Thaiföld 2011. február 14 - március 3./ Phang Nga Nemzeti Park

Február 17. – Phang Nga Nemzeti Park

7-kor kelünk, jól bereggelizünk, 8:40-re jönnek értünk kisbusszal, ami már tömve van (oroszokkal – még sosem volt dolgom e néppel, így előítéleteim sincsenek, de ez nem sokáig marad így). Olyan háromnegyed óra alatt érünk a sziget túlsó oldalára, egy kikötőbe, ahol már vagy száz ember van és óriási káosz és bűz. A mangróve szélén egy fedett tetejű mólón gyülekezünk és csoportokra osztanak, az azonos csoportok tagjai pedig egyszínű fonaldarabot kapnak a csuklójukra kötve, azonosításképp. Jó fél órát várakozunk itt és a tömeg nagy része orosz, akikről még most sincs a közömbösnél több véleményem. Végre elindulunk. A mangrovék közt egy fapallón vezet az út a speedboathoz, amitől kicsit tartok a fórumosok leírásai alapján. A csónak sokkal nagyobb, mint amilyennek gondoltam és a tanácsokat megfogadva belül, középen ülünk le.

A túravezetőnk egy kachexiás (betegesen sovány) raszta fejű, magát Bob Marleyként bemutató, beképzelt srác. Ezek a túravezetők mindent elhablatyolnak angolul, de a kiejtésük annyira katasztrofális, hogy alig lehet megérteni, hogy mit beszélnek. A speedboat nem ráz, nem dobál, simán repül a víz felett, nincs hányingerem, de ami rossz az az, hogy nem lehet kilátni, szemben ülünk unott, lógó fejű, alvó, érdektelen rusnya oroszokkal és kilátni csak felállva, vagy (mégjobban) az ülésre felállva egy tíz centis résen a hajó oldala és teteje között lehet. Így nem lesz a kedvencünk ez a speedboatos utazás, mert elvész az utazás élménye, egész úton csak száguldunk, semmit sem látva a minket körülvevő tájból. A két centis, hegyesre reszelt, lakozott műkörmös orosz macák elől feszítenek bikiniben a csónak elejében, és oda nem engednének semmi pénzért sem, egy fotó erejéig. Jéghideg vizet akkor iszunk, amikor akarunk, de az oroszok meg sem várják, hogy a személyzet adja oda, hanem kiszolgálják magukat. 

Elsőként a Panak sziget mellett hajózunk el, aminek oldalából hatalmas alányúló cseppkövek lógnak a víz fölé. Itt alig bírok fényképezni a fejektől. Végig látni a távolban, párába vészve a sok kisebb-nagyobb zöld sziklaszigetet, amik e táj jellegzetességei és ki nem ismerné őket utazási filmekből vagy magazinokból??

Elérjük a Hong szigetet, aminek van egy majdnem zárt belső lagúnája, ahova becsónakázunk. Itt sok csónak horgonyoz és még többen kajakoznak. Mesebeli a hely, de nem passzol bele az idillbe a sok ember. Itt csak egy kört teszünk és innen a Talu szigethez visznek, ahol egy uszályhoz „parkolunk” és ott kajakokba szállunk át.

A Hong sziget lagúnájában

 Ezeken a sziklalyukakon kellett átcsónakázni, de ezek még nagyobbak, ettől voltak sokkal kisebbek is:

Két ember ülhet egyben és az evezős, aki a mi esetünkben nagyon szimpatikus és mesél is pár dolgot angolul. E szigetnek a belsejében zárt lagúna van. Csak apálykor lehet oda bejutni, amikor a víz több, mint egy méterrel lejjebb apad és a sziklafal lyukai megnyílnak a vízfelszín és a szikla teteje között. Ezek sokszor csak 50 cm magam rések, ahol csak a csónakban fekve férünk be. Ahogy beérkezünk ezekbe a belső lagúnákba, ott egészen más világ fogad, mint kint. A sekély vizű tavakra emlékeztető lagúnák vize piszkos sötét zöldes barnás és mangróvák nőnek benne. Ha visszajön a dagály, a sziklalyukak bezáródnak vízzel és nem lehet többet a másnapi apályig kimenni innen, ezért csak adott időpontban lehetséges ez a kajakos kirándulás. A belső lagúnában a fákon, sziklákon majmok élnek, akik az apály idején tudnak csak táplálkozni, különböző csigákból és ebihalakból. Mi nem látjuk most őket. Nagyon tetszik ez a kajakozás. Iszonyúan tűz a nap és néhol nagyobb bárkák horgonyoznak, amolyan úszó büfék, és akarják a hideg üdítőt ránk sózni, de nem kell. Nagy élmény itt lenni. A végén adunk az evezősünknek borravalót, aminek nagyon örül, valószínűleg nem sokan adnak, a többi evezős meg M. cigijéből kunyizik. A miénk még a csónakban mesélte, hogy menynire kihasználják őket, a cég felezi a nagy hasznot, az ő szemüket meg kiszúrják kis pénzzel. 

Ezután a Panyee szigethez megyünk, ahol a muszlim halászok cölöpfalujában ebédet kapunk. Az ebéd változatos és finom, bár pár dologról nem tudjuk, mit is eszünk éppen. Itt kerülünk egy asztalhoz egy frank párral, akikkel beszélgetünk, és kiderül, hogy M-nek és a lánynak van közös ismerősük is. Thaiföldre kell utazni, hogy az ember a földijeivel találkozzon? Irónikus az egész. A szigeten sok halászsas van és a fejünk fölött tizessével köröznek. 

Ez után jön a híres Khao Tapoo – a James Bond-ról elnevezett – szikla (bár egyértelmű, hogy ez a név a thaioknak nem tetszik, mert mindenki kihangsúlyozza, hogy a sziget neve nem James Bond, csak a szikláé, de azé sem az igazából, hanem Khao Tapoo). Ez csak egyetlen, a vízből kiálló sziklatömb és mellette egy mini szigetecske, három kis öböllel, magát a szigetet Khao Ping Kan-nak hívják. Itt egy órát töltünk el és iszonyú sok a turista. Az két kis főöböl között számtalan bazár sorakozik. Egy merő tömeghisztéria, de ezeket a helyeket így is muszáj látni, így az egyetlen esély, hogy az ember jól érezze magát, hogy valahogyan a tömegtől el kell vonatkoztatni és lehetőleg elszakadni. Meg lehet várni, míg szétszélednek a szigeten, vagy felmászni valami lehetetlen magas pontra és a tömeg feje felett fotózni. 

Innen a szemközti  Panak szigethez megyünk, ahol egy pici öbölből egy barlangjárat nyílik. Ez dagálykor tele van vízzel, apálykor csak térdig ér benne a víz, és ilyenkor be lehet sétálni a kb. 50 m hosszú vasksötét alagúton egy kör alakú belső lagúnába, ahonnan teljes mértékben kifolyik délutánra a tengervíz, majd este visszafolyik. Ez nagyon érdekes. 

Végezetül a Naka szigeten strandolunk egy órát, de ez nagyon vacak strand, főleg, hogy csak a kb. 30 horgonyozó speedboat között lehet fürdeni és az apály vagy 50 méterrel visszavitte a tenger felé a vizet. A part nem szép és megfulladni a tömegtől. 

Innen a kikötőbe megyünk vissza, ahol annyira erősen érződik az apály, hogy a reggel még teli torkolatmeder, most szinte üres és csak a közepén van egy 5-6 méter széles, sekély vízsáv, ahol halászok állnak gumicsizmában a vízben, és a reggelről ismert mangróvék lábai mind szárazon vannak. Döbbenetes erősségű az ár-apály változás errefelé. Életemben nem láttam még ilyet, akárhol is nyaraltunk tengernél, óceánnál, máshol maximum 2-3 méternyit húzódott vissza a víz, itt sokszor az 50-100 méter sem kevés és ez éppen itt! Ahol a tsunami volt. Hogyan tudnánk bizonyossággal megkülönböztetni, mi turisták, hogy ez az extrém visszahúzódás csak egy itt szokványos apály vagy egy közelgő tsunami jele??

Dagály reggel:

Apály este:

Visszavisznek a kisbusszal a szállodához. Beszélünk a kirándulásközvetítő irodással (Mr. Bond-nak nevezi magát) motorbérlés ügyében. Tisztázzuk, hogy nem kéri letétbe az útlevelet, és kauciót sem kér. Váltunk be Eurot és lemegyünk a partra enni. Én ma nagyon ízetlent eszem. Későig az erkélyen sörözünk és megbeszéljük a további programokat.