vannak, hogy ma egyáltalán bárhová is kimennénk a házból, de időnként kis időre abbamarad és még pár pillanatra a nap is kisüt, így nem tudom, vajon mi lesz később, felkeltem M-et is. Ő persze kinéz és visszabújik az ágyba. Én meg izgatott vagyok és nem akarom elpazarolni a napot, kint ülök és folyton nézem az eget, mi várható, de az eső és a viharos szél csak erősödik.






A cica sem szeretne kimenni az esőbe. Olyan, mint egy házőrző kutya, ha hangokat hall, 
kémlel és figyel. 


Fel-le mászkálok és dühös vagyok, hogy felkeltem már 6 órakor, sőt még a szendvicseket is megcsináltam. Ilyen időben lehetett volna délig aludni. A vihar csak délben hagy alább, de a házunk falát oldalról annyira erősen ostromolta, hogy a konyha és a fürdőszoba ablakai alatt patakban folyik be a víz és nincs mivel feltörölni, már folyik a patak ki a nappali felé. :-(

Aztán, mikor végre abbamarad a szélvihar és villámlás és már csak az eső esik, úgy döntünk, nem fogunk egész nap itthon ülni, elmegyük Santa Cruzba, megkeresni a vásárcsarnokot és a nagyobb üzleteket, amikről az interneten olvastam, mert az nem lehet, hogy a Kanári-szigeteken mi hal nélkül töltsünk el egy nyaralást, márpedig a Lidlben hal csak igen kis választékban, mélyfagyasztva volt. 
Útközben több helyen le van zárva az út kőomlások miatt, néhol egész buckák lepik el az utat és tűzoltok lapátolják el az omladékot.

Az üzletek az Avenida del Puente nevű úton vannak mind, ami a legjobban fentről, a várost kikerülő alagút felől érhető el. Az alagútból van külön kijárat és ez rögtön erre az útra visz. Fentről lefelé sorakoznak: egy hatalmas HiperTrebol nevű üzlet, majd egy még nagyobb HiperDino és végül a vásárcsarnok. Előbbi mind kettőben van haltéke, friss halak elég nagy választékával, így több mindent is bevásárolunk, mert nem akarunk minden nap extra idejönni. 
A vásárcsarnok egy vicc, a megszokottakhoz képest. Csak egy mini épület, négy sarkában négy nagy standdal, főleg turistás portékákkal. Van egy halárús is, de sokkal drágább, mint az előző két üzlet. 
Itt egy nagyon hosszan elnyúló, bányaalagút szerű parkolóházban lehet parkolni. 


Otthon megesszük a tegnapról maradt nyulat és mivel már délután 2 óra van és még mindig igen borús az idő, nem akarunk messzire elmenni, úgy döntünk, hogy legyalogolunk a házunk alatt fekvő strandhoz, a Playa de Nogaleshez. Itt, minden túlzás nélkül, néhol 45 fokos meredekségű utakon kell menni és 350 m magasságkülönbség egy nagyobb gellérthegynyi mászást jelent, azzal a különbséggel, hogy ott szerpentinesen kanyarogva mennek az utak a hegyre, itt meg szögegyenesen, a lejtő lejtési szögének megfelelően. 
Banánültetvények között visz az utunk.








Leérve alábbi képen látható házakhoz, balra kanyarodunk és a következő ház udvarából egyszer csak 6 kutya rohan felénk. Mindketten  nagyon félünk a kutyáktól és ezek nagy része kanári vadászkutya, az ún. podenco canario (katt a szóra és a wikipedián láthattok róla képet). Laposkutya. :-) Ezek olyanok, mintha oldalról összenyomták volna őket, a bordáik kilátszanak, a fülük és a szemfogaik nagyon hegyesek és a fejük olyan széttépős harci kutyára emlékeztet. 
Rohan a falka ugatva ránk és őszintén szólva, fogalmam sincs, mi lesz, de megfagy bennem a vér és földbe gyökereznek a lábaim. Ahogy ott állok és lepereg előttem a végzetem, már rohan rám az első kutya és megtorpanva úgy reagálok, hogy nagyon erősen ráordítok, kinyújtott és függőlegesen (stopp táblaként) megfeszített tenyeremmel. Ekkor a vezetőkutya is megtorpan és M-et támadja meg. Halálra vagyunk rémülve és M. meg elkezdi magát rugásokkal védeni, de közben már ott van az egész falka és támadó pózvan állják körbe. Borzalmas pánik van rajtam, hogy éljük ezt túl és hogyan tudnék segíteni. M. harcba kezd szállni az első kutyával, ami nem vezethet jóhoz, ha a többi is rátámad, így ráüvöltök, hogy hagyja abba a rugdosást és próbáljon nyugdtan maradni. Mire ez eljut a tudatáig, addig szintén parancsolóan kiabálok rá a kutyákra, akik erre szerencsére ebben az esetben pozitívan reagálnak és megtorpannak, visszahúzódva, de támadó pózban morogva és ugatva néznek minket. Mondom M-nek, hogy lassan hátrálva induljunk el, közben folyamatosan kiabálok tovább a kuytákkal és megmenekülünk. Még percekig ugatnak ott, de nem jönnek utánunk. Megfagyott bennünk a vér, úgy áramlik a testünkben az adrenalin, hogy a heves szívverés még fél óráig sem múlik el és kezünk, lábunk reszket. Még csak rágondolni sem akrok, mi lett volna, ha nem torpannak vissza a kutyák és mindkettőnket széttépnek. Ezel a gondolattal már nagyon félelemben megyünk tovább lefelé, mert mi lesz, ha újabb kutyatámadás ér? Így első dolgunk, hogy fahusángok után nézünk, de csak igen vékony botokat sikerül találnunk, minden esetre a semminél már ezek is jobbak. 













Lassan egyre többet lehet látni a partból és egy kilátóhoz érünk, ahonnan tényleg gyönyörű a kilátás. 




Leérkezünk egy parkolóba, innen egy hosszú ösvény vezet a strandhoz, a sziklafal oldalában. Az ösvényen sziklaomlások láthatóak, amik miatt eléggé idegesek vagyunk, mert bármikor lejöhet még kilazult kőzet a falból és agyoncsaphat minket. Nagyon óvastosak vagyunk és siketünk.







Olyan, mintha egy vulkánkráter belsejében lennénk és egy lávaalagút is látható. 














Az óceán erősen hullámzik. Egy szörfös van bent és egy pár fürdik. Itt megpihenünk és sokáig ücsörgünk egy kövön. Ezalatt leesik a hegyről és pont mellettünk landol egy kő.



 


A visszafelé úton nagyon lassan menetelünk, iszonyat meredek. Tudjuk már előre, hogy a kutyáknál el kell mennünk, nem tudunk másik utat felfelé. Nagyon félünk már előre és eltervezzük az egészet, hogy szó nélkül lopakodunk ott el, akkor talán észre sem vesznek. Ha pedig ismét megtámadnak, akkor a botokkal kell védekeznünk. Szerencsénk van. Csak egy kutyát látunk az udvarban, az is háttal nekünk fekszik és nem vesz észre. Felfelé több helyen látunk ilyen darázspókokat.







A felfelé vezető út nagyon megerőltető és garantáltan izomláuznk lesz tőle. De a túra szép volt, megérte és így a nap sem ment veszendőbe.Arra vágytam, hogy mire felérünk, kisüssön a nap és belecsobbanhassak a medencébe, de levegő hideg és a medence vize még annál is hidegebb.



Este ismét grillezünk.