Milos - utolsó napok

Az utolsó 3 nap

Már nem sok lehetőségünk van, a szigeten mindent megnéztünk, a szél továbbra is erősen fúj, igazából már minden nap csak ugyanarra a strandra, Paleochorira tudnánk menni. Kicsit fáj, hogy annyi gyönyörű part van a szigeten és a szél miatt nem tudunk változatosan, minden nap máshova menni strandolni.

Ma elindulunk Pollonia felé, hátha azok a kis szűkebb, fjord szerű öblök nem annyira hullámoznak. De igen! Méghozzá annyira, hogy életveszélyes lenne bárhol is a vízbe menni. Így aztán Polloniában ebédelni megyünk és mivel az időnk végtelen, elüldögélünk hosszasan a parti tavernában. Azután elindulunk a hosszú, köves, szép öbölhöz a bánya alatt, ahol első ittlétünkkor fürödtünk, de ott szinte elrepít a szél, nem lehet megmaradni. Majd visszaautózunk a sziget átellenes részére, Firopotamoshoz, hátha ott, de ott is hatalmas hullámok vannak. Már csak Plathinea marad, fentről nézve jónak tűnik, de lent ott is pokoli a szél. Széles, homokos partján felállítottak az első napokohoz képest, amikor még semmmi sem volt itt, napozóágyakat, fizetünk érte, letelepedünk, de a széllökések beterítenek folyamatosan homokkal, a szemcsék szúrnak, fájank és fázunk is. A víz alatt nagy kövek vannak, nehéz a hullámokban bemenni. Nem bírjuk ki nagyon sokig itt. A végén iszunk egy frappét a bárban és hazamegyünk. 

Tapasztalatainkra alapoza, következő nap már nem is próbálkozunk újabb fürödhető strand keresésével, egyenesen Paleochorira megyünk és ott töltjük az egész napot, ami olyan, mint a paradicsom. Alapjában nem vagyunk ezek a strandon fetrengő emberek, de az idénre ez az egy nyaralás jutott, úgy fogjuk fel, hogy mindegy mit csinálunk, lényeg, hogy jól érezzük magunkat és kipihenve térünk majd haza. 

Végül az utolsó napunkat is Paleochorin töltjük. Az eltelt két hét alatt tele lett a sziget, a strandok turistákkal. Este bemegyünk Adamasba a kedvenc grilles éttermünkben, búcsúvacsorázni és elköszönni a tulajtól, kérhetünk búcsúzóul, amit akarunk ráadásnak, mi egy nagy ouzót kérünk. Sétálunk még egy utolsót a hangulatos, de igen pici kikötőben. 

  

Másnap a hazarepülés napján korábban kelünk fel, mert szeretnénk még egy utolsó alkalommal egy kávét és a finom péksütiket élvezni a kedvenc Mouratos pékségünkben, ahonnan rálátni Adamas öblére. A reptérig csak 10 perc az út. A reptér nagyon vicces. Az autót letesszük a parkolóban, kulcsot benne hagyjuk, ahogy meg volt beszélve (előző este kellett az autót odavinni a kölcsönző adamasi irodájához, hogy ellenőrzzék). Leülünk a mini épület előtti járda kőpatkájára az arnyákba. Látjuk, mikor landol a repülőnk. Ékezik egy rendőrautó két rendőrrel. A hölgy veszi át a becheckolsnál az útlevélellenőrzást, a férfi végzi a bőröndátvilágítást és a mi ellenőrzásünket. Egy szalag van és egy miniatűr váró. Ugyanaz a rendőr ellenőrzi a beszállókártyákat is, majd gyalogolunk a kakukkfű illatú kiszáradt pampában a repülőnk felé. Athénban ismét 4 órát üldügélünk a reptéren. Minden simán megy. Imádtuk ezt az utazást. Milos régi vágyunk volt, nem csalódtunk. A szélről is tudunk előre, de én reménykedtem, hogy szerencsénk lesz és kevesebb szeles napunk lesz. Szuperül kipihentük magunk, csodásnál csodásabb partokat láttunk, jókat ettünk (3 kiló plusszal jövünk vissza), persze a 3 Azóri szigeten sokkal több csodát láttunk volna, sokkal több kalandunk lett volna, de most ez van, örülünk, hogy egyáltalán eljutottunk külföldre probléma nélkül és hogy akét hét szabadságot a forró nyárban nem otthon töltjük el. Kicsit szomorúan tudatosul bennünk, hogy ki tudja mennyi időre lesz ez így, mikor lesz lehetséges és hova a következő utazás, hoyg talán hosszabb időre ez volt az utolsó.