Azóri-szigetek, Flores

Flores egyszerűen leírhatatlan, meghaladja a szókincsemet, hogy ki tudjam fejezni azt az élményt. 

A Sata-val repülni élmény és még nagyobb élmény volt, hetente kétszer felszállni egy repülőre, mint egy helybéli buszra és mindennél természetesebb módon, egy szigettel továbbállni. 

Flores reptere mini, egy szalag van a bőröndöknek, ahova kézzel dobálják fel a csomagokat, ahogy kijön az ember, összesen három, miniatűr kabinban van egy-egy autóbérbeadó és szemközt egy szigetinfós iroda. Itt nagyon morcosak lettünk az autókölcsönzőre, az Ilha Verdére, mert az egyetlen hölgy a kis kabinban borzasztóan kétségbeesetten telefonálgatott szinte szünet nélkül és a 6 darab ember, aki ott állt az autójáért, nem igen érdekelte őt, de ha mégis szánt az éppen az ablaknál állóra pár percet, akkor 20-25 percbe tellett neki, míg képes volt mindent elintézni, így több, mint egy órát álltunk ott sorba, ami miatt már majdnem bezárt az egyetlen helyi élelmiszerbolt, de legalább egy vadi új, még új szagú, 300 km-mel bíró, nagy, szép autót kaptunk és még bevásárolni is sikerült. Santa Cruz "nagy" szupermarketjáben a választék friss élelmiszerben szinte nulla. Mélyfagyasztott pizzából, tésztákból, konzervekből, innivalókból és higiéniai cikkekből van bőven. 

Már eléggé estefelé járt az idő, mire odaértünk Fajã Grandéba, Európa legkeletibb településébe. Már az oda vezető úton csak ámélkodtunk, mennyire gyönyörű minden. Ahogy elértük a falunkat, annak is a fekvése, a puritánsága az első pillantásra megfogott. A szállásunk az Alojamentos Flores Island volt, ami két újépítésű házból és több (egy házban) lévő apartmanból áll. Minden irányban a helybéliek házai veszik körül, két irányban le lehet a házak között látni a tengerig, és a háta mögött meg a templom áll, az utcán szemközt meg egy pub, ahol lehet vacsorázni is. Marcia az apartmanok jó lelke, egy hihetetlenül nyílt, kedves, barátságok, a munkáját imádó és magát teljesen a munkának feláldozó teremtmény, akit az ember rögtön megszeret. Minden nap sokat beszélgettünk vele, és bármi kérdésünk volt, azonnal megoldotta. Tőle és egy szomszéd idős embertől tudhattunk meg érdekes történeteket Floresről, és az Amerikába kivándorló lakosságról. A 2-személyes házat béreltük, amiben minden volt, még mosógép is, így itt mostunk is. Modern, ízlésesen berendezett a ház és az asztalon tea, kávé, lekvárok és likőrök vártak ránk ajándékkép. Ami még nagy plusz pont, hogy az egész ház szúnyoghálóval volt ellátva, amira szükség is volt, mrt este sok szúnyog volt. Azt a falusias nyugalmat, amit itt éltünk át, alig lehet elmesélni. Imádtunk itt lenni. Mintha a világ végére jöttünk volna meg. 

Gyorsan kipakoltunk pár dolgot és azonnal mentünk felfedezni a helyet. A kis falu hangulatos utcáin át hamarosan leértünk az óceán partjára, ahol csodaszép lávamedencés natúrstrandok vannak és az esti, narancsos fényben megvilágított elképesztően zöld meredeken lezuhanó, hajszálvékony vízesések sokaságával teletűzdelt helyoldalak úgy tükröződnek az óceánban, hogy annak víze is zöldnek tűnik. A másik irányban a kemping és az újépítésú apartmanegyüttes irányában a szikás partba csapódó hullámokat lehet nézni a lemenő nap fényében. Ezen a szigeten feltűnően sokkal melegebb volt, mint São Miguelen. Még a légkondit is járatni kellet, míg Miguelen inkább a fűtésre lett volna szükség. Teljesen beleszerettünk ennek a helynek az egyedi bájába és abba anyugalomba, amit kisugárzott.

Másnap reggel előbb kiemntünk a falunk végében lévő kis kápolnához autóval, majd a Cascata do Poco do Bacalhauhoz mentünk, ami nagyon tetszett. Ezután pedig elindultunk autóval körbejárni a szigetet.

Ezt a bejegyzést szeptember 4-én változtattam utoljára, hogy majd valamikor továbbcsinálom, de most szeptember 21-én látom, hogy egyszerűen nincs hozzá semmi kedvem, sem türelmem, a hatmillió képet szortírozni, kollázsolni, feliratozni, annyi munka, hogy őrület. Úgyhogy már nem fejezem be a beszámolómat az Azóri-szigetekről sem, pedig annyi sok gyönyörűséget akartam még megosztani. De nincs hozzá energiám, így most el is búcsúzom. Tervezetten nem fogok már többet blogolni, ha visszajön a kedvem, talán időnként még valamit mutatok, de nem ígérek semmit sem. Köszönöm a hűséges követőknek az éveken át való ittlétüket és hozzászólásaikat. Már mások blogjait sem követem hosszú ideje. A blogolást teljes mértékben átvette nálam a FB, ott töltök el napi több órát, főleg a fotózásom reklámozásával, csoportokban való kommenteléssel. Minden jót minden kedves követőmnek és aki akar, akármikor, ha van kedve, megkereshet e-mailben is.

Azóri-sziegetek, São Miguel - 2. rész

Következő napon a Sete Cidadesbe szerettünk volna felmenni, de iszonyú köd volt, így arra kanyarodtunk spontán, ahol éppen sütött a nap. Így Ferraria lávapartjaihoz lyukadtunk ki, tűző napsütésben és mire 5 métert mentünk az autótól 5 percen át szakadt az eső, majd utána ismét tűzött a nap. Ezen a parton forró víz tör fel a vulkanikus talajból. Volt itt egy termálfürdő is, ami most igen ramaty állapotban van, meg a tengerben is van egy természetes úszómedence, minek vize meleg vizzel keveredik, ezért igen kedvelt fürdőhely. Tele is volt most rendesen. Mi csak megnéztük. 

 

A környék nagyon zöld volt és megint láttunk itt "tehéncsúcstalálkozót", azaz tehéncsapatot, akik egy vulkáni kúp tetején ácsorogtak. Ilyet gyakran láttunk az egész nyaralás során. 

 

Azután úgy döntöttünk, mégis csak felmegyünk a Sete Cidadesbe, hátha szerencsénk lesz. De nem volt. Ott szinte látni sem lehetett a ködtől és esett az eső is. Gondoltuk, ebédelünk a faluban, de egyetlen étterem volt csak, az pedig dugig tele. Pedig nagyon jól néztek ki az ételek a tálakban. Így a hegygerincen át mentünk keresztül, konkrét cél nélkül a főváros felé és a repülőteret érintve végül úgy döntöttünk, még nincs olyan késő, folytathatnánk a napot ott, ahol a múltkor végetért, hogy a réz színű termélfürdő parkja bezárt az orrunk előtt. Így most elindultunk a kb. 1 órára lévő Furnasba. Nehezen találtunk parkolót. Bementünk a Parque Terra Nostrába (fejenként 10 Euro a belépő). Itt lehet fürdeni a réz színű tóban, vagy sétálgatni a nagy botanikus kertben, ami hozzá tartozik és gyönyörű szép. Fürdésre a ronda színű, meleg vízben nem vágytunk, viszont a trópusi növényekkel teli park nagy élmény volt. 

Azután a Furnas-tó fumeróláinál lévő Grená parkba mentünk, ami egy hatalmas magánbitrokon kialakított csodálatos erdős park, ösvényekkel, vízeséssel, romos házzal, dzsungel szerű növényzettel. A belépő egy főre itt is 10 Euro.

 

 

Utána már késő lett és éhesek, fáradtak voltunk, átmentünk a sziget belsején, a legrövidebb úton Ribeira Grande felé és így viszonylag hamar haza is értünk. 

Este otthon főztünk, volt, hogy csak pizzát, vagy bolognait, vagy máskor tonhalat, dorádát vagy garnélákat vagy csak egyszerűen csümölcsöt vacsoráztunk. Egyszer ettünk útközben délben étteremben és egyszer pedig este a fővárosban egy kínai all you can eat-nél. 

Következő napon is borongós, esős, hűvös időnk volt. A sziget keleti sarkát vettük célba, ami tűlünk a legtávolabbra esett. Egy órába telt elérni a Riberia Grande után kezdődő részeket. Itt előbb a partokat néztük meg, és Porto Formosoból egy vadregényes ösvényen át a Cascata do Porto Formos vízeséshez gyalogoltunk. Utána a Gorreana teaültetvényt, ahol esőben és szélben sikeredett sétálnunk, de nekem nagyon tetszett ez a taraszos, lépcsőzetes, üde zöld táj, meg a teagyár is, ahol ittunk egy teakostolót, majd vettem is pár doboz fekete teát.

 

 

Később megálltunk Maiában. Már fél 3 volt és éhesek voltunk és még éppen kaptunk ebédet egy étteremben. Utána már túl késő volt a tervezett keleti szigetcsücsköt megkerülni, de még elmentünk a legkeletibb településig, melyet Nordestének ("a legészakkeletibb") hívnak. 

Következő napon ismét próbálkoztunk a Sete Cidadesben túrázni a krátertavak körül, de köd, eső és nagyon erős szél volt. Mivel már nem volt kedvünk még egyszer feljönni ide és újból próbálkozni, elfogadtuk az időt olyannak, amilyen és nekivágtunk így is, esőkabáttal, ernyővel, de a szél az ernyőt széttépte. Aztán elállt az eső és nekivágtunk a közelben lévő másik kisebb kráterek és tavak közötti ösvénynek (Lagoa das Empadadas). Itt szerencsénkre nem esett, csak a szél fújt, hogy szinte lelökött az ösvényről, de a végére esett és az utolsó 200 méteren az autóhoz teljesen eláztunk. 

Másnap koradélután bálna-/delfinlesre mentünk, a társaság nagyon kaotikus és unszimpatikus volt, de láttunk sok delfint és egy ámbrás cetet is. Előtte pedig megnéztük Ponta Delgada belvárosát, amit nem tartottunk nagyon érdekesnek vagy szépnek. 

 

Az utolsó napon szerettünk volna csak pihenni és strandolni valahol, ehhez ki is néztünk már jó néhány szép natúr lávamedencés partot, de az utolsó napjainkban sokat esett az eső és hideg is volt, így ez kimaradt sajnos. Így már csak a sziget leészakkeletibb vége hiányzott, amit még nem láttunk és ami tőlünk a legmesszebbre esett. Mivel nagyon sokat kellett autózni, így nem álltunk meg túl sokat kiszállni és nézelődni, mert különben soha nem értünk volna haza. Így viszont meglepően korán hazaértünk, 16 óra körül és a kerti nyugágyakon akartunk kicsit napozni, pihenni, de akkor meg elkezdett esni az eső. 

Lejárt az időnk São Miguelen. Hatalmas felfedezési vággyal és kíváncsisággal vártuk a következő napot és a Floresre való repülést....
 

Azóri-sziegetek, São Miguel - 1. rész

A szigetcsoport fő szigete, a legnagyobb sziget is egyben és a legfejlettebb. A mérete alapján 10 napot szántunk rá, ami alapjában már nem is igaz, mert az első napon késő este érkeztünk volna meg és az utolsó napon meg reggel mentünk volna tovább, így 8 teljes napunk lett volna a szigetre, de mivel egy nappal később érkeztünk meg, csak 7 nap maradt. 

Miután előző nap délelőtt indultunk el otthonról és az egész délutánt és éjszakát a lisszaboni reptéren egy sorban állva töltöttük el, nagyon örültünk, hogy másnap reggel 9-kor mégis sikerült elrepülnünk Ponta Delgadaba. Elég valószínűnek tartottuk, hogy a bőröndök a lisszaboni káosz után nem jönnek meg és hosszas várakozás után így is lett. Sok ember arcát már ismertük, akikkel végigálltuk az egész éjszakát, nekik egyikőjüknek sem jött meg a csomagja. Az elveszett bőrönd felvételére egy alkalmazott volt és fél óráig vacakolt egy emberrel.

Az autót az Autatlantis nevű cégtől béreltünk, szuper kedvesek voltak és minden rendben volt. Nagyon korrekt cég. 

Mikor megkaptuk a kis Opel Karlt, hulla fáradtan elmentünk az egyik Sol M. üzletbe, ami az otthoni hatalmas hypermarketekhez hasonlít, mindent lehet kapni benne. Itt bevásároltunk mindnet, ami csak kellhet az első napokban. Már itt nehéz volt dönteni, hogy vegyünk-e valamit, ami a bőrőndben van (mint só, cukor, tea...), de ezen a napon még azt reméltük, hogy az esti géppel meg fognak jönni a bőröndök, így nem vettünk.

Mivel már Münchenben is személyzethiány miatt bőrőndkáosz van és el sem indítják sokszor onnan, ott már több ezer bőrönd ácsorog, így a biztonság kedvéért, alap kozmetikumokat, gyógyszeretket, 4 napra való ruhát és még ami csak belefért a hátizsákba, azt oda bepakoltuk, így az első napokra volt mindenünk, leszámítva a teámat, édesítőt, a fűszereket, napozókrémeket, testápolót, esernyőt, pizsamát, melegebb időre való holmikat, szandált, bikinit....ezek mind nagyon hiányoztak. 

Délután 2 óra is elmúlt, mire tényleg zombi üzemmódban megérkeztünk a házunkhoz. Útközben már teljesen lenyűgözött a rengeteg hortenzia, amik néha 2 méteres magasságban, falként sorakoztak kilométereken át az út mentén. A házunk egy házaspár nagy telkén állt, akiknek a saját házuk, plusz négy kiadó apartman van egy hatalmas, óceánra néző, virágokkal teli telken. Imádtunk itt lenni, de sokat kint ülni nem lehetett. Összességében 17 és 22 fok között mozgott a hőmérséklet a szigeten töltött időnk alatt, illettve a végére már feljebb ment 24 fok felé, de reggel, meg este, amikor otthon voltunk, nagyon hideg volt és folytont szitált a felhőkből a nedvesség.  

Ezen az első fáradt délutánon legszívesebben azonnal az ágyba zuhantunk volna, de nem akartuk felborítani a ritmusunkat, így inkább autóba ültünk és két órát kocsikáztunk a környéken. Már az első látnivalók teljesen lenyűgöztek. 

Lépten-nyomon ott vannak ezek a pihenő-, és grillezőhelyek, nagyon szépen karbantartva, sokszor WC is van, vagy farakás oda van készítve, amivel grillezni lehet.
 

Lent a Sete Cidades nagy krátertava, ennyit lehetett csak látni belőle és ez szinte soha nem volt másképp.

Az éjszaka hideg volt és soha nem lehetett tudni, milyen lesz a következő nap, mert a felhők egész nap jöttek-mentek, 5 percenként változott az idő, meleg-hideg vagy eső, napsütés. 

Elindultunk másnap az északi part mentén keletnek és spontán azt néztük meg, ami éppen érdekelt. Mivel autópálya nincs, mindig a partmenti igen lassú és kanyargós úton kellett döcögni, oda és vissza is, ez nagyon sok időt elvett a napból. 

 

A szigeteken mindhol fellelhetők különféle formájú, fürdésre alkalmas természetes lávamedencék, de nekünk a víz túl hideg volt, mert nem is volt 3 napon át fürdőholmink. Máshol pedig medencéket építettek a parton vagy kombinálták a sziklákat medencékkel és napozóteraszokkal. 

 

A természet üde zöld, néha annyira mesebeli, pl. a páfránypálmákból rengeteg van, amit előtte csak Réunionon láttunk, de sokkal ritkábban, mint itt. Ezek teljesen olyan hangulatot idéznek, mint a iskolai tankönyvek oldalain, a cikászok korában, amikor dinoszauruszok fejei kukucskálnak ki közülük. 

 

Az Caldeira Velha termál vizes parkban (belépő 3 Euro) forró vizes natúrmedencékben lehet fürdeni, ezt szívesen kipróbáltuk volna, ha a bőröndjeink megérkeztek volna. De így is bementünk megnézni. 

Innen felmentünk a Lagoa do Fogo krétertóhoz és itt sok időt töltöttünk el. Különböző helyeken kiszállva az autóból mentünk dombra fel-le, hogy különböző szögekből csodálhassuk meg azt a gyönyörű látványt. 

A hegygerincen át a sziget másik oldalán mentünk le ismét a partra és Lagoában kötöttünk ki, ahol nagyon vonzó strandot találtunk, el is határoztuk, hogy majd ha lesz fürdőruhánk, visszajövünk ide, de akkor meg rossz idő volt. 

Hazafelé a sziget belsején, a Sete Cidadesen keresztül mentünk, hátha ma kibújnak a tavak a ködből és szerencsénkre láthattuk is őket. A szigetet mindenhol cryptomeria erdők borítják (japán ciprus - egy fenyőszerű tűleveles örökzöld fa). Ezeket a fákat is eddig csak Réunionon láttuk és ott ritkaságképp voltak leírva. Az ember magához sem tér a sok gyönyörűségtől, amiket úton-útmentén lát. 

A következő napon Lagoa felől folytattuk a déli part mentén a felfedezőtúránkat. Felautóztunk a Lagoa do Congro krátertóhoz, itt egy kb. 20 perces gyalogtúrával az erdőben értük el a zöldes vízű tavat. Majd utána a nagy Furnas tóhoz érkezve, ott néztünk kicsit körül és végül Furnas faluban sétáltunk. Itt sajnos már olyan késő volt, hogy a sárga vízű tónak a parkja már bezárt éppen. 

A szigeteken eszméletlen sok a marha/tehén, néha totál egy alpesi tájra emlékeztet a látvány. 

Itt a gőzölgő fumeróláknál a forró földbe ásott lyukakban főznek ételt, amit a turistáknak szolgálnak fel.

A harmadik napon este 9-kor felhívtak a reptérről, hogy megjöttek a bőröndök. Azonnal mentünk is értük. Volt ám boldogság!