Hófedte Fekete-erdő/Schluchsee

Havat kívántam. Sokat, ami vastagon ellepi a tájat és a fákat is. Az indulásunk előtti két napban egész Dél-Németországban sok hó esett, de ezen a napon viharos hófúvások formájában teríti be a friss hó az autópályát, hogy alig lehet araszolva haladni. Így a tervezett 4 óra helyett, 5,5 órára van szükségünk, hogy Münchenből elérjük a Fekete-erdőben fekvő Schluchseet.

Kora délután érkezünk meg a tóval azonos nevű településre, amit a kívánságomnak megfelelő mennyiségű hó lep be. A privát szállásunkat könnyen megtaláljuk és olyan, amilyennek vártuk, kellemes, hangulatos kis lakás egy családi házban, ahol a tulajdonos család is lakik. 48 Euróba kerül egy éjszaka, ami jutányos ár, a legtöbb hasonló kinézetű lakás 60-80 Euro volt errefelé.

Bepakolunk a lakásba és elindulunk sétálni, le a tóhoz. Már megy lefelé a nap és gyönyörű színekkel világítja be a tavat és a hóval lepett tájat. Jó két óra hosszát sétálunk a tó partján a nagy hidegben, de gyorsan mozgunk, a mozgás felmelegít, nem fázunk, csak az arcunk minden része. A sétánk végére el kezd ismét szakadni a hó és igyekszünk haza.

Eichstätt

Hamarosan elutazunk a Fekete-erdőbe. Sajnos a várt vastag, fehér hótakaró még most is hiányzik a tájról. De ezen a héten esett itt valamennyi hó, ami azóta el is olvadt, mert folyton eső esik inkább és enyhe idő van. Január 6-án itt katolikus ünnepnap van (Három Királyok) és ilyenkor munkaszüneti nap is van. Spontán ki akartunk menni valahova, a havat keresni, le a hegyekbe, de azután a Közép-Frank Tóvidéken élő barátainkkal beszéltünk meg inkább találkozót és az Eichstätt nevű frank városban találkoztunk. Innen mutatok most nektek képeket. 

Eichstätt egy kultúrváros, egyeteme van, püspöki székhely és az Altmühltal Nemzeti Park gondnoksági központja is itt van. A város felett egy dombon uralkodik a hatalmas Willibaldsburg, amit 1355-ben építtetett Berthold Burggraf püspök és sokáig pöspöki székhely volt. Napjainkban történelmi és jura kori múzeum van benne. 

Itt még megvolt az előző nap esett hó és sűrű köd is volt, ami nem zavart, mert egy különleges hangulatot adott a tájnak és a fényképeknek.

 

Ez egy középkori büntetőeszköz volt. Tolvajokat, kisebb bűnőzöket büntettek és aláztak meg nagy vásárok alkalmával  azzal, hogy ebbe a kalickába zárva többször is hosszabb ideig a vízbe meírtették őket.

Végül egy étteremben vacsoráztunk Weißenburgban, ahol már nyáron is ettünk a barátainkkal, csak akkor nem volt nálam fényképezőgép. Ebben az étteremben főleg rántott húsok vannak, mindenféle különleges panírral (pl. mustáros-tormás, vagy cornflakes-szel beszórt, vagy olyan hatalmas Cordon bleu, amiben 4-5 féle töltelék van, mint bacon, hagyma, sajt stb...). Az adagok hatalmasak, mint a képeken is látszik. A húsoknak több, mint a felét elcsomagolja minden vendég és hazaviszi.