Ugye ott van a szabink és az Azóri-szigeteket sztornóztuk.
A TAP Portugal légitársaságon kívül mindeki mindent visszafizetett, ott voucherre (azaz utalványra) cseréltük be a jegyeket, de még ezt sem képesek küldeni.
Most ugrok egyet.
El kell mondjam, hogy mindketten egészségügyben, ápolási területen dolgozunk. Végigdolgoztuk az egész corona-mizéria idejét védőöltözetben, nagyobb pihenés nélkül, erőltetett menetben (még most is!). Mindkettőnknek az utazás az életében a legszebb dolog. Márciusban nem tudtunk elutazni a Maldív-szigetekre, a két hetes szabadságunk egyik hetét önkéntesen felajánlottuk és mentünk szabi helyett dolgozni. Azóta csak dolgozunk és ami örömet szerez, ami a munka rengeteg negatív hatását közömbösítené, az utazás, az nem lehetséges.
Sztornóztuk a nyári három hetes utazást is. Elhatároztuk, akármi is lesz, ott nem fogunk lemondani a szabadságról. Ilyen munka mellett az ember összeroskad és szükségünk van a pihenésre, akárhol is leszünk. Először elfogadtuk és belenyugodtunk, hogy Németországban maradunk, majd autóval megyünk erre-arra, sőt sátraznánk is talán, mint régen, hiszen sok hely van, ami itt is érdekel és gyönyörű. Elkezdtem összerakosgatni egy németországi körutazást, de ahol szállást kerestem, ott vagy nem volt már, vagy 150 Euro per éjnél kezdődött. Akkor béreljünk egy lakómobilt! Aha, az is 150 Euro nap körül kezdődik, és akkor nincs benne az kempinghely, a biztosítás, a dízel, az étkezés ára. Mindent számítva, az ezen formájú németországi nyaralás meghaladná kiadásban a Maldív utazásunk árát, ami nem reális és számunkra no go.
Szóval hol tarunk? Sehova sincs konkrét megoldás. Most kezdődött a pünkösdi szünet és máris ellepték a németek a hegyeket és az ászaki tengerparti üdülőhelyeket. Tömegesen! Mi lesz akkor nyáron? Mi nem tömegre, hanem magányosságra vágyunk? De akkor hova menjünk? Leginább a Holdra. 😁😁😂🙈
Hetek óta lessük a híreket, melyik ország enged be, mikor és kiket, milyen körülmények között. Ennek függvényében megszületett egy újabb tervünk, amit viszont most nem mesélek el, csak akkor ha összejön, majd utána. Ez maradjon addig titok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Fontos adatvédelmi információ!!! Kérlek olvasd el!!!
Kedves Követő! Minden hozzászólásnak örülök és megpróbálok, amennyire időm engedi, válaszolni is mindegyikre. Gyűlölködő, politikai tartalmú vagy reklámcélt szolgáló hozzásólások, vagy amelyek egyáltalán nem tartoznak a témához vagy a blogba, automatikusan törlésre kerülnek.
Az EU Általános Adatvédelmi Rendelete (GDPR) szerint fel kell hívjam a figyelmét a megjegyzést hátrahagyó személyeknek, hogy aki itt megjegyzést hagy hátra, az annak nyilvánosságra tételével elismeri, hogy tudomásul vette, és egyetért vele, hogy adatai ezen a weboldalon (a Google és Blogger által) tárolásra és feldolgozásra kerülnek. Lásd: főcím: Felvilágosítás adatvédelmi irányelvekről