2012. augusztus 18., szombat

Szálláskeresés Gaudi városában

Barcelona alaposan kifogott velünk szállásügyileg. Nem is tudom, hol kezdjem. Az utóbbi években bevált a booking.com, de Barcelona esetében nem akart kiköpni olyan szállást, ami ínyemre lett volna. Nekem fontos - még ha csak aludni is megyek oda - hogy szép, harmónikus kisugárzása legyen. Az 50 Euro/éj kettőnknek árat hamar el is felejthettem. Ilyen áron szinte semmi sem volt, vagy csak emeletes ágyas diákszállás, vagy 20 km-re kieső szuper szép hotel. 

Éjjel fél 12-kor landolunk majd. A barcelonai reptér oldalán már kinyomoztam a transzferlehetőségeket. A busz tűnik nekünk a legjobbnak, olcsó, gyakran jár, egészen éjjel egyig és a belvárosba visz be. De egészen biztosan lesz már vagy éjjel 1 óra, mire bebuszozunk. A szállást a három fő buszmegálló egyike körül szerettem volna, így főleg a Pl. Espanya, Pl. Universitat és Pl. Catalunya körül nézegettem. Jó lett volna ezek egyikéről csak pár percet gyalogolni az idegen éjszakában és megérkezni, nem átszállni valami talán már nem is közlekedő járműre, nem taxizni, nem kilométereket gyalogolni. De amik ezek közelében kifizethető áron (érts itt 60-80 Eurot) szállások voltak, azok mind leírhatatlan putrik voltak: kempingágyszerű tákolmányok, közös wc és mosdó egy emeleten, reggeli sehol sincs benne...stb. Kezdtem kétségbeesni, amikor 4 éjszakára valamire való szállásokra 800 és 1.000 Eurós árak jöttek ki. Aztán megtaláltam a Hostal-okat, amik nagy része szimpi volt, mondjuk ott is a saját fürdőszobás szobára már jó sok pénzt rá kellett fizetni. Aztán kijegyzeteltem úgy negyven szállást és csak pár nappal később kezdtem őket ismét átvizsgálni, becsekkolási idők tekintetében és még jobban kétségbeesve konstatáltam, hogy bizony szinte sehol sincs 24-órás recepció, éjjel "vilmázhatunk" a szállások ajtaján, nem fog beengedni senki sem. 
Végül csak 4-5 maradt a hosszú listámból, ahol éjjel is be lehet csekkolni!

Na, ezzel megnyugodva, el is tettem papírkámat és mondván, hogy amíg utazunk, akár egy terhességet is ki lehet hordani, így ennyivel előrébb még nincs értelme foglalni. Közben találtam egy szuper oldalt (9flats), ahol magánemberkék adnak ki egy-egy szobát a saját lakásukban, ahol élnek. Nagyon gyönyörűen vannak berendezve, nagyon bent a centrumban, köztük direkt a Pl. Catalunyán is, igen kedvező áron. A tulajok közben ott laknak, így a fürdőszoba, konyha közös használatú, de ahol alszunk, az olyan, mint egy szép hotelszoba. Na, ez a lehetőség nagyon megtetszett, főleg, hogy a szállodákban nincs reggeli sehol sem, de a szobában ennek elkészítési lehetősége sem, így sokkal jobb lett volna egy ilyen lakás, ahol tudunk reggelit készíteni. De az oldalon sehol sem találtam meg a fizetési szabályokat és úgy vettem ki, hogy az egész pénzt előre kell átutalni, amit mi nem szeretünk, nem beszélve arról, hogy M. kevésbé bízik meg az emberekben, mint én és kapásból sorozatgyilkosokat és erőszakos elmebetegeket kezdett sejteni a bérbeadókban, akik arra várnak csak, hogy házhoz jöjjön az áldozatuk. Ő elutasította ezt a verziót. Én pedig azon morfondíroztam, hogy csak jobb lenne a bevált booking.com, ahol semmit sem kell előre fizetni és bármikor vissza is lehet mondani a szállást. Csak hát ott ugye max. 3 volt még, ami kifizethető, 24-órás a recepció, van saját fürdőszoba és nem is nagyon kint fekszik. 

Ma elkezdtem megint nézegetni, és megdöbbenve láttam, hogy amiket két hete kijegyzeteltem vagy 40 szállást, azok 80%-ára azt írja most ki, hogy betelt.!!?? Hahó, jövő év májusáról beszélünk!! Mi a csuda van ezzel a várossal, hogy az árak az egekben vannak és minden ember már egy évvel korábban foglal??? 
Hát, kétségbeesésemben, hogy még az a pár jobb hely is eltűnik, gyorsan foglaltam egyet 240 Euróért 4 éjszakára. Hát, így lesz olcsó repülőjegyekből, bazi drága utazás...a tömegközlekedésről és a belépőkról még ne is beszéljünk. 

De tegnap óta már van útikönyvem és ma az erkélyen már ki is olvastam. M. meg nem érti, minek vagyok ilyen lelkes, hiszen, mire utazunk, úgyis mindent el fogok felejteni. :-) 

7 megjegyzés:

  1. Szia Andi! Az airbnb-t is nézted már szállásügyben? Jó a rendszerük, és tök jó helyeket adnak ki privátban is. Magának a cégnek fizetsz és a tulaj csak akkor kapja meg a pénzt, ha érkezés után 24 órával jelzel, hogy minden ok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt az oldalt, ait írsz, nem adta ki a kereső, de én nem vagyok hajlandó előre fizetni eshol vadidegen számlákra, főleg nem egy közvetítőnek (akkor inkább mégis a tulajnak). Booking. com-on az a jó, hogy semmit sem kell előre fizetni és az összeget meg csak ott a szállásnak helyben.

      Törlés
    2. Megint idetévedtem, mert majd megyek én is jan. 17. igaz az tél. Én sosem foglalok előre, a bookingon nem tudod esetleg, de pont cselből irják, hogy már csak 1-2 szoba van, hogy gyorsan foglald le :-) (ezt én szakembertől tudtam meg). Hiába van még 10 kiadó szobájuk, úgy tüntetik fel, hogy már csak egy van. Aztán lefoglalod, és még mindig van egy :-) Persze nem mondom, hogy az esetek 100%-ában így van, de sokszor. Olyan nincs amúgy, hogy ne kapj szállást még akkor se, ha felkapott város. Szerintem.

      Törlés
    3. Szia Enikő, a booking cselére már magamtól is rájöttem, mert ha hónapokon át nézed ugyanazt a szállást,a kokr is az áll ott, hogy már az utolsó ajánlat. De Barcelonánál tény, hogy volt, hogy megnéztem valami olcsóbbat és két nap múlva már nem volt ott, azaz azt adta ki a booking, hogy minden szoba elkelt. Iszonyatos árak vannak, nem csak a bookingot néztem, hanem vagy tíz oldalt, köztük hosteleset is, ahol közös a fürdőszoba az emeleten (ilyenbe amúgy nem mennék), de ezek is túl magas árral indultak a lerobbantságukhoz képest. Barcelona egyszerűen ilyen drága város. Mikor Bécsben kerestünk, alig akartam hinni a szememnek, hogy ott meg azonnal találtunk tök jó minőségű szállást nagyon olcsón - pedig pont Bécstől vártam volna valami olyat, ami Barcelonában megy. Én mindent szeretek előre foglalni, nem akrok sem időt, sem energiát (idegességet) pocsékolni ott helyben sem bérautóra, sem szállásra. Szeretem, ha az összes foglalás papírja egy fóliában együtt van és nincs gondunk semmire, csak oda kell adni.

      Törlés
  2. Szia, nagyon tetszik az oldalad! Mi augusztusban utazunk Izlandra és Feröer szigetekre, gugli. a barátom segítségével kerültem az oldaladra. Igyekszünk sokat utazni, szinte kizárólag saját szervezésben. Mivel magam is dolgoztam/dolgozok a booking.com szolgáltatói oldalán, ezért mondhatom, ismerem a működését. Sokat foglaltam is rajtuk keresztül, de van, hogy csak adatbázisként tekintek rá, illetve a szállásértékelések hasznosak nagyon. Enikőnek nem pontosak az információi a booking.com működéséről. A booking.com egy szállásközvetítő oldal, a szolgáltatók a létrejött foglalások (vagyis amik ténylegesen a vevő oldaláról kifizetésre kerültek) után 10% + áfa körüli jutalékot fizet a booking.com-nak. A booking.com sosem játszik azzal, hogy 1-2 szobát ad fel szabadként, hogy gyorsan foglalj. Az adott időszakokra kiadó szobák darabszámát a házak (hotel, hostel, apartman, B&B stb.) adják meg. Ha valami nagyon megtetszik, akkor mindig érdemes rákeresni a szolgáltató saját weboldalára, mert általában senki nem a teljes kapacitását teszi fel a booking.com-ra. Foglaltam így pont Izlandra, pedig a booking.com szerint nem volt szabad szoba. Ezen kívül számtalan olyan eset van, hogy a saját weboldalon - ugyan kicsit más feltétellel, mert a booking.com erre háklis, hogy ugyanazokkal a feltételekkel a legjobb árat tudja adni - olcsóbb árra bukkansz, vagy plusz szolgáltatást adnak a foglaláshoz, Barcelonában a három hálószobás apartmanunk pl. reggelit is ad és még pár ezerrel olcsóbb is, mint a booking. Nekem a booking.comnál 10% genius kedvezményem is van, de még ennél is található néha jobb ár. Persze az is gyakran előfordul, hogy a booking-é a legjobb Ugyanez vonatkozik az airbnb-s foglalásokra is, bár itt gyakran nehéz megtalálni a a leírás alapján a szállásadót, de nem lehetetlen. Általában az utazásra szánt összegből a lehető legtöbbet és legjobb lehetőséget szeretem megcsípni, ezért én is nagyon sokat kutakodok repülőjegyek és szállás után - ezt, a rákészülő szakaszt, meg kell valljam, majdnem annyira élvezem, mint az utat :-)
    Mivel látom, hogy ez aránylag régebbi bejegyzés, ezért bocs, ha raboltam az idődet, ha közben magad is rájöttél ezekre...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az alapítvány egy régi megkezdett blogom, ami aztán a feledés homályába merült, én Judit voltam :)

      Törlés
    2. Szia Judit, köszönöm a hozzászólást.
      Igazából nekem mindegy, hogy hogyan működik, a lényeg, hogy találok nekem megfelelő szállást. A szállások saját oldalának megkeresésével nekem az a problémám sokszor, hogy akarnak 30-40%-os összeget előre átutalni, ez macera, mg átutalgatni sem szeretek külföldre, így inkább a bookingnál maradok, még ha kicsit drágábbra is jön ki, mert nekem egyszerűbb, hogy nem kell előre fizetni semmit sem és bármikot visszamondhatom. Ez egy hatalmas előny, amiért favorizálom az oldalt.
      üdv, Andi

      Törlés

Fontos adatvédelmi információ!!! Kérlek olvasd el!!!

Kedves Követő! Minden hozzászólásnak örülök és megpróbálok, amennyire időm engedi, válaszolni is mindegyikre. Gyűlölködő, politikai tartalmú vagy reklámcélt szolgáló hozzásólások, vagy amelyek egyáltalán nem tartoznak a témához vagy a blogba, automatikusan törlésre kerülnek.

Az EU Általános Adatvédelmi Rendelete (GDPR) szerint fel kell hívjam a figyelmét a megjegyzést hátrahagyó személyeknek, hogy aki itt megjegyzést hagy hátra, az annak nyilvánosságra tételével elismeri, hogy tudomásul vette, és egyetért vele, hogy adatai ezen a weboldalon (a Google és Blogger által) tárolásra és feldolgozásra kerülnek. Lásd: főcím: Felvilágosítás adatvédelmi irányelvekről