2017. március 10., péntek

Természetbeli séták

Nagy az űr itt a blogban, de mivel utazási blog, nem akarom mással telepakolni és másokkal készített riportokkal sem, ami most olyan divatos. Szeretném, ha ez az én, személyes utazási naplóm maradna, így akit érdekel, úgyis megvárja a következő utazást, bejegyzést...

Csak apróbb kirándulásokkal tudok szolgálni, inkább képsorozatokkal, mint beszámolókkal, de ezeket is megosztom.
A két moosburgi víztározó közül az echingi víztározó:




Ezek pedig bíbicek, amik tavasszal és ősszel nagyobb csapatokban vonulnak a tarló szántóföldek felett. 
Közép-Frankországban láttuk őket, amikor a barátainknál voltunk látogatóban. 
Elsősorban vizes, lápos területeken élenek, de máshol is előfordulnak. 
Olyan száz fős lehettt ez a madárraj. A hátuk fekete, alul fehérek és a napfényben a seregélyhez hasonlóan lilás-zöldes fényben csillog a hátuk.




Ugyanitt tettünk egy 10 km-es túrát barátaink lakóházától a szomszédos Ettenstatt település melletti erdőhöz, amely a tavaszi tőzike szőnyege miatt természetvédelmi terület és csak kijelölt ösvényeken szabad benne sétálni.
Itt már kétszer jártunk korábban is, de mindig előtte mást csináltunk és csak olyan későn jutott eszünkbe oda menni, hogy addigra éppen lement a nap és így most is csak az első képeimen sikerült még szép fényben pár képet készítenem, utána már nem voltak jók a fényviszonyok.







2017. január 27., péntek

Jégvarázs a Partnach-szurdokban

Már négyszer voltunk itt, 3x nyáron és 1x télen és mindig lenyűgözött a szurdok. 2005 telén hatalmasra nőttek a jégzuhatagok. Akkor még csak kis automata filmes fényképezőgépem volt. A szurdok nagy szűk, nagyon kevés fény jut bele, egy automata géppel szinte lehetetlen jól fotózni, vagy mindent be kell vakuzni, amitől megváltozik az eredeti színe....

régi képeimből: 






Ősz óta még komolyabban foglalkozok a fotózással, egynapos gyorstanfolyamokra is elmegyek és igyekszem minél többet kihozni belőle és hihetetlen hajtóerő van bennem, elérni valamit, jobbat....

Már tél elején elterveztem, hogy ha hosszabb ideig huzamosan hideg lesz, és már "beérnek" a jégcsapok, és lesz egy passzoló szabadnapunk, akkor elmegyünk a Partnachklammba, kifejezetten fotózni. 

Borzalmas szürke, ködös időben indultunk és tudtuk, hogy az a csoda fog történni, ami mindig eddig, és amitől mindannyiszor leesik az állunk. Amikor a München-Garmisch autópálya végetér, Eschenlohe-nál, egy szűkebb völgybe autózik az ember, Oberau településen át. Itt megreked a mélyen álló köd. Majd ahogyan a völgy ismét tágulni kezd, eltűnik az egész köd és csak a havas táj és a vakítóan kék ég marad. 

Garmisch-Partenkirchen, mint ahogy a neve is mutatja, két település összenövéséből jött lérte és a Partenkirchen nevű részben található a hegyek lábánál az olimpiai siugró stadion. Itt lehet parkolnia annak, aki a Partnachklammba szeretne menni. A parkolás egész napra 2,50 Euroba kerül. A nyomorult automata nekünk elnyelte az elsőre bedobott 3 Eurónkat, így 5,50-et fizettünk sajnos. 
Erről a csodálatos napról és élményról mutatok most egy hosszú fotósorozatot. 



Egy, kb. 1 - 1,5 km hosszú aszfaltúton kell elgyalogolni a Partnach patak mentén a szűk szurdokvölgybe, melynek bejáratánál 4 Euro belépőt kell fizetni. 











A 700 m hosszú sziklaszorosban egy kiépített és korláttal védett út vezet, sok helyen sötét, kivilágítatlan lagutakon keresztül. Évente kb. 200 ezer ember látogatja a szurdokot, ami több hegyi kirándulás kiindulópontja  is lehet, sőt a Zugspitzére vezető leghosszabb (két napos) túraút is itt kezdődik. 






A stadion parkolójában - 11 fok volt, de szél is, így a hideget sokkal hidegebbnek érzékeltük. Nagyon sok réteg ruha volt rajtunk és így bebugyolálva indultunk neki a szurdoknak, szerintem ott simán megvolt a - 15 fok is. Minél mélyebbre mentünk a nedves, jeges szurdokvölgybe, annál hidegebb lett. 













Normálisan negyed óra oda és vissza is az út a szurdok két vége között, de mi 4 órát töltöttünk el itt, mert fotóztam beállításokkal is, állvány filterekkel is. Fáztunk is nagyon, de megérte. A szurdok déli végében napos helyre jutottunk ki, ahol a nap sugarai hamar felmelgítettek és termoszkannából finom forró teát ittunk.