Thaiföld 2011. február 14 - március 3./ Motorozás a szigeten

Február 18. – Egy hosszú nap robogóval

8-kor kelünk, már teljesen átálltunk az itteni időre. Tízre beszéltük meg a motorbérlést. „Bondnak” már nincs motorja, mindet kikölcsönözte, így egy másik kölcsönzős haver hoz nekünk egy kismotort. Nagyon bizalmatlanok vagyunk, mert a fórumon szörnyű dolgokat hallottunk az átvágásokról (nem létező karcolások kifizettetésétől kezdve a motor éjszaka való visszalopásán és a teljes árának kifizettetésén át, még durvábbakat). A bérleti szerződésre csak az útlevél és hotel szobaszámot kell írni, semmi kaució, semmi elkobozott útlevél, kutyát nem érdekli a jogosítvány, hát még a nemzetközi, amit csak emiatt az utazás miatt csináltattunk. A biztosítás, mint olyan, nem létezik, ezt közlik velünk, minden kárt nekünk kell állni. Körbe akarom fényképezni a motort, ahogy a fórumon javasolták, de valahogy nincs pofám ennyire bizalmatlannak lenni és ott okoskodni. Úgy gondoljuk, hogy nem érdekük átvágni minket, hiszen már jeleztük, hogy további programokat is náluk fogunk majd foglalni, tehát hozzuk nekik a pénzt, ha magukra haragítanak, akkor a saját üzletüket rontják el. Bízva M. versenymotoros tapasztalatában és a sok-sok korábbi görög szigeteki robogózásunkra emlékezve, cseppnyi félelmem sincs, hogy mi valami kárt okoznánk a motorban (vagy magunkban). Három napra 900 Bathért béreljük (napi 7,5 Euro). 

Elindulunk Patong felé. A baloldali közlekedést kismotorral 5 perc alatt meg lehet szokni. Magát a közlekedést csak egy leheletnyivel tartom vadabbnak, mint a görögországit, így egészen megnyugszunk, hogy nem lesz itt baj (bár minden nap látunk mankós, bekötözött lábú, karú, arcú embereket). 

Patong sokkol: egy rémes épületrengeteg és tömény bűz és közlekedési megakáosz. A strand agyon van zsúfolva, nekünk nagyon nem jön be az ilyen, és örülünk, hogy nem ide foglaltunk szállást (amitől nem sok választott el). A meghitt, nyugalmas helyeket szeretjük, és Kamala pont olyan. 

 Egy kis folyó hídjáról lenézve, Patong után:

Patongból elkeveredünk egy földnyúlványon szabályos dzsungelen át vezető meredek, kanyargós kis úton egy privát, fizetős strandhoz. Visszafordulunk a helyes útra, Karon Beach felé. Karonnak nagyon szép a strandja, kristálytiszta a víz, finomszemű, világos a homok, de ember ember hátán van itt is. A hőség elviselhetetlen, a bukósisak alatt tucsog a hajunk, de nincs kedvünk itt fürdeni. Kata Beach jön, ez is ugyanolyan szép, és ugyanúgy zsúfolt. Utána egy kilátóhoz érkezünk, ahonnan az egész korábbi partszakaszt be lehet látni. 

Karon Beach

 Kata Beach

 Frangipani

 Patong, Karon és Kata a kilátóból:

 Végtelen pálmaerdők

 Nai Harn Beach

Ezután megnézzük a Nai Harn Beachet és a strand mögötti mesterséges tónál lévő watot (templomot). Ez utóbbi nem nagyon érdekes és iszonyatos bűz van mindenütt. 

Tovább motorozva a környéken sok elefánttúrás helyet látunk. Több helyen az út mellett vannak fákhoz láncolva az elefántok, van egy, amelyik depressziósan veregeti a fejét és orrmányát egy farönkbe (később, másik napokon is ugyanebben a pozicíóban látjuk). Kis elefántot is látunk megláncolva és másik nagyot pedig szuronyos végű bottal bökdösnek, és ostoroznak, hogy azt csinálja, amit elvárnak tőle. Nagyon sajnáljuk szegényeket. Sok ember jön ide „elefántologolni”, mi is szerettünk volna, de erre rá nem visz a lélek, ilyen körülmények között. Nem fogunk beállni az állatkínzók sorába. 

Innen a Laem Promthep ponthoz érkezünk, ahol egy kilátó van a tengerre és egy nagyon modern, csupa üveg wat, meg egy szabadtéri imahely, ahol több száz különböző méretű, formájú és anyagú elefánt veszi körbe a szentéjt. Nem értjük, hogy ha ezek itt ennyire tisztelik, imádják az elefántot, talán a szent állatuk is lehet, akkor pár száz méterrel odább hogyan bánhatnak velük olyan kegyetlenül??? Itt sok kacatárús is van. Az ide vezető úton le lehetett látni a Nai Harnra, és csak innen fentről láttuk mg a folyóval szétválasztott két strandot, ami nagyon egzotikusan szép.

Nai Harn Beach fentről

Ezután a csodaszépnek emlegetett Rawai öbölhöz megyünk, ahol semmi szépet nem találunk: apálytól kiürült, köves tengerfeneket és egymás után vagy 15 haléttermet. Imádjuk a halat, így benézünk az egyik szimpatikus helyre, ahol középen alacsony pódiumon párnák és köztük egy alacsony, hosszúkás asztal állnak. Itt egy 6-8 tagú család ül és ebédel, rengeteg finomság van az asztalon. Emellett még két bambuszból készült magas asztal van, mi oda ülünk és halat rendelünk, amit előttünk sütnek meg frissen grillrácson. 

A hal nagyon olcsó, a legtöbb fajta 100 Bath. Mi egy nagyon nagy red snappert (200 Bath) és egy tonhalat (100 Bath) kérünk rizzsel. Nagyon olcsón eszünk és nagyon finomat és sokat (mindezt műanyagtányérokból). Kis kitérőt kell tennem a mellékhelységekre, melyek a legtöbb esetben balkáni guggolós wc-t jelentenek, az öblítés pedig úgy működik, hogy egy esővízzel telt műanyaghordóban úszó vödröcskével kell meríteni a vizet, majd ugyanebben lehet kezet mosni. Azt már tudjuk, hogy a kajáktól nem lesz itt semmi bajunk, de ilyen „fürdőszobai” körülmények után kézzel halat enni??? Hát ettől már sokkal jobban aggódunk. Ezeket az eseteket úgy oldottuk meg, hogy hoztunk otthonról kicsi műanyagflakon zselés állagú kézfertőtlenítőt (ez csak baktériumölő), és kis flakonos Sterilluimot is (ez vírusölő is – gyógyszertárban lehet kapni, alaposan meg kell vele mosni a kezet és csak ezzel, vízzel nem, tehát víz helyett!). A szertartásosan végrehajtott higiénikus sebészi kézfertőtlenítésünk miatt pár helyen igen hülyén megbámulnak minket, amikor éttermi asztalnál kezet fertőtlenítünk, de nem érdekel, nekünk ez ad lelki nyugalmat. Sőt csak is így tudjuk elengedni magunkat és félelem nélkül enni. 

Itt egy család üzemelteti a nádtetős, félig nyitott halsütödét, és a molett főnökasszonyság nagyon kedves, nagyon szimpatikus. Összességében eddig minden nagyon tetszett a szigeten és az emberek végtelen kedvessége is megfogott. Amennyire tartottam ettől a nyaralástól, annyira pozitívan csalódtam és itt most egy újabb kis eszmefuttatásos kitérőt kell tennem. A fórumolvasás jó és hasznos dolog, sokat segít, sok információt ad, amikre útikönyvekben nem lelhetünk. De sok egyéni véleménnyel, sokszor túlzó vagy felvágós hozzászólásokkal, vagy nem teljesen reális dolgok leírásával sok kétséget, félelmet is ébreszt. A harmadik, „fórumból felkészült” nagy utazásunk ez és eddig mindig ugyanaz történt, nevezetesen, hogy a fórumok rengeteg rossz dologgal riogattak, félemlítettek meg, és az utazásainkkor ezekkel a rossz dolgokkal sosem találkoztunk. Persze jobb félni, mint megijedni, de nem jó félelmekkel elutazni, amik talán csak túlzások. Sok ember kiemel a nyaralásából egy-egy rossz élményt, és csak azt írja le, így ezáltal az egész nyaralást rossznak mutatja be és ha egy ember bunkó volt vele, akkor már bunkónak titulálja az egész ország népét. Innen alakulnak aztán ki a téves előítéletek. Mivel eddig mindegyik utazásnál ilyenekkel tele indultunk el és szinte csak negatív dolgokra számítottunk, így minden alkalommal kellemes, pozitív csalódás ért. Talán jó is így, mert nem állítjuk az elvárásaink mércéjét magasra és így minden jobb szokott lenni attól, mint amit elvárunk. Szóval tetszik Thaiföld és most már nem kesergek annyira, hogy nem a Seychelle-szigetekre mentünk.

A késői ebéd után (már 4 óra) a Wat Chalonghoz igyekszünk. Kifogyóban van a benzinünk, de a szigetnek az egész ezen oldali felén még egyetlen benzinkutat sem láttunk, ellenben elég sok útszéli üveges benzinárust. Borosüvegekben áll max. fél liter benzin, amit 40 Bathért vesztegetnek és ki tudja, valóban benzin-e? Az egyik ilyennél kénytelenek vagyunk „üveges benzint” tankolni, mert mást nem találunk. 

Üvegből tankolás

A Wat Chalongnál nagy az embertömeg és tetőzik a délutáni forróság is. Sok helyben főzős kajaárus stand is van, de higiéniai szempontból nem éppen bizalomgerjesztő ahogy főznek. Azt is látjuk, hogy begyűjtik az üreg műanyag üdítős flakonokat és újratöltenek beléjük valami saját kikeverésű löttyöt és azt árulják újból! A bolti üdítős üvegek kupakján többnyire egy celofán zárófólia is van! A Wat Chalong szép (nekem cicomás) nagy templomegyüttes. 

A Buddhákhoz csak mezítláb lehet bemenni, ami két okból sem tetszik. Az egyik, hogy a lépcsők iszonyat forrók és szabályosan megperzselődik rajtuk a talpunk, a másik pedig az, hogy kifejezetten undorítónak tartom a márvány padlón való mezítlábas járkálást, ahol egy nap több száz (ha nem ezer?) másik (gombás?) izzadt láb járt előttem. Legszívesebben meglocsolnám utána a talpam a fertőtlenítővel. Lehet, hogy sznoboknak tűnünk emiatt, talán inkább szakmai ártalom, meg egyszerűen egy magas higiéniai nivó van az életünkben, amiből nem kívánunk nélkülözni (ezért is nehezen elképzelhető számomra egy hátizsákos körutazás). Ezek a watok sajnos nekünk semmit sem jelentenek, mert az itteni hitről nem sokat tudunk és az egész csak cicomás épületek együttesét jelenti számunkra. 

Innen még felmotorozunk egy kis hegyre a Big Buddhához. Nem túl érdekes nekünk, inkább a táj, a vegetáció az, ami az út mellett kísér bennünket.

Kaucsukfák

 Big Buddha

Sok fekvőrendőr van erre, magasak és keskenyek és a legutolsón defektet kap az első kerekünk. Elsőre tanácstalanok vagyunk, de szerencsénkre éppen leérkezünk a mozgalmas Chalong városba, ahol az útmentén sok autókereskedést látunk és az egyikhez bemegyünk, hogy tud-e segíteni. A szerelő, aki éppen egy nagy, márkás, japán autót állít be, azonnal otthagyva a munkáját, megnézi mi van velünk és elmagyarázza, hogy pár száz méterre a zöld táblánál van egy műhely, oda menjünk. Felfújja még a defektes kereket, hogy addig is rá tudjunk ülni a motorra. Több zöld tábla is van és mind nagy autókereskedés, ahol egy embert sem látunk. Nem tudjuk, hova kellene mennünk. Egy helybéli motoros megáll mellettünk a forgalmas főúton és kérdi angolul, hogy mit keresünk, tud-e segíteni. Elmagyarázzuk és ő int, hogy menjünk utána. A megfelelő műhelynél leszáll a motorjáról és elmondja a szerelőnek thaiul, hogy mi van velünk, mi kell nekünk. A szerelő éppen egy motort szerel, és mondja, hogy tíz percet várnunk kell. Kicsivel ezelőtt esett szét ismét (már vagy 5-6-odik alakalommal, persze mindig nyaralás alatt) a napszemüvegem. Amíg várunk, felszedek a földről egy vékony drótot, amit áthúzok a szár lyukán, ahonnan a csavar folyton elvész és megtekerve a hosszú drótot, felveszek egy harapófogót a földről és rövidre vágom a végét – ezzel két legyet ütve egy csapásra, a motorszervíz a szemüvegem problémáját is megoldja. Aztán sorra kerülünk, de félve kérdezzük, mennyi lesz a gumicsere, mert csak 400 Bath van még nálunk (10 Euro). 120 Bath lesz, amin totál meglepődünk, mert nem csak a gumit cseréli ki, hanem az egész abroncsot, 3 Euroért!!! Adunk neki borravalót és nagyon örülünk, hogy az eset ilyen jól megoldódott. Most már hazafelé indulunk. Egész nap nagyon szenvedtünk a hőségtől. 

Át kell mennünk Patongon és a partmenti utat választjuk, ahol őrültek háza van. A közlekedés totálisan berekedt, embertömegek hömpölyögnek mindenütt, rengeteg üzlet, kirakodó árus. Meg akarunk állni, hogy megnézzük, milyen kajákat árulnak, de lehetetlen bárhol is megállni, jobban mondva kiválni a hömpölygő autók közül. Végül nagy nehezen leparkolunk több száz másik robogó között és elindulunk a standok között. A legtöbb étel európai, főleg apró virslik, kolbászfélék nyársakon, sült csirkecombok, grillezett tintahalak.

Néhány felismerhetetlen dolog és végre rátalálunk az egyetlen sült bogaras standra is. Ugyanis megfogadtuk itthon, hogy valami sült bogarat kipróbálunk, hiszen ha az itteniek ezt eszik, nem lehet rossz. Én szöcskére esküdtem, M. pedig hernyóra. Az eladónő pultján 8-10 féle bogár van nagy halmokban megsütve. A helyiek a szöcskét viszik zacskószámra, húsz Bathért. A nő nem tud angolul, nem érti meg, hogy mi csak 1-1 darabot szeretnénk kipróbálni, máris lapátolná nekünk tele a kis nejlonzacskót. Végül megérti, mit akarunk, de egyáltalán nem tetszik neki és ad két darab szöcskét, amit minden undor nélkül veszünk a szánkba és eszünk meg ott helyben. Semmi extra. Csak a külső váza van meg, a belseje „elpárolgott”, kívül ropogós, kimondottan kellemes az íze. Ki akarunk próbálni mást is, de az asszony mérges ránk, azt akarja, hogy vegyünk már egy zsák bogarat és tiszta ideges lesz tőlünk. Vagy egy zacskóval ad, vagy semmit, mi pedig nem egyfajtából akarunk egy teli zacskóval, hanem minden fajtából 1-1 darabot, de mivel ezt nem érti és nem is érdekli az egész, elhajt minket. Adok neki 10 Bathot a négy megevett szöcskéért (mert kétszer ettünk). Ezután még eszünk nagyon undorító (amúgy imádjuk, de ez nem volt átsülve) kis tintahalat, aminek a belseje még nyers és fehér, félig megfőtt tojásfehérjéhez hasonló nyúlós trutyi folyik ki belőle. 

Kapunk másik standnál kostolóba sült szalonnát, kolbászkát és valami különös édességet. Ez utóbbi úgy készül, hogy egy nagy tartályban valami tömény, okkersárga löttyöt kevergetnek, amit aztán áteresztenek egy kerek szűrüféleségen. A sűrű folyós lötty ezen száz vékony hajszál formájában folyik alul egy nagy forró üstbe, amiben hasonló módon, mint nálunk a vattacukrot, felpederítik és mint egy fonott copfot, úgy nyomják a kezünkbe. Fogalmam sincs, mi lehet ez, de nagyon finom. Na ennyi elég a mókából, hazajövünk. Úszunk egy nagy felfrissítőset a medencében, majd sörözünk: itt az üveges sör 640 ml. A cigaretta olcsó, de a doboza rémes, nem szöveg van rajta, mint itthon, hanem kép, felboncolt, fekete tüdőről, daganatokról, rothadó fogsorról. Behh, az embernek tényleg elmegy a kedve a dohányzástól, ha ezt tartja a kezében.