2017. július 29., szombat

Tatai Fényes tanösvény

Júliusban egy hetet töltöttönk otthon Magyarországon. Az időnk nagy része barátokkal való találkozásokkal telt, de szerettünk volna két napot csak magunk lenni a természettel és ez sikerült is. Első kirándulásunk - egy régi, általános iskolai barátnőm bakcsó képeit látva és rákérdezve, hol van a hely - a Tatai Fényes Tanösvényhez vezetett.

A tanösvény a tatai Öreg-tótól kb. 2 km-re északra fekszik a Fényes Kemping és Füdrő mellett. A lápréteket és láperdőket természetes melegvizű források táplálják, melyek vize az 1960-70-es években Tatbánya körül zajló erős szénbányai munkák miatt megcsappant, majd el is apadt. A 20-22 fokos forrásvízre alapozva már 1913-ban építettek egy fürdőt ide. A szénkitermelés visszamaradásával 2001-ben ismét kezdett víz feltörni a forrásokból. Az enyhén szénsavas víz miatt egy különleges és egyedülálló ökoszisztéma alakult itt ki. 2013-ban nyílt meg a Fényes tanösvény, melynek területe természetvédelmi terület. Belépő nyáron (felnőtt): 1.300,- Forint. Megtalálható itt a különösen védett erdei fülesbagoly, a pettyes vizicsibe, és a cigányréce, valamint jégmadár, bakcsó, sokféle szitakötő, teknősök, zöld és fekete harkály, tündérrózsa és még sok más.


Nagyon szépen megépített, hosszú fastég utakon vezet a tanösvény és gyakran vannak magyarázó, ismertető táblák. Kezdetben rengeteg különböző szitakötőt láttunk.




Majd a láp kellős közepén egy szép kilátótoronyhoz értünk, ahol hosszasan elidőztünk. Az előttünk elterülő lápon kapásból 6-7 bakcsót láttunk, amely madarat eddig még soha nem sikerült élőben látnunk, így aztán nagy élmény volt, hogy rögtön többet is és viszonylag közelről figyelhettünk meg. A bakcsó normális esetben főleg éjszakai vadász, de ezek most is vadásztak, ami nagyon vicces. Szinte megmerevedve, fura testhelyzetekben figyelik a vizet és egyszer csak lecsapnak áldozatukra, amik lehetnek halak, rákok, egyebek, és itt az egyik éppen egy mini bébiteknőst kapott el.


















Mikor a toronyból továbbmentünk, hamarosan a láptó hátsó felét értük el, ahol szintén két pihenő/megfigyelőhelyen lehetett leülni. Itt nem volt annyira sűrűn benőve a víz felszíne, és ahol bele lehetett látni, igen csak meglepődtünk, mert kristálytiszta áttetsző víz volt és itt vannak források is a talaj alatt, amikből buborékozva tör fel a friss forrásvíz. Itt is sokat elücsörögtünk.






















A tanösvény vége felé érve, egyre több tavisrózsát láttunk és még érdekes helyeket is, de egyre kevesebb állatot. Egy jégmadárban vagy fekete harkályban reménykedtem, vagy egy közeli kormoránban, de már semmit sem láttunk.
Nagyon tetszett ez a színvonalas létrehozott érdekes hely. 



3 megjegyzés:

  1. Nem ismertem a helyet, de felvettem a listámra. Köszönöm a gyönyörű képeket!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jó helynek néz ki :-) Még én sem hallottam róla.

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szép felvételek! Milyen érdekes, ott nőttem fel és még nem jártam ott...

    VálaszTörlés

Fontos adatvédelmi információ!!! Kérlek olvasd el!!!

Kedves Követő! Minden hozzászólásnak örülök és megpróbálok, amennyire időm engedi, válaszolni is mindegyikre. Gyűlölködő, politikai tartalmú vagy reklámcélt szolgáló hozzásólások, vagy amelyek egyáltalán nem tartoznak a témához vagy a blogba, automatikusan törlésre kerülnek.

Az EU Általános Adatvédelmi Rendelete (GDPR) szerint fel kell hívjam a figyelmét a megjegyzést hátrahagyó személyeknek, hogy aki itt megjegyzést hagy hátra, az annak nyilvánosságra tételével elismeri, hogy tudomásul vette, és egyetért vele, hogy adatai ezen a weboldalon (a Google és Blogger által) tárolásra és feldolgozásra kerülnek. Lásd: főcím: Felvilágosítás adatvédelmi irányelvekről