Tegnap este megérkeztünk Milosról, ahol két hetet voltunk...
Ez a parányi, és még eredetiségét mélyen őrző kikládi görög sziget több, mint 10 éve a vágyunk volt. Több alkalommal már majdnem oda utaztunk, de mindig túl bonyolult vagy túl drága volt. Milosra csak komppal vagy propelleres repülővel lehet utazni, így utazási irodák más európai országokból nem indítanak oda direkt repülőket, az 1 km hosszú leszállópályán egy jet nem tud landolni.
Eleve a repülőjegy Athénba általában már drága volt, onnan az Aegean/Olympic Air-rel már olcsó jegyet lehet kapni, de sokszor mire az európai járat megérkezik, a beldfödi már elment volna és egy napot Athén környékén kellene aludni, hogy másnap a reggeli géppel lehessen tovább repülni a szigetre. Ez plusz idő- és pénzveszteség, emiatt volt nehéz ide eljutunk. A komppal való utazás nekünk nem jön be, hosszú és gyötrelmes, bonyodalmas, így ez nálunk nem jön szóba.
Az idei előzményeket nézve, ugye jött a covid19, odaveszett egy maldív és egy azóri utazásunk, illetve egy novemberi Omán is, ami még nem volt lefoglalva, csak tervezve. Amikor május végén kimondták a németek, melyik országokba lehet július 1-től utazni, azonnal tudtuk, hogy csak Görögország lehet, ahova utazunk, amit simán, kisujjból, hipp-hopp le tudok szervezni, ahol nincs mitől félnünk, ahol alig volt megbetegedés, és ahol még 10 ujjam sem elég arra, hogy felsoroljak olyan sok kis szigetet, ami még vágyunk lenne. Így elő is kaptuk gyorsan a régi milosi tervet.
A 3 hetes azóri utazás helyett 2 hét Milos lett. Két hét sok egy ilyen pici szigetre, de most ez van, és pihenésre volt szükségünk, meg ki tudja, mikor és hova lehet még utazni, így a két hét Miloson most idén olyan értékűvé vált számunkra, mint más években egy hatalmas exotikus körutazás. Megtanultuk a kicsit is jobban értékelni. ;-)
Május utosó napjaiban foglaltuk le a repülőjegyeket. München - Athén Lufthansa és Athén - Milos Aegean Airlines. Mindegyik jegy igen olcsó volt. Három nappal rá jött e-mail az Aegean-től, hogy az összes járatot sztornózták, hívjuk fel az athéni irodát, csak ott lehet valamit intézni. Magyarázat semmi sem volt hozzá, de a járatokat nézegetve, nagyon hamar megértette az ember, hogy ugye május végéig egyáltalán nem mentek a repülők, mindent úgy hagytak a légitársaságok az oldalaikon, ahogyan eredetileg volt. De miután egy csomó ember visszamondta az utazását és sokkal kevesebb járatot indítanak, az új menetrendben kiritkították a járatok és így pont azokat szórták ki, amivel mi mentünk volna. Két napra rá, ugyanez megtörtént a Lufthansa járatainkkal is, így az összes járatunk törölve volt. Az Aegean-t, csupán csak 5 órán át hívogattuk, míg felvették Athénban a telefont és azonnal áttettek kérésünkre a kívánt még megmaradt gépekre, ugyanez a Lufthansánál másfél órás telefonálás után sikerült. Így végül megkaptuk ugyanarra a napra, ugyanazért a pénzért sokkal kezdvezőbb időpontokban a járatokat. Június 1-től megjelentek az új menetrendek és 3-szoros, 5-szörös árakon voltak a jegyek, mint egy héttel előtte, amikor mi még a régi áron vettük.
A corona kezdetekor mondtam már fórumokban, hogy utána minden pokoli drága lesz. Mások azt mondták, minden pokoli olcsó lesz, mert a csődből olcsó árakkal akarnak menekülni. Ez nem logikus, mert a csőd annyira mélyre vitt minden társaságot, hogy pl. a LH konkrétan be is csődölt és hatalmas állami segéllyel mentették meg. Ezek a társaságok most sokkal kevesebb utast szállítanak, mert alig van, aki utazni akar és ezért nem logikus az árakat lefelé vinni, hanem éppen felfelé kell, mert különben belepusztulnak, nem bírnak kijönni a csődből. Ez az egész világra és nem csak légitársaságokra, hanem élelmiszeriparra, utazásra nézve pedig, éttermekre, szállásokra és minden szolgáltatásra mind igaz lesz a jövőben, a corona felfelé viszi az árakat, az egekig, míg valamikor eljutunk majd oda, hogy az utazás olyan privilégum lesz, mint évtizedekkel ezelőtt, hogy egy repülős utat csak kevés ember tudott megengedni magának. Ezt eléggé ki lehet ép logikával sakkozni. A jövőre nézve az utazás számunkra, akik megszállott utazók vagyunk, egy küzdelem lesz sajnos.
Szóval meg voltak a repülőjegyeink, egy pokoli drága szállás és polokoli drága bérautó és annyi költőpénz, hogy a két hetes görögországi utazás ára elérte azt az árat, amit máskor 3 hetes exzotikus távoli körutazásokért szoktunk kiadni. Tulajdonképpen nagyon szomorú tény. Már most kezdődik ez, hogy az utazás luxuscikké válik.
Viszont akármilyen kellemetlenül negatívan cinikusan hangzik ez, mégis le kell írjam, nekünk a corona a kezünk alá játszott. Corona nélkül nem mentünk volna Milosra, nem kaptuk volna meg hirtelen döntésből olcsón a repülőjegyeket, nem kaptunk volna egy hiperromantikus, kihalt, turistáktól mentes, nyugis szigetet. Mi azt kaptuk, amire évek óta vágytunk, emberektől üres stradokat, kevés zajt, lármát, hangos, nyüzsgő életet, mindezeket nem szeretjük. Helyette kaptunk üres strandokat, majdnem üres éttermeket, utcákat, helyi hangulatot, romantikát. Szinte a miénk volt a sziget, olyan volt az utazás, mintha 30 évvel ezelőtt mentünk volna és a sziget első utazói lettünk volna. Ezt nagyon élveztük.
Az első utazók között voltunk, amikor július 1-től ez a QR-es dolog elkezdődött. Mi voltunk a kísérleti nyulak. A reptéri épületbe
való belépéskor hosszú sorokban álltunk, rendőrök nézték a QR kódot,
éppen csak fél szemmel vetett pillantást a lapra és mondta, ha 1-essel
kezdődik, irány a covid teszt. Akik jöttünk, szinte mindenkié 1-essel
kezdődött, így négy covid-tesztes kis függönnyel elválasztott kamrához
is iszonyú hosszú sor állt. Rettegtünk, mi lesz most, hogyan telik majd
el az a 24 óra, amíg karanténban kell lenni.
Párom és én
mindketten egészségügyisek vagyunk. Mikor láttam, hogy veszik le a
garatból a teszteket és aki leveszi soha nem cserél gumikesztyűt, totál
kiakadtam, mert ha valaki coronás, akkor lehet, hogy pont ő keni majd az
én számba, így illedelmesen rákérdeztem, cserélne-e gumikesztyűt és
mondta, hogy ez a kifejezett kérésem, megteszi. Nem nyúlt be a
torkunkba, éppen csak a nyelvünkről húzott le egy mintát, amiről már
tudtuk, hogy hülyeség, mert abból nem mutatának ki semmit sem, a vírus
mélyen a garatban ül. Akkor mire jó ez az egész? Kérdeztük, most mi
lesz? Annyit mondtak csak, menjünk ahova utazunk tovább, nem kell
karanténba menni, majd 24 óra múlva felhívnak az eredmény miatt. Nem
hívtak fel. Ahogy kijöttünk onnan az előtérben mindenhol tévések
filmeztek, interjúvolták a kijövőket. Talán ez az egész csak a görög nép
megnyugtatására van, hogy megmutassák nekik, hogy mennyire
odafigyelnek, vigyáznak rájuk. Mi boldogok voltunk, hogy ennyi kellemetlenséggel
megérkeztünk a nagyon vágyott nyaralásba.Véleményem szerint, még az is lehetséges, hogy a tesztet meg sem csinálták, hanem a kukába dobták. Ki tudja?
Az első 3 napban
(július 2-án utaztunk) totálisan üresek voltak a strandok (mivel sak ketten voltunk, tudtunk nudizni), alig volt
ember az utacákon, szuvenírboltok, éttermek, alig voltak nyitva. Nekünk
pont jó volt, mi erre vágytunk, legyen nyugalom és szinte csak miénk
legyen a paradicsom. A 4-5. naptól egyre többen jöttek, míg a 2. hét
végére már olyan volt, mint normálisan máskor Görögországban. Bár a
helyiek szerint, csak annyi ember jön, mintha április lenne.
A turisták borzalmasan tekintet nélkül vannak a helybéliekre. Ha
bementünk élelmiszerboltba, mi mindig feltettük a maszkot, eleve, mert
respektálom a helybélieket, ne mi hozzunk be nekik valammit, másrészt
pedig mivel sok angol és francia beszédet hallottunk, ahol még most is
erős a járvány, senki sem hordott maszkot, saját magunkat is védeni
szerettük volna. Amúgy meg a görögök részéről egy vicc, hogy ők egy
picike kis félkör ív alakú plexilapocskát hordanak a szájuk előtt pár
centire, az állukon van rögzítve és éppen csak, hogy a felsőajkuk fölé
ér, a lap és a szájuk között jó 3 cm rés, az orrtól felfelé már nyitott.
Szóval ez dísznek tökéletes, de másra nem jó.
A coronás
dolgokról többet nem írok, nem erről szólt a nyaralásunk, pont amiatt,
amit az utolsó hónapokban az eü-ben dolgoztunk, iszonyúan kimerültek
voltunk és pihenésre, nyugalomra vágytunk, amit megkaptunk itt. Sikerült
két hétre kikapcsolni magunkat ebből az ottthoni világból és élvezni
Görögország minden szépségét.
Milos csodálatos és még nagyon
visszamaradott kinézetben és hangulatban, azaz falusias és eredeti. Nagyon jókat ettünk
mindenhol, vannak tipikus ételeik, amiket másképpen készítenek el, mint
máshol, pl. a kalamári itt nem karikákra vágva panírozottan van kisütve olajban, hanem az egész tintahal egyben van meggrillezve, sok helyen az ételekhez nem adnak semmilyen köretet sem, pl. ez a tintahal minden nélkül volt tálalva.
A partok leírhatatlanul gyönyörűek. Ez a nyaralás csak
strandolásról és pihenésről és jó ételekről szólt. Nem a mi stílusunk ez, mert nem bírunk a strandon henyélni, menni akarunk, feldedezni, két ilyen nap nekünk már unalmas lenne, de most az egész két hetet végig feküdtük a strandon és csak raktuk a nagy rendet a fejünkben, mert az idei évben sok dolog történt, amit meg kellett emésztenünk. Nagyon örültünk
annak, hogy elmentünk és most mentünk. Egy három hetes Azóri-szigeteki
utazásunk lett volna most, azt sztornózni kellett, helyette spontán, pár
héttel előtte raktuk össze ezt az utazást. A lehető legjobb időszakban
mentünk el. A nyaralásunk során nem éreztünk semmit sem a corona-ból
vagy megszorításokból, nem volt semmi, ami emiatt kellemetlenséget
okozott volna.
Szia Andi!
VálaszTörlésÖrülök,hogy jól sikerült a nyaralásotok és sikerült pihenni.😊
Kedves Andií! Szuper volt, hogy végre kimozdultatok. Már nagyon hiányoltam az írásaidat. Bízzunk benne, hogy lesz még jobb, és nem szállnak el annyira az árak, hogy megfosszanak bennünket az utazás lehetőségétól.
VálaszTörlésSzia, mindjárt jön a napokban az új rész. ;-)
TörlésÖrülök, hogy jól éreztétek magatokat! :-)
VálaszTörlésJaj de jo, hogy ujra irsz, mar nagyon vartam uj bejegyzest toled! Szuper, hogy vegul sikerult eljutnotok pihenni! Nekunk iden Korfu es Amszterdam ugrott, es ugy tunik, az oszi budapesti utazasunk is. Ez az ev tenyleg borzaszto minden utazast szereto ember szamara. Szoval de jo ujra olvasni a blogod, Andi! 😊
VálaszTörlésSzia Manka, örülök, hogy ismét itt vagy és tetszik!
TörlésAndi