Magyarország 2005/1.

Magyarország 2005. Május 30- júnus 5. 

Szilvásvárad - Balaton

Most azon érdekes helyzet áll fent, hogy nem Magyarországról külföldre utazunk, hanem Németországból Magyarba…nyaralni. 

Egy napot Budapesten töltünk anyukámnál, majd másnap reggel indulunk Szilvásváradra. A szállást jó előre lefoglaltam. Neves szállás :-) – mégpedig azért, mert a volt munkahelyem kb. 20-30 dolgozója járt már ott, belterjesen terjedt a cím. Délelőtt meg is érkezünk a Bükkbe, a régi parasztházhoz, melynek udvarában a nyárikonyha épületét alakította át a P. család egy apartmanná.

A bútor 60-70-es évekbeli, van pici konyha és fürdőszoba is hozzá. Így sem laktunk még, ráadásul ilyen olcsón! Kipakolunk és elindulunk a Szalajka-völgybe sétálni. A vadregényes patakvölgy az államosításig Pallavicini Alfonz Károly őrgróf bekerített vadászterülete volt. A 60-as években megalakult Bükki Nemzeti Park és a fogathajtó világbajnokság megrendezése hazánk egyik jelentős turisztikai központjává alakította. Hol egy-egy pisztrángkeltető medence mellett haladunk el, vagy éppen egy vízesést látunk, majd megnézzük az erdei szabadtéri múzeumot.

Felsétálunk a patak mentén a Fátyol-vízesésekhez, majd a nagy rétre és onnan az istállóskői ősemberbarlanghoz (959 m). Az utóbbi szakaszt nem nevezném sétának, hanem kemény kiképzésnek – olyan meredek az út. A barlang hatalmas nagy és felhevült, izzadt testünknek nagyon hideg a levegője. Az erdőben látunk mókust is. A rétre visszaérve felszállunk egy, már amúgy is iskolás gyerekekkel agyontömött kisvasútra, azzal zakatolunk vissza Szilvásváradra. A település neve a hajdani hámorokra vezethető vissza, mivel azokban szilíciumdús nyersvasat, szilvasat gyártottak. Manapság Szilvásvárad nevét a Pallavicini-kastéllyal, a Lipicai ménessel és reformátustemplommal hozzuk összefüggésbe.

Kicsit később elindulunk Egerbe, Heves megye székhelyére. Előbb megmutatom M-nek a várat. Mennyi emlék fűz engem ide…gyerekkorom emlékei: a sok zsóri-fürdői nyaralás, az ide tett kirándulások, az Egri csillagok és egy rég elsárgult fénykép, amelyen hat évesen az egyik ágyú csövén ülök. Sétálunk a történelmi városrészben, fagyizunk, fényképezünk. Fura érzés külföldről hazajönni nyaralni – nekem legalábbis. M. külföldi itt. Megnézzük a klasszicista stílusú Főszékesegyházat is, melyet 1970-ben emelt a pápa bazilika rangra, és az ország 3. legnagyobb temploma.

Egerből hazafelé megnézzük a híres bélapátfalvai cisztercita apátságot. Az ősrégi, kora gótikus stílusú templom (12. század) bejárati oldala a pízai stílusú templomokra emlékeztet: Egy sor sárga tégla, egy sor vörös és nagy rózsaablak. Kár, hogy már rég zárva van, meg a nap is már lenyugvóban jár.

Másnap esőre ébredünk. Ennyi lett volna a meleg időből? Az időjárásnak megfelelően ma az aggteleki karsztvidékre autózunk, és befizetünk egy barlangkörútra a Baradla-barlangba  (talán 1.500 Ft fejenként?). Ezt a programot mindketten nagyon élvezzük, szeretjük a barlangokat és a szép cseppköveket, minden nagyon érdekel, de az egy szál széldzsekiben nagyon fagyoskodok. Kár, hogy ez a barlangtúra nem valami hosszú, szívesen elmentem volna beljebb is a barlangokba… 1985-ben alakult az Aggteleki Nemzeti Park, amelynek 19.708 hektáros területe szorosan kapcsolódik a Szlovák Karszt Tájvédelmi Körzethez. Egyben nemzetközi védettséget is élvez: az UNESCO Ember és Bioszféra Programja kapcsán Bioszféra Rezervátum. Az Aggteleki-karszt túlnyomórészt a földtörténet középkorából származó, jól karsztosodó mészkőképződményekből áll. A barlangrendszerből Baradla-barlang a legjelentősebb, mely a domicai ággal (Szlovákia) együtt 25 km. A magyar oldal ebből mintegy 17 km-es járatrendszer található, így ez hazánk legnagyobb barlangja.

Az eső nem áll el. Jósvafőn nézelődünk egy kicsit, a harangláb körüli kopjafás temetőben és megcsodáljuk a kis patakban a miniatűr vizimalom-kereket is. Ezután Miskolcra megyünk, ahol találunk egy nagy plázát. Ott ebédelünk és nézelődünk egy kicsit. Az eső csak nem akar alábbhagyni. Ha már esik, legyen a program is vizes: megkeressük a miskolctapolcai barlangfürdőt. A külső, nyitott medencés részt éppen feltúrták, építkeznek. A barlangos rész nekem nagy élmény. A melegvízzel töltött barlangjáratokban derékig ér a víz, olyan, mint egy kisebb labirintus és mi körbejárjuk minden rejtekét.

Van egy eldugott terem is, ahol középen kőülésekre lehet ülni, itt öreg papák áztatják magukat, meg egy másik terem, amiben diszkógömb és lila fények vannak felszerelve és kamaszok ugrándoznak. Magammal hurcibáltam a fényképezőgépet is, mindent gondosan lefotózok. Élvezem. Kipróbáljuk a jacuzzit, a hideg vizes medencét, a forró vizeset, a szaunát és a hátmasszás-fürdőt is, de olyan erős a vízsugár, hogy marja a bőrünket, utána vérvörösek vagyunk. Mikor beleununk, irány vissza Szilvásvárad. Mikor kevésbé esik az eső, elmegyünk sétálni egy kicsit.

A harmadik napon felemás idő van. Nem esik, de nem is süt, fúj a szél. Autós kirándulást tervezünk és először Eger felé indulunk, majd onnan Recsk felé. Recsk közelében találunk rá véletlenül a Búzás-völgyi víztározó tóra, ami teljesen lenyűgöz. Az messziről ordít, hogy egy horgászparadicsom…de a környezet. A vízből a nádason kívül sárga, nősziromszerű virágok állnak ki. Látunk vizimadarakat is és a tó körüli rétek telis-tele vannak lila virágokkal. Eltöltünk egy kis időt a tónál, lessük a békákat, madarakat, sétálunk, fényképezünk. A tó végében egy fahídon is át lehet sétálni.

Autóval megkerüljük az egész tavat. Nagyon tetszik itt. Innen Parádra megyünk, megnézzük az ottani múzeumot, ahol főleg tűzoltó alkalmatosságok vannak kiállítva, majd felmegyünk a Kékestetőre, fel az adóvevő kilátójába. Az Egerből Sirok felé vezető úton jöttünk ide, most pedig Verpeléten át Egerbe visszavezető útra térünk, így egy szabályos körutazást teszünk a Mátrában. Előbb Mátrafüredet érintjük, ahol megnézhetnénk a Palóc Néprajzi Gyűjteményt, de ez valahogy kimarad, majd kisebb falvakat érintünk, néhánynak a neve még a térképen sem szerepel. Az egyikben van egy útszéli cukrászda, amit úgy építetek meg, mintha egy Santorinin, a kráterperemen lévő kis falu lenne. Szívem szerint betérnék ide, de M-nek nincs kedve. Majd elérjük Kisnánát, ahol egy csodálatos állapotban fennmaradt 15. századi várromot nézünk meg. A belépő csekély, ezzel szemben a körülmények meglepőek. Egy alig ismert vár ez, de talán a legjobb állapotban lévő, amit eddig Magyarországon láttam.

Minden szépen helyre van hozva. A várárok felett fahíd vezet át. Maga a kis vár, a kápolnájának igen jó állapotban megmaradt 8 szögletes, magasra nyúló harangtornyával, a sárkánymeséket idézi. Teljesen magával ragad a középkori hangulat és boldog vagyok, hogy rátaláltunk egy ilyen szép romra, aminek szerintem sokkal nagyobb hírnevet kellene korbácsolni, mint amennyire most ismert. A vár mellett van a Tájmúzeum kicsi épülete, az idős néni, aki a jegyet árulja, el is magyaráz mindent. A friss élmények után a szemközti cukrászdába térünk be kávéra, sütire. Továbbindulva Verpelét falut érintjük. Tanulmányaimból rémlik, hogy itt is lenne valami látnivaló (népi kovácsműhely), de nem keressük meg. Ehelyett elkanyarodunk Feldebrő  irányába, ahol megnézzük (sajnos csak kívülről, mert zárva van), a több, mint ezer éves templomot, melynek egész Európában alig akad párja. A (Szent Márton plébánia) templom építtetője a környék ura, a királyi család tagja: Aba Sámuel volt. (Őt először ide temették.) A török időkben elpusztult templomot barokk stílusban építették újjá. Belső és külső terében egyaránt megfigyelhetők a különböző korok átépítéseinek nyomai. Itt valóban elkalandozik képzelőerőnk a múltba. Templomnézés után Tarnaszentmáriába megyünk, egy másik templomot megnézni. Ez hazánk legrégibbi, ma is működő kis román temploma (valószínűleg Géza fejedelem öccse, Mihály építtette) hozzáépített barokk toronnyal; délre a Verpeléti Várhegy 60 m magas vulkáni kúpja látható. A templomka valóban pici és szintén kulcsra zárják, de szerencsénkre éppen kifelé masírozik belőle egy busznyi német turista és elkapjuk még a kulcsőrző idős bácsit, aki nem csak beenged minket, hanem mindent megmutat és el is mesél. Én nem szeretek templomokba bemenni, nyomasztó a hangulat és irritál a tömjén szag is, de ez a templom nagyon nagy élmény mindkettőnknek. Minden úgy van benne, ahogy ezer évvel ezelőtt megépítették, és mivel mindig nagyon érdekelt a régi korok építészete, csak tátott szájjal nézelődünk körbe-körbe. Az idős ember levezet minket még az altemplomba is. Különös érzés járja át az embert egy ilyen ősrégi helyen. Veszünk képeslapokat és adakozunk kevéske pénzt. Egyedi élménnyel lépünk ki a templomból. A szemközti villanypóznán hatalmas gólyafészekből két nagy gólya kukucskál le ránk. Utoljára gyerekkoromban láttam ilyesmit. Kimondhatatlan feelingje van az egésznek. A Szépasszony-völgye 54 felől érkezünk vissza Egerbe. Itt bodzaföldek között haladunk.

Ilyet sem láttam még, hogy a bodzát így direktben termesztik. Azt gondoltam, azt ott szedik, ahol éppen vadon nő. Szépen megnyírt, formás ki fácskák ezek, bottal kitámasztva, kis koronájuk telis-tele hófehér bodzavirággal. Az úttalan utakon, ahol akkora kátyúk vannak, hogy lazán tengelytörést szenvedhetnénk, néha róka szalad át előttünk, néha fácán, néha pedig hatalmas ragadozó madár köröz a fejünk felett. Életemben először érzek olyasmi bizsergést magyar tájak láttán, mint amit a külföldi útjainkon szoktam érezni. Le vagyok nyűgözve az országunktól. Egerben csak élelmiszert vásárolni állunk meg, majd visszatérünk szilvásváradi kis kunyhónkba. Este kiülünk a kertbe, ez a hangulat sem éppen mindennapi. A régi parasztház udvarában virágokkal megrakott ökrösszekér áll a kerekes kút mellett, ide tették ki a vendégnek szánt asztalt és széket. Piroska István, a tulajdonos, pedig mindig beszédes kedvében van. Ha kimegyünk a kunyhónkból, rögtön ott terem és mesél a múltjáról, nagy németjuhász kutyája pedig játszani akar velünk. Ez az utolsó esténk itt. A háziasszony is kijön beszélgetni. Kifaggatnak, merre jártunk, mit láttunk, mi tetszett és megbeszéljük, hogy máskor is jönni fogunk.

Másnap szomorú szívvel búcsúzkodunk, mert a szívélyes idős házaspár a szívünkbe lopta magát. Visszamegyünk ma Budapestre, de ha már előttünk van az egész nap, megnéznénk még valamit. Hosszan diskurálunk István bácsival, míg arra jutunk, hogy kitérőt teszünk a Hortobágyra. Középiskolás osztálykirándulások pillanatfelvételei peregnek le bennem, és egész úton ezt énekelgetem: „Lenn a délibábos Hortobágyon…megakadt a szemem egy barna lányon…” :-) 

Füzesabonynál kanyarodunk rá a Hortobágyra vezető útra. Már az első falvaknak egész más a kinézetük, hangulatuk, mint amilyen a Bükkben volt. A táj egyre laposabb. Poroszló felé tartunk. A falvak utcáin mindenütt fonott kosár árusok és a villanypóznákon gólyafészkek tucatjai állnak. Látunk gólyát útszélen, egy lábon álldogálva is, majd pedig a kék égen repülő nagy testű gémeket, kócsagokat. Szájam tátva próbálok fotózni, de a mi gépünk zoomja sajnos túl kevés ehhez. Nem kell sok idő elteljen ahhoz, hogy úgy érezzük magunkat, mintha a Nemzeti Parkban egy nyílt állatkertbe csöppentünk volna. És mennyire más világ ez itt!! Poroszló után egy hídon haladunk át (ha jól tudom) a Kiskőrösi-víztározó mocsaras vidéke felett.

Itt megállunk. Poshadt vízszag van, kórusban kuruttyolnak a békák, békalencse úszik a víz felszínén, és a madárvilág nagyon változatos. Már most szánom-bánom, hogy csak pár óránk van erre a csodálatos helyre. A Hortobágyi Nemzeti Park, melyet 1972-ben nyilvánítottak védett területté, a maga 70 ezer hektár területével, hazánk első és legnagyobb nemzeti parkja. A pusztát átszelő utak mentén csárdák vannak. Hamarosan elérjük a festményekről ismert Kilenclyukú Hidat,  amelyet 1833-ban építettek, és amely hazánk leghosszabb kőhídja.

A puszta központjába itt van leágazás, Mátára, a Hortobágyi Lovasnapok helyszínére. Itt van a Hortobágyi csárda és a Epona Lovasfalu. Emléktábla jelzi, hogy Petőfi itt írta a "Hortobágyi kocsmárosné" c. verset. Nagyszállásnál a kocsiszínben most Pásztormúzeum van. A közelben van a Körszín, melyben a nemzeti parkkal ismerkedhetünk meg. Itt zajlanak a híres "Hídivásárok". Mátához érve előbb parkolót keresünk (fizetni kell érte, mint ahogy itt még szinte a levegővételért is). Rögtön megszállnak minket a „kocsis pusztanézésre” invitáló jegyárusok. Még bizonytalanok vagyunk. Előbb elsétálunk a körszínhez és megnézzük a bemutatót. Közben mégiscsak úgy döntünk, hogy befizetünk egy ilyen kocsikázásra. Átirányítanak egy másik parkolóba (ott már nem kell fizetni) és onnan indulunk ökrösszekéren. A félig nyitott szekér két oldalán van fapad, kb. 10-12-en férünk fel rá. A többi utas német turista, és idegenvezető is jön velük, így mi is hallgathatjuk a német idegenvezetést. A kocsi borzalmasan ráz. Hamar csalódok az egészben. Azért, mert a látnivalóknál nem állunk meg, csak lassítunk, ráadásul minden messze van, csak zoommal lehet valamit lefényképezni (ha éppen nem rázza ki a kocsi a fényképezőgépet a kezemből). Az állatok drótkerítés mögött vannak. Az első látnivaló egy kerítés mögötti fekete szőrű bivalycsorda, majd egy gémes kút, ami vagy 2-300 méterre van tőlünk.

Ezután csak a táj van, majd egy nagy szürkemarha csordához érünk. Itt megállunk (szintén jó messze) egy pillanatra, kattognak a fényképezőgépek az idegenvezető pedig elmondja, hogy egy szürkemarha átlagban napi 130-150 liter vizet iszik. Szép állatok, valahogy olyan nemesek. Ezután megállunk egy füves részen, itt ki kell szállni és egyszer csak elvonul előttünk egy hatökrös szekér, melyet kék népviseletbe öltözött hajtó hajt.

A szekérrel körbejárnak minket, majd jön a lovasbemutató, ahol ostoros lovászok mutatnak be különböző mutatványokat nekünk. Majd ezek után ismét szekérre szállunk és két másik gémeskúthoz szekeregelünk, ahol szürkemarhák isznak éppen. Na ezt is csak tisztes távolból mutatják meg nekünk.

Ennyi volt. Egy jó órát tartott a kirándulás. Az igazi élményt inkább a rétre leszálló gólyák, kanalas gémek adták. Láttuk, amint egy gólya békát fog. Ez legalább természetes jelenet volt. Ideje most már hazafelé indulni. Egy másik irányba autózunk a puszta néptelen útjaink Mezőkeresztes irányába. Ezt extra, az én kérésemre. Gyerekkori emlékek fűznek oda. Az utat olajbogyó fák (mennyire másik ezek itthon, mint Görögországban) és pipacsoktól vörös rétek szegélyezik.

Igaz, nem állunk meg Keresztesen, de különös érzés jár át rajtam, csak úgy Mezőkövesden is. A Matyó nép központi városában. Apai ágról matyók az őseim (azt hiszem, legalábbis). Lekanyarodunk Zsóri fürdő településre. Hevesen ver a szívem. Ide jártunk hosszú éveken át a szocializmus idején divatos vállalati üdülők egyikébe. Fergeteges gyermekkori emlékeim vannak innen. Meg akarom nézni az egykori „szot” üdülőt.  Borzalmas látvány fogad. A fa és alumínium bungallókat lerombolták, a csodálatos rózsakertnek nyoma sincs, csak a két ősrégi, rozsdás hintaágy himbálódzik a kertben, pontosan úgy, mint huszon-harminc évekkel ezelőtt. A kerítés is ugyanaz, a pingpongasztal is megvan még, de a nagy telek közepén egy ronda sörsátor áll és csöves kinézetű fazonok ücsörögnek előtte. A szívem beleszakad. A fürdő el van barikádozva, átépítés folyik, de amennyit lehet látni belőle, az még csak nem is emlékeztet a régi mivoltára. Kár volt idejönni és ilyen módon traumatizálni az idilli múltat. Kicsivel Zsóri fürdő után felhajtunk az autópályára és este ismét Budapesten vagyunk.