Thaiföld 2011. február 14 - március 3./ Utolsó nap és hazautazás

Március 2.

Vége a kirándulásoknak, ez az utolsó napunk, és mint ilyen mindig ólomfellegként nehezedik ránk. Ilyenkor már egy merő görcs vagyok a visszautatás és a munkakezdés gondolatától kiváltott undortól. 

Egy utolsó bőséges reggeli után, Bond haverunkhoz megyünk, mert láttunk egy számítógépet az irodájában, hátha odaenged netezni, mert le kellene foglalni a visszaútra az ülőhelyeket és a szállodában 15 percre 160 Bathot kérnek el (a szobában pedig, ahol közvetlen, kábeles internetes csatlakozás van, 640 Bath lenne egy napra a használata, de én sosem hozom nbyaralásra magammal a laptopot). Sajnos Bond öreg PC-je be van krepálva, viszont kapásból felajánlja, hogy menjünk csak el nyugodtan a motorral Kamalába. Így aztán minden ellenszolgáltatás nélkül, csupán baráti alapon, mert nála foglaltunk 5 drága kirándulást, mert nála béreltünk hat napra robogót, és talán főleg, mert minden nap, ahányszor csak elmentünk az irodája előtt, bementünk hozzá beszélgetni, egyszerűen csak úgy, barátilag. Elhúzunk a robogóval Kamala központjába és ott egy 1 Bath = 1 perces helyen lefoglaljuk a repcsin az ülőhelyeinket és becsekkolunk és ki is nyomtatjuk a beszálló kártyáinkat. Utána még egy 7/11 üzletben veszünk innivalókat és két karton cigit (az eladó sehogy sem érti meg, hogy nem csak két dobozzal akarunk, hanem hússzal). Plussz két dobozzal veszünk Bondnak is (tisztes nevén Mr. Sariya). Fél óra múlva már vissza is megyünk a motorral és Bond annyira elérzékenyüla cigin, előbb nem akrja elfogadni, azután mindenáron adni akar nekünk valamit és összegyűjt ajándékba pár képeslapot nekünk. 

Ezután a hotel bejáratánál lévő masszázsszalonba megyünk mindketten egy, egy órás láb (és talpreflexpont) masszázsra. Egymás mellett fekszünk és élvezzük a kényeztetést (leszámítva azt a részt, amikor farudacskával vagy egy cm mélyre belenyomnak úgy 5 pontotn a talpunkba, és a másik kezükkel meg a lábfejet ellennyomják, hogy majd beszarok a fájdalomtól). Ezután le akrunk menni a medencéhez, de egyetlen szabad ágy sincs, nem baj, majd letepelszünk a fűbe. De mire lemegyünk, pont felszabadul két árnyékos hely. Egész nap a medencénél lazítunk, olvasunk és úszkálunk. 

Este hova is mehetnénk, ha nem Pondhoz, vacsorázni? Mikor mondjuk neki, hogy ez az utulsó este, fizetés után kapunk egy nagy gyümölcstálat ajándékba és végigcsókol és ölelget a fél szemlyzet és buzdítanak, hogy majd jövőreis jöjjünk. Hazafelé a masszőrlányok, és még a bolti eladó is kezet adnak búcsúzóul. Bondtól még evés előtt elbúcsúztunk. 

Szokás szerint azerkélyen cseppfolyósodunk este és bepakolom a bőröndöket. Vége. 

Március 3. 

5:15-kor kelünk, 6-ra jön értünk egy kisbusz, ami kivisz a reptérre. Kértünk reggelidobozt, kaptunk is, de csak a reptéren esszük meg és nagyon finom szendvicset pakoltak nekünk. A hotelról csak jót tudunk mondani. 

A bechekkolás során semmi különleges nem történik, a gépünk sajnos egy órás késéssel idnul, mert az egyik hajtómű nem indult be. Totál kába vagyok, rögtön el is szunyókálok a gépen és azt álmodom, hogy az egyik hajtómű elhallgatott és kipattan a szemem és rémülten nézek M-re, aki nem érti mi bajom. Ettől kezdve az egész utat végigparázom és az idő is annyira nehezen telik, hogy már két óra elteltével úgy érzem, hogy tíz órája utazunk és nem bírok a fenekemen maradni. Nagyon hosszú ez a 12 óra repülés.

Münchenben 8-10 fok körüli hőmérsklet fogad…