Thaiföld 2011. február 14 - március 3./ Motorozás a szigeten

Február 18. – Egy hosszú nap robogóval

8-kor kelünk, már teljesen átálltunk az itteni időre. Tízre beszéltük meg a motorbérlést. „Bondnak” már nincs motorja, mindet kikölcsönözte, így egy másik kölcsönzős haver hoz nekünk egy kismotort. Nagyon bizalmatlanok vagyunk, mert a fórumon szörnyű dolgokat hallottunk az átvágásokról (nem létező karcolások kifizettetésétől kezdve a motor éjszaka való visszalopásán és a teljes árának kifizettetésén át, még durvábbakat). A bérleti szerződésre csak az útlevél és hotel szobaszámot kell írni, semmi kaució, semmi elkobozott útlevél, kutyát nem érdekli a jogosítvány, hát még a nemzetközi, amit csak emiatt az utazás miatt csináltattunk. A biztosítás, mint olyan, nem létezik, ezt közlik velünk, minden kárt nekünk kell állni. Körbe akarom fényképezni a motort, ahogy a fórumon javasolták, de valahogy nincs pofám ennyire bizalmatlannak lenni és ott okoskodni. Úgy gondoljuk, hogy nem érdekük átvágni minket, hiszen már jeleztük, hogy további programokat is náluk fogunk majd foglalni, tehát hozzuk nekik a pénzt, ha magukra haragítanak, akkor a saját üzletüket rontják el. Bízva M. versenymotoros tapasztalatában és a sok-sok korábbi görög szigeteki robogózásunkra emlékezve, cseppnyi félelmem sincs, hogy mi valami kárt okoznánk a motorban (vagy magunkban). Három napra 900 Bathért béreljük (napi 7,5 Euro). 

Elindulunk Patong felé. A baloldali közlekedést kismotorral 5 perc alatt meg lehet szokni. Magát a közlekedést csak egy leheletnyivel tartom vadabbnak, mint a görögországit, így egészen megnyugszunk, hogy nem lesz itt baj (bár minden nap látunk mankós, bekötözött lábú, karú, arcú embereket). 

Patong sokkol: egy rémes épületrengeteg és tömény bűz és közlekedési megakáosz. A strand agyon van zsúfolva, nekünk nagyon nem jön be az ilyen, és örülünk, hogy nem ide foglaltunk szállást (amitől nem sok választott el). A meghitt, nyugalmas helyeket szeretjük, és Kamala pont olyan. 

 Egy kis folyó hídjáról lenézve, Patong után:

Patongból elkeveredünk egy földnyúlványon szabályos dzsungelen át vezető meredek, kanyargós kis úton egy privát, fizetős strandhoz. Visszafordulunk a helyes útra, Karon Beach felé. Karonnak nagyon szép a strandja, kristálytiszta a víz, finomszemű, világos a homok, de ember ember hátán van itt is. A hőség elviselhetetlen, a bukósisak alatt tucsog a hajunk, de nincs kedvünk itt fürdeni. Kata Beach jön, ez is ugyanolyan szép, és ugyanúgy zsúfolt. Utána egy kilátóhoz érkezünk, ahonnan az egész korábbi partszakaszt be lehet látni. 

Karon Beach

 Kata Beach

 Frangipani

 Patong, Karon és Kata a kilátóból:

 Végtelen pálmaerdők

 Nai Harn Beach

Ezután megnézzük a Nai Harn Beachet és a strand mögötti mesterséges tónál lévő watot (templomot). Ez utóbbi nem nagyon érdekes és iszonyatos bűz van mindenütt. 

Tovább motorozva a környéken sok elefánttúrás helyet látunk. Több helyen az út mellett vannak fákhoz láncolva az elefántok, van egy, amelyik depressziósan veregeti a fejét és orrmányát egy farönkbe (később, másik napokon is ugyanebben a pozicíóban látjuk). Kis elefántot is látunk megláncolva és másik nagyot pedig szuronyos végű bottal bökdösnek, és ostoroznak, hogy azt csinálja, amit elvárnak tőle. Nagyon sajnáljuk szegényeket. Sok ember jön ide „elefántologolni”, mi is szerettünk volna, de erre rá nem visz a lélek, ilyen körülmények között. Nem fogunk beállni az állatkínzók sorába. 

Innen a Laem Promthep ponthoz érkezünk, ahol egy kilátó van a tengerre és egy nagyon modern, csupa üveg wat, meg egy szabadtéri imahely, ahol több száz különböző méretű, formájú és anyagú elefánt veszi körbe a szentéjt. Nem értjük, hogy ha ezek itt ennyire tisztelik, imádják az elefántot, talán a szent állatuk is lehet, akkor pár száz méterrel odább hogyan bánhatnak velük olyan kegyetlenül??? Itt sok kacatárús is van. Az ide vezető úton le lehetett látni a Nai Harnra, és csak innen fentről láttuk mg a folyóval szétválasztott két strandot, ami nagyon egzotikusan szép.

Nai Harn Beach fentről

Ezután a csodaszépnek emlegetett Rawai öbölhöz megyünk, ahol semmi szépet nem találunk: apálytól kiürült, köves tengerfeneket és egymás után vagy 15 haléttermet. Imádjuk a halat, így benézünk az egyik szimpatikus helyre, ahol középen alacsony pódiumon párnák és köztük egy alacsony, hosszúkás asztal állnak. Itt egy 6-8 tagú család ül és ebédel, rengeteg finomság van az asztalon. Emellett még két bambuszból készült magas asztal van, mi oda ülünk és halat rendelünk, amit előttünk sütnek meg frissen grillrácson. 

A hal nagyon olcsó, a legtöbb fajta 100 Bath. Mi egy nagyon nagy red snappert (200 Bath) és egy tonhalat (100 Bath) kérünk rizzsel. Nagyon olcsón eszünk és nagyon finomat és sokat (mindezt műanyagtányérokból). Kis kitérőt kell tennem a mellékhelységekre, melyek a legtöbb esetben balkáni guggolós wc-t jelentenek, az öblítés pedig úgy működik, hogy egy esővízzel telt műanyaghordóban úszó vödröcskével kell meríteni a vizet, majd ugyanebben lehet kezet mosni. Azt már tudjuk, hogy a kajáktól nem lesz itt semmi bajunk, de ilyen „fürdőszobai” körülmények után kézzel halat enni??? Hát ettől már sokkal jobban aggódunk. Ezeket az eseteket úgy oldottuk meg, hogy hoztunk otthonról kicsi műanyagflakon zselés állagú kézfertőtlenítőt (ez csak baktériumölő), és kis flakonos Sterilluimot is (ez vírusölő is – gyógyszertárban lehet kapni, alaposan meg kell vele mosni a kezet és csak ezzel, vízzel nem, tehát víz helyett!). A szertartásosan végrehajtott higiénikus sebészi kézfertőtlenítésünk miatt pár helyen igen hülyén megbámulnak minket, amikor éttermi asztalnál kezet fertőtlenítünk, de nem érdekel, nekünk ez ad lelki nyugalmat. Sőt csak is így tudjuk elengedni magunkat és félelem nélkül enni. 

Itt egy család üzemelteti a nádtetős, félig nyitott halsütödét, és a molett főnökasszonyság nagyon kedves, nagyon szimpatikus. Összességében eddig minden nagyon tetszett a szigeten és az emberek végtelen kedvessége is megfogott. Amennyire tartottam ettől a nyaralástól, annyira pozitívan csalódtam és itt most egy újabb kis eszmefuttatásos kitérőt kell tennem. A fórumolvasás jó és hasznos dolog, sokat segít, sok információt ad, amikre útikönyvekben nem lelhetünk. De sok egyéni véleménnyel, sokszor túlzó vagy felvágós hozzászólásokkal, vagy nem teljesen reális dolgok leírásával sok kétséget, félelmet is ébreszt. A harmadik, „fórumból felkészült” nagy utazásunk ez és eddig mindig ugyanaz történt, nevezetesen, hogy a fórumok rengeteg rossz dologgal riogattak, félemlítettek meg, és az utazásainkkor ezekkel a rossz dolgokkal sosem találkoztunk. Persze jobb félni, mint megijedni, de nem jó félelmekkel elutazni, amik talán csak túlzások. Sok ember kiemel a nyaralásából egy-egy rossz élményt, és csak azt írja le, így ezáltal az egész nyaralást rossznak mutatja be és ha egy ember bunkó volt vele, akkor már bunkónak titulálja az egész ország népét. Innen alakulnak aztán ki a téves előítéletek. Mivel eddig mindegyik utazásnál ilyenekkel tele indultunk el és szinte csak negatív dolgokra számítottunk, így minden alkalommal kellemes, pozitív csalódás ért. Talán jó is így, mert nem állítjuk az elvárásaink mércéjét magasra és így minden jobb szokott lenni attól, mint amit elvárunk. Szóval tetszik Thaiföld és most már nem kesergek annyira, hogy nem a Seychelle-szigetekre mentünk.

A késői ebéd után (már 4 óra) a Wat Chalonghoz igyekszünk. Kifogyóban van a benzinünk, de a szigetnek az egész ezen oldali felén még egyetlen benzinkutat sem láttunk, ellenben elég sok útszéli üveges benzinárust. Borosüvegekben áll max. fél liter benzin, amit 40 Bathért vesztegetnek és ki tudja, valóban benzin-e? Az egyik ilyennél kénytelenek vagyunk „üveges benzint” tankolni, mert mást nem találunk. 

Üvegből tankolás

A Wat Chalongnál nagy az embertömeg és tetőzik a délutáni forróság is. Sok helyben főzős kajaárus stand is van, de higiéniai szempontból nem éppen bizalomgerjesztő ahogy főznek. Azt is látjuk, hogy begyűjtik az üreg műanyag üdítős flakonokat és újratöltenek beléjük valami saját kikeverésű löttyöt és azt árulják újból! A bolti üdítős üvegek kupakján többnyire egy celofán zárófólia is van! A Wat Chalong szép (nekem cicomás) nagy templomegyüttes. 

A Buddhákhoz csak mezítláb lehet bemenni, ami két okból sem tetszik. Az egyik, hogy a lépcsők iszonyat forrók és szabályosan megperzselődik rajtuk a talpunk, a másik pedig az, hogy kifejezetten undorítónak tartom a márvány padlón való mezítlábas járkálást, ahol egy nap több száz (ha nem ezer?) másik (gombás?) izzadt láb járt előttem. Legszívesebben meglocsolnám utána a talpam a fertőtlenítővel. Lehet, hogy sznoboknak tűnünk emiatt, talán inkább szakmai ártalom, meg egyszerűen egy magas higiéniai nivó van az életünkben, amiből nem kívánunk nélkülözni (ezért is nehezen elképzelhető számomra egy hátizsákos körutazás). Ezek a watok sajnos nekünk semmit sem jelentenek, mert az itteni hitről nem sokat tudunk és az egész csak cicomás épületek együttesét jelenti számunkra. 

Innen még felmotorozunk egy kis hegyre a Big Buddhához. Nem túl érdekes nekünk, inkább a táj, a vegetáció az, ami az út mellett kísér bennünket.

Kaucsukfák

 Big Buddha

Sok fekvőrendőr van erre, magasak és keskenyek és a legutolsón defektet kap az első kerekünk. Elsőre tanácstalanok vagyunk, de szerencsénkre éppen leérkezünk a mozgalmas Chalong városba, ahol az útmentén sok autókereskedést látunk és az egyikhez bemegyünk, hogy tud-e segíteni. A szerelő, aki éppen egy nagy, márkás, japán autót állít be, azonnal otthagyva a munkáját, megnézi mi van velünk és elmagyarázza, hogy pár száz méterre a zöld táblánál van egy műhely, oda menjünk. Felfújja még a defektes kereket, hogy addig is rá tudjunk ülni a motorra. Több zöld tábla is van és mind nagy autókereskedés, ahol egy embert sem látunk. Nem tudjuk, hova kellene mennünk. Egy helybéli motoros megáll mellettünk a forgalmas főúton és kérdi angolul, hogy mit keresünk, tud-e segíteni. Elmagyarázzuk és ő int, hogy menjünk utána. A megfelelő műhelynél leszáll a motorjáról és elmondja a szerelőnek thaiul, hogy mi van velünk, mi kell nekünk. A szerelő éppen egy motort szerel, és mondja, hogy tíz percet várnunk kell. Kicsivel ezelőtt esett szét ismét (már vagy 5-6-odik alakalommal, persze mindig nyaralás alatt) a napszemüvegem. Amíg várunk, felszedek a földről egy vékony drótot, amit áthúzok a szár lyukán, ahonnan a csavar folyton elvész és megtekerve a hosszú drótot, felveszek egy harapófogót a földről és rövidre vágom a végét – ezzel két legyet ütve egy csapásra, a motorszervíz a szemüvegem problémáját is megoldja. Aztán sorra kerülünk, de félve kérdezzük, mennyi lesz a gumicsere, mert csak 400 Bath van még nálunk (10 Euro). 120 Bath lesz, amin totál meglepődünk, mert nem csak a gumit cseréli ki, hanem az egész abroncsot, 3 Euroért!!! Adunk neki borravalót és nagyon örülünk, hogy az eset ilyen jól megoldódott. Most már hazafelé indulunk. Egész nap nagyon szenvedtünk a hőségtől. 

Át kell mennünk Patongon és a partmenti utat választjuk, ahol őrültek háza van. A közlekedés totálisan berekedt, embertömegek hömpölyögnek mindenütt, rengeteg üzlet, kirakodó árus. Meg akarunk állni, hogy megnézzük, milyen kajákat árulnak, de lehetetlen bárhol is megállni, jobban mondva kiválni a hömpölygő autók közül. Végül nagy nehezen leparkolunk több száz másik robogó között és elindulunk a standok között. A legtöbb étel európai, főleg apró virslik, kolbászfélék nyársakon, sült csirkecombok, grillezett tintahalak.

Néhány felismerhetetlen dolog és végre rátalálunk az egyetlen sült bogaras standra is. Ugyanis megfogadtuk itthon, hogy valami sült bogarat kipróbálunk, hiszen ha az itteniek ezt eszik, nem lehet rossz. Én szöcskére esküdtem, M. pedig hernyóra. Az eladónő pultján 8-10 féle bogár van nagy halmokban megsütve. A helyiek a szöcskét viszik zacskószámra, húsz Bathért. A nő nem tud angolul, nem érti meg, hogy mi csak 1-1 darabot szeretnénk kipróbálni, máris lapátolná nekünk tele a kis nejlonzacskót. Végül megérti, mit akarunk, de egyáltalán nem tetszik neki és ad két darab szöcskét, amit minden undor nélkül veszünk a szánkba és eszünk meg ott helyben. Semmi extra. Csak a külső váza van meg, a belseje „elpárolgott”, kívül ropogós, kimondottan kellemes az íze. Ki akarunk próbálni mást is, de az asszony mérges ránk, azt akarja, hogy vegyünk már egy zsák bogarat és tiszta ideges lesz tőlünk. Vagy egy zacskóval ad, vagy semmit, mi pedig nem egyfajtából akarunk egy teli zacskóval, hanem minden fajtából 1-1 darabot, de mivel ezt nem érti és nem is érdekli az egész, elhajt minket. Adok neki 10 Bathot a négy megevett szöcskéért (mert kétszer ettünk). Ezután még eszünk nagyon undorító (amúgy imádjuk, de ez nem volt átsülve) kis tintahalat, aminek a belseje még nyers és fehér, félig megfőtt tojásfehérjéhez hasonló nyúlós trutyi folyik ki belőle. 

Kapunk másik standnál kostolóba sült szalonnát, kolbászkát és valami különös édességet. Ez utóbbi úgy készül, hogy egy nagy tartályban valami tömény, okkersárga löttyöt kevergetnek, amit aztán áteresztenek egy kerek szűrüféleségen. A sűrű folyós lötty ezen száz vékony hajszál formájában folyik alul egy nagy forró üstbe, amiben hasonló módon, mint nálunk a vattacukrot, felpederítik és mint egy fonott copfot, úgy nyomják a kezünkbe. Fogalmam sincs, mi lehet ez, de nagyon finom. Na ennyi elég a mókából, hazajövünk. Úszunk egy nagy felfrissítőset a medencében, majd sörözünk: itt az üveges sör 640 ml. A cigaretta olcsó, de a doboza rémes, nem szöveg van rajta, mint itthon, hanem kép, felboncolt, fekete tüdőről, daganatokról, rothadó fogsorról. Behh, az embernek tényleg elmegy a kedve a dohányzástól, ha ezt tartja a kezében. 

Thaiföld 2011. február 14 - március 3./ Phang Nga Nemzeti Park

Február 17. – Phang Nga Nemzeti Park

7-kor kelünk, jól bereggelizünk, 8:40-re jönnek értünk kisbusszal, ami már tömve van (oroszokkal – még sosem volt dolgom e néppel, így előítéleteim sincsenek, de ez nem sokáig marad így). Olyan háromnegyed óra alatt érünk a sziget túlsó oldalára, egy kikötőbe, ahol már vagy száz ember van és óriási káosz és bűz. A mangróve szélén egy fedett tetejű mólón gyülekezünk és csoportokra osztanak, az azonos csoportok tagjai pedig egyszínű fonaldarabot kapnak a csuklójukra kötve, azonosításképp. Jó fél órát várakozunk itt és a tömeg nagy része orosz, akikről még most sincs a közömbösnél több véleményem. Végre elindulunk. A mangrovék közt egy fapallón vezet az út a speedboathoz, amitől kicsit tartok a fórumosok leírásai alapján. A csónak sokkal nagyobb, mint amilyennek gondoltam és a tanácsokat megfogadva belül, középen ülünk le.

A túravezetőnk egy kachexiás (betegesen sovány) raszta fejű, magát Bob Marleyként bemutató, beképzelt srác. Ezek a túravezetők mindent elhablatyolnak angolul, de a kiejtésük annyira katasztrofális, hogy alig lehet megérteni, hogy mit beszélnek. A speedboat nem ráz, nem dobál, simán repül a víz felett, nincs hányingerem, de ami rossz az az, hogy nem lehet kilátni, szemben ülünk unott, lógó fejű, alvó, érdektelen rusnya oroszokkal és kilátni csak felállva, vagy (mégjobban) az ülésre felállva egy tíz centis résen a hajó oldala és teteje között lehet. Így nem lesz a kedvencünk ez a speedboatos utazás, mert elvész az utazás élménye, egész úton csak száguldunk, semmit sem látva a minket körülvevő tájból. A két centis, hegyesre reszelt, lakozott műkörmös orosz macák elől feszítenek bikiniben a csónak elejében, és oda nem engednének semmi pénzért sem, egy fotó erejéig. Jéghideg vizet akkor iszunk, amikor akarunk, de az oroszok meg sem várják, hogy a személyzet adja oda, hanem kiszolgálják magukat. 

Elsőként a Panak sziget mellett hajózunk el, aminek oldalából hatalmas alányúló cseppkövek lógnak a víz fölé. Itt alig bírok fényképezni a fejektől. Végig látni a távolban, párába vészve a sok kisebb-nagyobb zöld sziklaszigetet, amik e táj jellegzetességei és ki nem ismerné őket utazási filmekből vagy magazinokból??

Elérjük a Hong szigetet, aminek van egy majdnem zárt belső lagúnája, ahova becsónakázunk. Itt sok csónak horgonyoz és még többen kajakoznak. Mesebeli a hely, de nem passzol bele az idillbe a sok ember. Itt csak egy kört teszünk és innen a Talu szigethez visznek, ahol egy uszályhoz „parkolunk” és ott kajakokba szállunk át.

A Hong sziget lagúnájában

 Ezeken a sziklalyukakon kellett átcsónakázni, de ezek még nagyobbak, ettől voltak sokkal kisebbek is:

Két ember ülhet egyben és az evezős, aki a mi esetünkben nagyon szimpatikus és mesél is pár dolgot angolul. E szigetnek a belsejében zárt lagúna van. Csak apálykor lehet oda bejutni, amikor a víz több, mint egy méterrel lejjebb apad és a sziklafal lyukai megnyílnak a vízfelszín és a szikla teteje között. Ezek sokszor csak 50 cm magam rések, ahol csak a csónakban fekve férünk be. Ahogy beérkezünk ezekbe a belső lagúnákba, ott egészen más világ fogad, mint kint. A sekély vizű tavakra emlékeztető lagúnák vize piszkos sötét zöldes barnás és mangróvák nőnek benne. Ha visszajön a dagály, a sziklalyukak bezáródnak vízzel és nem lehet többet a másnapi apályig kimenni innen, ezért csak adott időpontban lehetséges ez a kajakos kirándulás. A belső lagúnában a fákon, sziklákon majmok élnek, akik az apály idején tudnak csak táplálkozni, különböző csigákból és ebihalakból. Mi nem látjuk most őket. Nagyon tetszik ez a kajakozás. Iszonyúan tűz a nap és néhol nagyobb bárkák horgonyoznak, amolyan úszó büfék, és akarják a hideg üdítőt ránk sózni, de nem kell. Nagy élmény itt lenni. A végén adunk az evezősünknek borravalót, aminek nagyon örül, valószínűleg nem sokan adnak, a többi evezős meg M. cigijéből kunyizik. A miénk még a csónakban mesélte, hogy menynire kihasználják őket, a cég felezi a nagy hasznot, az ő szemüket meg kiszúrják kis pénzzel. 

Ezután a Panyee szigethez megyünk, ahol a muszlim halászok cölöpfalujában ebédet kapunk. Az ebéd változatos és finom, bár pár dologról nem tudjuk, mit is eszünk éppen. Itt kerülünk egy asztalhoz egy frank párral, akikkel beszélgetünk, és kiderül, hogy M-nek és a lánynak van közös ismerősük is. Thaiföldre kell utazni, hogy az ember a földijeivel találkozzon? Irónikus az egész. A szigeten sok halászsas van és a fejünk fölött tizessével köröznek. 

Ez után jön a híres Khao Tapoo – a James Bond-ról elnevezett – szikla (bár egyértelmű, hogy ez a név a thaioknak nem tetszik, mert mindenki kihangsúlyozza, hogy a sziget neve nem James Bond, csak a szikláé, de azé sem az igazából, hanem Khao Tapoo). Ez csak egyetlen, a vízből kiálló sziklatömb és mellette egy mini szigetecske, három kis öböllel, magát a szigetet Khao Ping Kan-nak hívják. Itt egy órát töltünk el és iszonyú sok a turista. Az két kis főöböl között számtalan bazár sorakozik. Egy merő tömeghisztéria, de ezeket a helyeket így is muszáj látni, így az egyetlen esély, hogy az ember jól érezze magát, hogy valahogyan a tömegtől el kell vonatkoztatni és lehetőleg elszakadni. Meg lehet várni, míg szétszélednek a szigeten, vagy felmászni valami lehetetlen magas pontra és a tömeg feje felett fotózni. 

Innen a szemközti  Panak szigethez megyünk, ahol egy pici öbölből egy barlangjárat nyílik. Ez dagálykor tele van vízzel, apálykor csak térdig ér benne a víz, és ilyenkor be lehet sétálni a kb. 50 m hosszú vasksötét alagúton egy kör alakú belső lagúnába, ahonnan teljes mértékben kifolyik délutánra a tengervíz, majd este visszafolyik. Ez nagyon érdekes. 

Végezetül a Naka szigeten strandolunk egy órát, de ez nagyon vacak strand, főleg, hogy csak a kb. 30 horgonyozó speedboat között lehet fürdeni és az apály vagy 50 méterrel visszavitte a tenger felé a vizet. A part nem szép és megfulladni a tömegtől. 

Innen a kikötőbe megyünk vissza, ahol annyira erősen érződik az apály, hogy a reggel még teli torkolatmeder, most szinte üres és csak a közepén van egy 5-6 méter széles, sekély vízsáv, ahol halászok állnak gumicsizmában a vízben, és a reggelről ismert mangróvék lábai mind szárazon vannak. Döbbenetes erősségű az ár-apály változás errefelé. Életemben nem láttam még ilyet, akárhol is nyaraltunk tengernél, óceánnál, máshol maximum 2-3 méternyit húzódott vissza a víz, itt sokszor az 50-100 méter sem kevés és ez éppen itt! Ahol a tsunami volt. Hogyan tudnánk bizonyossággal megkülönböztetni, mi turisták, hogy ez az extrém visszahúzódás csak egy itt szokványos apály vagy egy közelgő tsunami jele??

Dagály reggel:

Apály este:

Visszavisznek a kisbusszal a szállodához. Beszélünk a kirándulásközvetítő irodással (Mr. Bond-nak nevezi magát) motorbérlés ügyében. Tisztázzuk, hogy nem kéri letétbe az útlevelet, és kauciót sem kér. Váltunk be Eurot és lemegyünk a partra enni. Én ma nagyon ízetlent eszem. Későig az erkélyen sörözünk és megbeszéljük a további programokat. 

Thaiföld 2011. február 14 - március 3./ első két nap

Utazás

Mivel délután indul a gépünk, van időnk kellemesen készülődni. M. bátyja visz ki a reptérre és egy dolog kivételével minden simán és gördülékenyen halad, de ez az egy dolog kizökkent a lelki nyugalmamból. Az Air Berlin becsekkoló pultjánál azt állítja a pultos lány, hogy csak 15 napra érvényes a vízumom. Hiába magyarázom neki, hogy nézze meg, benne van a lejárat dátuma, 3 hónapra érvényes, elmegy a papírjaimmal valami főnökhöz és amikor visszajön közli, hogy csak 15 napig lehetek Thaiföldön, mi viszont 17-et leszünk. Érzem, tudom, belül, hogy bazi nagy baromságról akar meggyőzni, hiszen a müncheni generalkonzulátuson átnézték a kérőlapom és utána stemplizték be a vízumot az útlevelembe. Szóval a konzulátuson már csak tudják. A csaj szerint lehetséges, hogy belépéskor egy vízummeghosszabbítást kell intéznem. Hiába erősködök, hogy 3 hónapig érvényes, szerinte EU-állampolgár, aki nem a saját országából utazik, csak 15 napig maradhat. Mekkora egy baromság? De sikerül neki annyira felidegesítenie, hogy egészen az indulásig reszketek az idegtől, hogy mi lesz, pedig belül érzem, hogy nem lehet neki igaza.  

50 perc késéssel indulunk, a repülés kellemes, már amennyire egy ilyen hosszú, 11 órás ücsörgés annak mondható. Értem ezalatt, hogy nincs egy deka turbulencia sem, nagyon simán repülünk, az idő is elmegy valahogy, bár aludni nem tudunk és nem is fagyasztanak halálra. Az ellátás charter járathoz képest nagyon is jó, csak a két steward fiú, aki a mi sorunkra esik, játssza folyton a nagyképű okoskodót és már nagyon az agyamra mennek. 

Végre landolunk Phuket szigetén, a vízumommal semmi baj, teljesen rendben van. Most még duplán felidegesít, hogy miért kellett a csajnak belém ásnia a félelmet, ok nélkül. Fura, hogy a beengedő tisztek mind papírszájmajszkkal ülnek a pultjuknál. Elgondolkodtat. 

Egy külön, légkondis, luxusautó jön értünk. Igazából simán összerakhattak volna minket az FTI-s utasokkal a kisbuszba, mert ettől az irodától foglaltuk a szállást és a külön transzfert. Élvezzük a külön autó kényelmét, a kilátást, fürkésszük az ismeretlen szigetet, ami nagyon zöld, nagyon buja, nagyon dzsungelszerű. Egyből Mauritiusra emlékeztet. A szállodába egyszerre érünk oda az FTI-s kisbusszal. A szobánkra várnunk kell, jeges zöldteát kapunk és erősködnek, hogy menjünk el egy légkondicionált pihenőszobába. Előbb nem akarunk, de erőltetik. Ez egy zárt tévészoba és marhára bosszant, hogy ki sem látok sehova és minimum 30 órás nem alvás után itt kell dekkolnom egy tévé előtt, mikor előttünk még az egész nap. Többször is lemegyek a recepcióra járkálni, és látom, hogy a kb. 10 főnyi FTI-s csapatot már elszállásolták és szerintem, ezért küldtek minket a szobába, hogy ne lássuk, hogy csak mi várunk annyit. Másfél óra múlva már nem tudom eldönteni, hogy aludjak-e vagy kiverjem a botrányt a recepción. Végül fél 2-kor megkapjuk a szobánkat. Azt azért hozzá kell tennem, hogy a személyzet nagyon kedves, adtak inni, és odaengedtek tíz percre a hotelrecepció internetjéhez, hogy írhassak haza, hogy megjöttünk, míg a rendes, vendégeknek való internet nagyon drága. 

Szállodánk a Courtyard by Marriott Phuket at Kamala Beach névre hallgatott (azóta sajnos megszűnt és másik tulajdonos kezébe került és sokkal egyszerűbb lett). A Marriott nekem olyan név, mint a Meridien, meg hasonlók, szóval normális körülmények között az a luxushotel, ami nekünk mindig is a megfizethetetlen kategória marad. Érdekes módon Phuketen ez volt az egyetlen hotel, amit napi 30 Euro/fő (reggelivel) árért találtam, és az összes többi, nem olyan neves hotelek szobái 40-60-100 Euro között mozogtak egy éjre. Szóval az olcsósága miatt választottuk a Marriottot. Mondhatom, hogy a szállodánk hibátlan volt. A szoba modern, stílusos berendezésű, külön nappali és hálórésszel, két hatalmas plazmatévével (amit egyszer sem kapcsltunk be – nem úgy, mint a szomszéd oroszok, akik imdáják fél éjjel bömböltetni az orosz adókat!). A szekrényben vasaló, vasalódeszka, esernyő, frottírpapucsok, számkódos széf, hajszárító. A cipőt le kell venni és az erkélyen kint hagyni, szép parketta a padló. A légkondi egész nap megy. Hatalmas, kényelmes ágy, kis erkély, tiszta fürdőszoba, minden nap törölközőcsere és strandtörölközők minden mennyiségben. Szóval nagyon tetszik. (A reggeliről majd a megfelelő részben.)

Kipakolunk és fürdünk egyet a trópusi környezettel kialakított medencében, de kint a napon nem lehet elviselni a forróságot és mivel nagyon fáradtak vagyunk, kezdünk elszenderedni a tűző napon, ezért inkább összekapjuk magunkat és elmegyünk felfedező sétára. Előbb a strandhoz megyünk le, ami 5 percnyi járásra van. Nagy öböl, és iszonyatos embertömeg, pocsolyalangyos és sekély víz, nem igazán tetszik. Minden 5 méteren masszírozóstandok vannak, amelyek széles padjain többnyire partre vetett hájas fókák csillognak a masszázsolajtól, nem éppen szép látványt nyújtva. A növényzet és az egész hely jellege, meg ugyanazon galambok ritmikus krukukukuzása erősen Mauritiusra emlékeztet. A part nagyon hosszú és rengeteg kajálda és kacatárús van. Messzire elsétáunk és a partról betérünk a faluközpontba, ott sok üzlet van, veszünk innivalókat és az országút mentén akarunk hazasétálni, de az elkanyarodik és hatalmas nagy, hosszú kerülőútba telik visszacaplatni a tűző napsütésben. Mivel éhesek vagyunk, nem megyünk rögtön a hotelbe, hanem visszamegyünk a partra és egy legszimpibb kinézetű kajáldában eszünk. Az étlapon minden fotókkal is szerepel. Csirkehúsos, zöldséges rizst és tésztát eszünk. Finom és nagyom olcsó. Mindkét étel 100 Bath (2,5 Euro). A hőségtől és cipekedéstől kipurcanva érkezünk a hotelbe vissza és nagyot úszunk a medencében, majd zuhanyozunk és tanácskozunk, hogy legyenek a programjaink a következő napokban. 8-ig bírunk fent maradni és kidőlünk. 

Kamala Beach 

Masszázsstandok a strandon

Frangipani 

Február 16. – második nap

Este 8-tól, reggel 8-ig sikerült 12 órát aludni, ezzel az átállás is nagyjából el van intézve. A nyitott és nagyon hangulatos reggelizőteremben egy sereg kis helyes thaiföldi ugrál körbe, hangos „Pányikáááá” (vagy valami hasonló) üdvözléssel, nagyon helyesek és kedvesek. A reggeli büférendszerű és leírhatatlanul bőséges a választék: péksütemények minden fajtája, legalább 5 féle fehér és barna kenyér, gyömölcs- és zöldségpult, tojásrántotta kívánság szerint, egy pult 8 féle főtt kajával, sajtok (roqufort is, ami a kedvenc regglisajtom), felvágottak, ezer müzli, joghurtok … sorolhatnám egy oldalon át. Szóval nincs ember, aki itt ne találna kedvére valót. Hosszasan és sokat reggelizünk, mert a reggelinek estig ki kell tartania. A személyzet állandóan körbeugrál, lesi a kívánságunkat. Zabálnivaló kis törpék, a lányok gyönyörű arccal, a fiúk is helyesek és a kis narancssárga egyenruhájukkal van bennük valami huncut bohócszerűség is. 

Reggeli után el akarunk menni a partra, hajókirándulásokra befizetni, de a hotel kis utcájában megakadunk a második kirándulásközvetítő irodánál, és ott érdeklődünk. Mivel a fickó olyan ajánlatot tesz, mint ahogy írták a fórumon, hogy ennyiért reális a kirándulás, ezért nem is akarunk már továbbcaplatni a hőségben, hanem be is fizetünk nála a Phang Nga hajókirándulásra, ami a prospektuson egy főre 2900 Bathnak van hirdetve és 1700-ért kapjuk meg. 

Aztán taxival (túl drága: 200 Bath a közeli strandra, ami max. 1,5 km-re fekszik) a Laem Sing Beachre megyünk, ami álomszép és sajnos ez is tele van emberekkel, de teljesen elámít a világos aranyszínű homok, a különösen zöldes színű víz és a strandot körülvevő igazi dzsungel kombínációja. Egy igazi álomstrand! 

Egész nap itt maradunk, 200 Bathért bérelünk napozóágyakat és ernyőt, de még a vízben és árnyékban is csak kínok között viseljük el a gyötrő forróságot. M. csak az árnyékban van és jól bekrémezve, mégis alaposan leég. Eszem a strandon egy tésztás kaját, mert nem bírom ki estig éhesen, itt drágább kicsivel. A hazafelé utat, a kanyargós, meredek úton bevállaljuk gyalogszerrel. Végig a sűrű, kabócáktól harsogó dzsungel mellett gyalogolunk.

Kiizzadva, kipurcanva érkezünk haza fél 5 körül és azonnal a medencébe kívánkozunk, ami kellemes felfrissülést ad. Sajnos pont akkor takarítják a szobánkat, amikor felmegyünk (szokatlan ilyen későn). Az erkélyen várjuk ki, hogy bemehessünk zuhanyozni. 

6 után elindulunk a partra vacsorázni. Éppen naplemente van. Ott eszünk, ahol tegnap, mert itt van a legnagyobb választék és a legolcsóbb árak és a többi kajálda inkább koszos kifőzdének hat, mint megbízható étteremnek. Minden nap új ételt próbálunk ki. Mind finom és bőséges. Kicsit sétálunk még és hazamegyünk. A légkondi nappal egész nap megy, este kikapcsoljuk, így tökéletesen kellemes hűvös klímában alszunk. Ma 9-ig bírjuk, még nem állt át a szervezetünk teljesen a időeltolódás miatt (itt 6 órával előrébb jár az idő, mint otthon). Ma nem alszunk jól, mert egy szúnyog nem hagy békén.