2017. augusztus 17., csütörtök

Egy nap a Hortobágyon

A Hortogágyi Nemzeti Park 1973-ban Magyarország első nemzeti parkja lett.
Sok helyen utána lehet olvasni, így most nem írok itt regényeket róla.

A mi egynapos hortobágyi kirándulásunk egy igen forró, 40 fokos napra esett.
Egy nagy hűtőtáskát megpakolva sok üveg citromos vízzel, reggel 8 körül indultunk el Budapestről.
Jó 140 km megtétele után megérkeztünk Poroszlóra.
Itt az Ökocentrumba botlottunk, ahol beálltunk a sorba a jegyárusításnál.
Mikor sorrakerültünk, derült ki, hogy a tanösvények nem itt vannak, így egy picivel odébb kellett autóznunk és a híd előtt jobb kéz felé lévő gát melletti kis kikötőben lehetett befizetni a gyalogos túrára a Tisza-tavi vizi sétány tanösvényre, de mivel ez a Tisza-tóban fekszik, előbb át kell jutni oda.
Fejenként 1.500 Ft volt a belépő és egy csónakos vitt át minket.




Ahova megérkeztünk, egy túravezető hölgy fogadott és egy árnyékos leshelyen elmondta, hogy miket hol lehet látni.
 1500 m hosszú, összefüggő fastégek vezetnek a nádasban és több helyen lesházak állnak, illetve egy kilátótorony.














A hölgy beszélt egy hermelincsaládról is, akiket szerencsével láthatunk. A megadott helyen nem láttuk persze őket. Azután, a stégen továbbhaladva, egyszer csak szembe futott velünk egy barna-fehér állatka, de ahogy meglátott minket, megtorpant és leült velünk szembe, nézegetve minket, mitévő is legyen. Ugyanis ő pont arra akart menni, mindenáron, ahol mi elálltuk az útját. 
Megfordult, kicsit visszarohant, majd ismét nekiindult gyorsan, de hozzánk érve megint megtorpant és nézegetett minket. Ez így vagy 3-4-szer megismétlődött, így elég jól le tudtam fényképezni. 
Végül csak nem mert elmenni mellettünk, így beugrott a vízbe és eltűnt a nádasban.






A hőségben szinte perzselődtünk, és sehol sem volt árnyék a leskunyhókon kívül, így azokban elidőztünk hosszabban, hogy fellélegezhessünk.



Láttunk többféle gémet, kócsagot, fattyúszerkőt, barna réti héját, Kormoránt és egyszer, csak igen röviden, reptében még egy réti sast is.


A fattyúszerkő a víz tetejét benövő növényeken fészkel:







Még gondolkoztunk egy 2-órás csónakos kiránduláson, madármegfigyelésen, de azzal elment volna az egész nap és még sok mást is szerettünk volna a Hortobágyon megnézni.








Visszaérkezve a kiindulópontra, rádió adó-vevőn hívták értünk a csónakot. 
Itt még láttunk egy kormoránt:








Egy másik tanösvényhez akartunk menni, ami viszont pár kilométer hosszan vezetett volna az árnyékmentes pusztában, ezt a 40 fokban nem vállaltuk be.
Ennek a kezdeténél van egy kisebb löszfal, ahol gyurgyalagok fészkelnek, de mivel a kicsik már kirepültek, nem nagyon szállnak már oda a lyukakhoz, azaz nem lehet megfigyelni őket etetéskor, csak a levegőben vadul repkedve. A gyurgyalag a levegőben repkedő rovarokkal táplálkozik, méhekre, darazsakra, szitakötőkre és egyéb rovarokra vadászik. Vonuló madár, az európai telet Afrikában tölti. Homokos, löszös falakban épít odvakat és azokban kelt, kolóniákban él.
A gyurgyalagok vadul cikázva repkedtek a levegőben a fejünk felett és csak nagy ritkán szálltak le egy egy ágra a lukacsos löszfal tetejénél.











Itt már 15 óra körül járt az idő és a hőség 40 fok felé tetőzött. Még két tanösvény volt célban, azaz egyik a kettő közül, de igazából a hőségben már nem volt bennünk sok meghajtó erő, de mégis elautóztunk a Hortobágyi Halastavakhoz, ahol egy 14 km hosszú tanösvény is van, gondoltuk, talán ennek egy kis részét bejárjuk. De itt megláttunk egy kisvasutat, ami éppen 5 perc múlva indult utoljára aznap, így gyorsan vettem rá jegyeket. (1.400 Forint per fő)


A kisvasút kb. 20 percig megy a halastavak közötti gáton. Már útközben is sok szép madarat és vizibivalyokat is lehet látni. Annyira rekkenő meleg volt, hogy még a vonat menetszele sem enyhített semmit a hőségen.

A 19. századi Tisza szabályozások után a Hortobágy sok részét már nem öntötték el árvizek és kiszáradtak a földek, nem volt megfelelő vízutánpótlás és amiatt alakították ki a 6000 hektárnyi területen a halastavakat, amik öntözőrendszernek indultak, de haltenyésztésre és rizsföldek elárasztására is használták őket. A tavak jelentős élőhelyet biztosítanak vizimadaraknak és Közép-Európában a legnagyobb ilyen védett területnek számítanak és az UNESCO-Világörökséglistán is szerepelnek.









A vonat végállomásánál 30 perc időnk marad. Gondolom, ha egy korai vonattal jöttünk volna és mondjuk inkább tavasszal vagy ősszel, egy nem ilyen forró napon, akkor biztosan visszamehettünk volna a kiindulópontig gyalogosan is. Útközben is sok kilátótornyot és információs táblát látni. De most ez az utolsó vonat és ezért a visszaindulásig csak fél óra marad, ami édes kevés. Egy nagyon szuperül kiépített fastéges tanösvény vezet a nádas szélénél, éppen csak futja ezt bejárni. Ezt a programot, ide visszajönni és a halastavak körnéykét bejárni, mindenképpen a fejemben tartom. Igazából ehhez valahol a közelben kelenne éjszakázni...














barázdabillegető















A visszafelé úton is még hőség volt, és már ki voltunk tikkadva, már haza akartunk indulni, de nem visszafelé indultunk el, hanem Máta irányába, hogy még pér dolgot láthassunk.














Végül sokkal odébb, kicsivel Debrecen előtt kerültünk vissza az autópályára, így aztán több, mint 200 km-re voltunk otthonról és késő este értünk haza.