2011. március 18., péntek

Égből pottyant, azaz csapott...

be a villám az agyamba tegnap....

Na, az úgy volt, hogy hegyeket akartunk nyárra, de mindig csak ugyanazok a helyek ugrottak be, ahol már többször is voltunk és bevallom őszíntén, hogy valahogy nem tudott túlságosan feldobni a gondolat, hogy ismételten ugyanoda utazzak. Így valami hű de nagy szervezési kedvem sem volt, két nappal ezelőttig, amikor megdobott az Air Berlin egy reklámmal, hogy olcsón vannak repjegyek Görögországba. :-) Majd biztos kihagynám, ha lenne valami jó ajánlat, hegyek ide vagy oda! :D M. sem ellenezte volna annyi pénzért, ahogy a reklámban volt. Dehát ezek a reklámok ezekkel a -tólokkal...folyton csak bepalizások. Persze, hogy arra az időpontra, amikorra a szabink szól csak 5-6-szor annyiért lett volna repcsijegy. Szóval megérintette a lelkem egy pillanatra Görögország szele és tovább is szállt. 

Aztán elkezdtem agyalni, hogy ha már Garda-tó (+ hegyek), onnan már igazán nem nagy út leruccanni a tengerhez és igazán nem lehet annyira vészes egy egynapos kirándulásba akár a régen óhajtott Triesztet is megnézni. Trieszt? Hoppá! Akkor már Piran is, kérem! És ekkora villámlott be az agyamba, hogy létezik egy Szlovénia nevű ország is, amiről mindeki csak áradozik és csodás fotókat láttam már és eddig mégis semmibe vettük. 

Így telt el a tegnap délután Szlovénia intergalaktikus felfedezésével, és máris tudom, miket akarok látni, máris meg van rendelve neten egy útikönyv és egy túrás, mászós könyv, máris néztem szállásokat, máris magam előtt láttam az egész utazást, Trieszttel kezdve, majd Piran és Koper és felfelé a Bohinj-tó környéke, majd Bled környéke és egy csomó hegyi túra abban az ígéretes háromszögben, az osztrák-olasz-szlovén határon, ahol nem kevés ferrata is akad. Csak az egy hét (utazás miatt inkább csak 5 nap) lesz nagyon kevés. 
Aztán alig bírtam ki, hogy ne ébresszem fel M-et a délutáni álmából, majd ezután orra alá dörgöltem egy térképet és a Grimmcsalád álomszép fotóit. Mondanom sem kell, hogy egy perc alatt meggyőztem és most már együtt izgulunk egy új, felfedezésre váró célért. Nagyon örülök, hogy ezt találtam ki!!!

1 megjegyzés:

  1. Ez tényleg jó ötlet! Régebben én is gondolkodtam átutazóban pár napot Szlovéniában tölteni, de aztán valahogy másképpen alakult és feledésbe is ment a dolog...
    Most viszont húsvétra talán beiktatjuk. Engem főleg az a bizonyos "ígéretes háromszög" ragadott meg.Kár, hogy max. 3 napunk lesz.

    VálaszTörlés

Fontos adatvédelmi információ!!! Kérlek olvasd el!!!

Kedves Követő! Minden hozzászólásnak örülök és megpróbálok, amennyire időm engedi, válaszolni is mindegyikre. Gyűlölködő, politikai tartalmú vagy reklámcélt szolgáló hozzásólások automatikusan törlésre kerülnek.

Az EU Általános Adatvédelmi Rendelete (GDPR) szerint fel kell hívjam a figyelmét a megjegyzést hátrahagyó személyeknek, hogy aki itt megjegyzést hagy hátra, az annak nyilvánosságra tételével elismeri, hogy tudomásul vette, és egyetért vele, hogy adatai ezen a weboldalon tárolásra és feldolgozásra kerülnek.