Tanzánia - Érkezés

Előszó

Nincs olyan ember, ki ne vágyott volna egész életében arra, hogy csak egyszer is ott lehessen a földrészen, amit valamiért egészen másnak tartanak az emberek, mint a többi földrészt. Ott, ahol  - szintén okos mondások szerint "az őskorból visszamaradt lények" élnek, ahol a modernkori regények első soraiban mindig leírják, hogy még a levegő illata is más, és persze, amint kiteszi az ember a lábát a repülőgépből, azonnal megfogja valami leírhatatlan izgalom, és Afrika örök szerelem marad. Mindenki így beszél róla. Hát mi mást vártam volna én magam? 

De valahogy nem vártam ezeket a dolgokat. Talán mert már volt pár távoli nagy utazásunk, és ott is hasonlókat éreztem. Így azt gondolom, mindegy, hogy Afrika, Ázsia vagy latin-amerikai ország, ez a spiritusz mindegyikben megvan, mert mások, mint ahol mi élünk. 

Hat hónapon át gyűjtögettünk, vásárolgattunk, valami elképesztően sok dolgot (elemektől kezdve a nagyobb tárhelykártyákig, gyógyszerektől a különleges helyzetre való tisztálkodási szereken át a túlélési energiaszeletekig, esővédőruházattól a homloklámpákon át mindenféle rovarűző szerig…és még sorolhatnám itt akár egy oldalon át is, az bizony tény, hogy hat hónapon át folyamatosan vettük a dolgokat, és folyamatosan egyre jobban kétségbe estünk, hogyan fogjuk mindezt elvinni. Aztán leesett egy-egy nagy kő a szíveinkről, mert az Ethiopian Air-nél 46 kg a fejenkénti csomaghatár, azaz a duplája a máshol megengedettnek és ami még jobb, hogy a Lufthansa járatunk is, mivel "odavivő" járatnak számít (azaz egyben foglaltuk), ezért még az is megengedi ugyanezt a súlymennyiséget (amúgy náluk is 23 kg). Így már csak a belső, tanzániai légitársaság kis propelleres gépén kell számolnunk nagyobb túlsúlyráfizetéssel, amin semmi sem tud segíteni, mert nem tudjuk a hálózsákokat vagy egyéb nehéz dolgainkat kidobni, ezeket bizony haza kell hozni és az utazásunk első szakasza után mindenütt magunkkal vonszolni. 

Elmondhatom, hogy simán ment minden, az oltásoktól kezdve, a vízumintézésig, de olyan utazás nincs, ahol ne lenne valami bakker, úgyhogy persze, hogy volt egy hatalmas kalamajka a repülők menetrendváltozásával és a jegyek átbuherálásval, de erről már nem akarok még egyszer írni.

2012. Január 8-9. 

Vasárnap délután, fél 4-kor indulunk. Münchenben havas eső esik éppen. A szomszédot kérjük meg, hogy vigyen ki a reptérre, mert 4 bőröndünk és két hátizsákunk van, neki pedig egy nagy kombi autója. Az összes cuccunk 58 kilót nyom, ami nem probléma, mert az Ethiopian Airlines-nál egy főre 46 kiló megengedett. Minden simán és gyorsan megy a becsekkolásnál, csak éppen a napok óta rajtam kitörni akaró megfázás próbálkozik újra. Tüsszögök és letaglózva érzem magam, még csak ez hiányzik pont most. Magamba döntök 3 forró teát a Lufthansa ingyenes szolgáltatásaként és elszopogatok pár zsálya cukorkát és szerencsére ezek vissza is nyomják a tüneteket. Szóval boldogan és gondtalanul vágunk neki a nagy utazásnak. 

Először Frankfurtban szállunk át, ahol bőven van időnk. A hatalmas reptéren előbb vagy fél órát menetelünk végtelennek tűnő folyósokon, míg elérjük az új check in helyünket. Éhesek vagyunk, és itt még alaposan bevacsorázunk egy "Mekiben". Hamar eltelik az idő és azon vesszük észre magunk, hogy már szállunk is be az Ethiopian Airlines nagy Boeing gépébe. Fura az egész. Az ülések szélesek, fotelszerűek és narancssárga, meg halványzöld üléshuzattal vannak bevonva, széparcú, de zilált hajú, etióp légikísérők ugrálnak körbe. A repülő belseje és az összkép nekem úgy hat, mintha a 60-70-es évek egyik filméből ragadták volna ki kulisszaként. 

Pontosan indulunk és 11 órakor kapunk kiadós, meleg vacsorát, ami változatos és ízletes. Ezután még 00:15-ig égetik az erős villanyt és utána lehetne aludni, ami nekünk nem sikerül. Közben előre állítom az órát két órával és eszerint hajnali 4-kor (azaz kevesebb, mint két órával később) ismét felkapcsolják a villanyt és elkezdik felszolgálni a reggelit, ami csak innivaló és egy muffin. 

Pirkadatkor szállunk le Addis Abebában, az etióp fővárosban. Vörös az ég alja és a távolban egy vulkán körvonalai rajzolódnak ki. Erős trágyaszag fogad - ennyit a különös illatról, ami már a repülőből való kiszálláskor elbűvöli az Afrikába érkezőt. :D 

Busszal visznek az épülehez, ahol a bejáratnál álló férfi megkérdi, hova tartunk és a lépcsőház aljában aszerint csoportosít minket. Itt ácsorgunk egy darabig és gyülekezünk, majd a nép egy részét felküldik az épületbe, minket kitessékelnek ismét a repülőtér betonjára és egy másik buszba szállva egy kisebb épülethez visznek. Így az etióp főváros nemzetközi repülőterét nincs szerencsénk megismerni, mi a belföldi épületben landolunk, ami nagyon vicces. Egy ajtón belépve, a szocialista épületekre emlékeztető lakótelepi ház lépcsőházához hasonló lépcsőfordulókon menetelünk felfelé, míg egy terembe jutunk, ahol pár sor színes műanyag szék, apró szuvenírboltok és egy kétes kinézetű büfé fogadnak. Egyik sarokban lehet dohányozni és ott vannak a mellékhelyiségek is, amik meglepően tiszták. 

Mivel nem aludtunk egész éjjel semmit, nagyon gyötrelmesen telik itt a jó három órás várakozás. A kényelmetlen műanyag széken ülve, fejünk néha leesik az ülve elalvási próbálkozások közben. Utálom, amikor így állónak tűnik az idő és nem mozdulnak a percek, minden pillanat kínszenvedés. Mellettünk a kis szuvenírbolt két széparcú eladónője leül a földre és elővesz egy lábast, majd kézzel nekiállnak valami rizses kaját enni. M. kigülledt szemekkel bámulja őket, mire azok intenek neki, hogy jöjjön, vegyen ő is a kajából, ő inkább nemet int, és valami bizarr álomnak titulálja az egész jelenetet. Van egy elektromos kijelző tábla, azon az áll, hogy Mombasaban is leszállunk, ami nincs benne az eredeti repülési tervben. Egyetlen biztonsági ellenőrző kapu van, ide akkor kell beállni a sorba, amikor egy helybéli ember végigjárja a várótermet és elkiáltja magát, hogy "Kilimanjaro Airport check in". Itt le kell venni a cipőt, amit külön átvilágítanak és elveszik mind a 3 öngyújtónkat a hátizsákokból, csak a negyediket nem veszik észre. M. totál fel van háborodva.

Innen bemegyünk egy kisebb váróba, ahol még sokáig várakozunk és lógó fejjel szundikálunk. Nagyon fáradtak vagyunk.
Ismét egy nagy, és ősrégi Boeing gépbe szállunk, aminek belseje még inkább viccesnek hat. A nagy, fotelszerű ülések ízléstelen, tarka mintájú szövettel vannak bevonva és nincs tartásuk, ha beleül az ember, mélyen belesüpped a puha anyagba és a háttámla magától hátraesik és úgy is marad. Minden zörög a gépen, erős kétségeim vannak, hogy tud-e ez a masina még repülni. Alig van utas.

Itt szundikálunk és meglepetten fogadjuk a meleg és finom ebédet. Mombasaban mégsem szállunk le, majd később balra tőlünk látjuk a Kilimanjarot és körberepüljük a Mount Merut, így most az ablakból - amin alig lehet kilátni, mert úgy össze van karistolva - megszemlélhetjük a túránk útvonalát. A várva várt Kilimanjaro kis, ellapítottott törpének tűnik a Meru mellett, utóbbi valahogy sokkal fenségesebbnek hat. Izgalom fog el.

Mount Meru

A Kilimanjaro International Airport-on landolunk és gyalogszerrel masírozunk a géptől a bejáratig. Száraz forróság fogad. Jobbra hatalmas lángfák (flameboyant). Igazán afrikai a hangulat. Az épületben egy viszonylag kis terembe jutunk, aminek bejáratánál egy tisztviselő a sárgaláz oltásokat ellenőrzni (ellenőrzi = rápillant a kis sárga könyvecskére kívülről!), majd ki kell tölteni egy-egy papírt a beutazás és a majdani távozás adataival. Egy rövid futószalag van, ahol máris jönnek a bőröndök, hatalmas örömömre, egymás után mind a négyünk, sértetlenül!! Ujjongva ugrok M. nyakába és irány a kijárat, ahol egy fekete vár ránk a Meru View Lodge táblácskával. Hiába, hogy a többi, az érkező utasokat megostromló helybéli látja, hogy mi értünk jöttek, mégis kapkodnak a csomagjaink után és csapatostul kísérnek az autónkhoz. Utána a kezüket tartják borravalóért. 

Kábultan ülünk a légkondicionálatlan, és ezért éppen porral sűrített huzattól átjárt autóban és próbáljuk feldolgozni az érzelmi shockot, hogy igenis Afrikában vagyunk, amiben nem sok kételyünk támad, mert azonnal láthatjuk az út melletti bódékban élő emberek szegénységét és mindennapjait. Jobbra pedig tornyosul a Meru-hegy, amit megbabonázva nézek. Izzadunk rendesen és szomjasak vagyunk, alig várjuk, hogy megérkezzünk.

A Meru View Lodge-t interneten keresztül foglaltam, azért ezt választottuk, mert német a tulajdonosa (vagy üzemeltetője) és minden utazásnál szívesebben beszéljük le a dolgokat a saját nyelvünkön, szívesebben utaljuk el a pénzt egy honfitársunknak, egy hazai bankba, mint valakinek, vadidegenbe. Valamint a Mount Meru túrát is nála szerveztettük le és fizettük be, mert jobban bíztunk egy ott élő tapasztalatában, mint itthoni utazási irodákban. 

A lodge-ba érkezve, hideg frissen préselt gyümölcslével fogadnak és hamar megkapjuk a bungalónkat, ami igazán otthonos, nekünk teljesen megfelel és nagyon tetszik. Azonnal lezuhanyozunk és a bőröndökből csak a strandholmikat cibáljuk elő és a délutánt a medencénél töltjük el, kettesben, meghitten. Később lefekszünk egy kicsit aludni, de én nem tudok, mert nagyon izgatott vagyok, M-et egy órát hagyom és utána nagy pakolásba kell kezdenünk, mert ki kell pakolni mindent, hogy összecsoportosítsuk a hegymászáshoz szükséges holmikat, majd ezeket be kell pakolni a sporttáskákba, a bőröndöket pedig ismét be kell pakolni rendesen, mert azok majd itt maradnak. Utálatos ez a munka, főleg ennél az extrém mennyiségnél, amit mi magunkkal hoztunk (később beigazolódik, hogy fölöslegesen).

Utána már vacsoraidő van és lemegyünk a lodge hangulatos kis éttermébe. Egy háromfogásos menü a vacsora (hagymakrémleves, hal és desszert) és nagyon kedves a felszolgáló. Minden étel isteni finom és akkorák az adagok, hogy a desszertet már nem is kérjük, mert tele vagyunk. Vacsora után elhozunk egy üveg sört és üdítőt és teraszon üldögélünk még. Nagyon hangulatos az egész, a trópusi kert, a nagyon, de nagyon csillagos ég, az állatok hangjai, csak éppen túl fáradtak vagyunk ahhoz, hogy mindezt hosszabb ideig élvezhetnénk. Hatalmas nagy, erősen világító telihold van éppen. Csodálatos az egész. A deet-szerrel kombinált szúnyogriasztók pedig hatásosan védenek minket. Este behúzzuk az ágy körül a szúnyoghálót és belül befújom a légteret Raid-del. Éjjel egyetlen szúnyog sem bánt minket, jól alszunk.