Thaiföld 2011. február 14 - március 3./ Pihenés és Phi Phi szigetek

Február 22. Egy pihenős nap

Ma nincs programunk, először kialusszuk magunkat és az egész napot a medencénél töltjük, ami nekünk önmagában is élmény, mert annyira szép lagúnaszerű, tiszta a vize és csodálatos pálmakert veszi körül. Ahhoz, hogy lehessen napozóágyunk napernyővel, sajnos azonnal, ahogy felkelek, le kell rohannom a törölközőkkel és „lefoglalni” a helyet. Sajnos ez itt vérre megy. Délelőtt felhős az ég, déltől pedig tűz a nap. M. elmegy a szálloda előtti üzletbe egy órás thai masszázsra, engem nem annyira izgat a dolog. Dicséri nagyon, és azt mondja, nekem nem jönne be, mert huzigálják minden tagodat és sokszor fáj is, de ellazít. 

5-kor el akarunk menni sétálni és enni, de mire elkészülünk, egyik pillanatról a másikra erősen el kezd szakadni az eső és jó fél órán át ömlik. Végigsétálunk a parton, nagyon jól megfigyelhető az erős apály. Sok helyen nagy (40 cm átmérőjű) döglött medúzák fekszenek a parton és máshol meg gyerekek készítette homokfigurákat lehet találni. Ma is a szokásos éttermünkben eszünk nagyon finomat és utána az irodába megyünk Bondhoz, a Phi Phi szigeteki hajókirándulásra befizetni. 

Február 23. Phi Phi szigetek

6:10-kor kelünk. A reggeli után egy kisbusz a sziget másik oldalára, egy nagyon szép yachtkikötőbe visz, és ott éppen nagyon erős apály van. Ez meglep minket, mert eddig minden nap reggel volt dagály és este apály, most meg fordítva van. De tegnap volt telihold, talán valahogy ezzel van összefüggésben. Minden esetre a szemközti kis cölöptelepülés házai teljesen szárazon állnak és a motorcsónakok is alig térdig érő vízben horgonyoznak. Több kisbusz érkezik ide, rengeteg utassal és a túlnyomó többség itt is orosz. Nagyon színvonalas a fogadtatásunk, mert kapunk kávét, teát, friss hideg üdítőket, el lehet menni wc-re is, de a kb. 100 ember csoportokra osztása már sokkal kaotikusabb. Előbb kapunk rózsaszín matricát, aztán hosszú ideig csak ácsorgunk ott, majd kiderül, hogy rosszul csoportosítottak minket és újból kezdik a listákat ellenőrizni, kipipálni és most fehér matricát kap a mi csoportunk. Igyekeznek úgy csoportosítani egy csónak utasait, hogy hasonló nemzetiségek legyenek együtt, így egy német párral és pár kínai és koreai fiatallal kerülünk össze. Mind igazán jó fejek, ez az eddigi legjobb kirándulós társaságunk. A kísérőnk egy kövér, felzselézett hajú, önmagát folyton dicsérő, de vicces thai, aki inkább mongolnak néz ki. 

Végre egyszer elindulunk. Most egy egész kicsi motorcsónakkal megyünk és a leapadt vizű folyótorkolatban csak egészen lassú sebességgel araszolunk a mangrovék között, mert a víz annyira sekély, hogy a motorok leérnek az iszapos talajba és felkavarva azt, mocskos fekete vizet hagyunk magunk mögött. A motorok többször is leállnak, a motorcsónak csak kínlódik és alig haladunk előre, többször is megállunk, míg a többi kirándulócsónak lassan mind elénk kerül. A mi csónakunk csak nem akar beindulni, folyton feltúrja a motor propellere az iszapos medret és utána leáll. Már nagyon úgy néz ki, hogy itt ragadunk és semmi sem lesz a kirándulásból, de aztán egyszer végre sikerül elindulni, igaz csak egy motorral, a másik bedöglött. Így jelentős késéssel megyünk a többiek után. 

Ma nyugtalan a tenger és a kicsi motorcsónakot iszonyúan dobálja. Néha odakoppan a fejünk a fához, a gerincünk a kemény háttámlához, máskor meg nyakon csap egy vödörnyi víz, úgyhogy az egész társaság már csurom vizes. Egy gyötrelem az egész utazás és nagyon sokáig is tart. Elgyötörten érkezünk meg az első állomáshoz, a Loh Sama Bay-be, ahol fél órát snorklizhatunk. Alattunk 6-8-10 méter mély, kristálytiszta víz, korallokkal, halakkal. Ez az első igazán érdekes snorklizó hely, nagyon tetszik. 

Ezután a Phi Phi Don szigetre megyünk, ahol a nagy öbölben ebédet kapunk, ami megint finom. Itt egy órát maradunk és kihangsúlyozza a vezetőnk, hogy az étteremtől nem mehetünk el messze. Nagyon mérges vagyok, hogy itt csak ennyi időt maradunk és ahogy próbálom kérdezgetni, hogy itt van-e az a két, képeslapokról látott öböl meg hogy hogy lehet fentről fényképet csinálni, elhajt, nem válaszol, csak azt hajtogatja, hogy innen nem mehetünk el semerre. 

Az ebéd után (amit a másik német párral költünk el) szedjük a lábunkat és elkezdjük keresni az utat a másik öbölbe, nehogy már azért, mert ez a majom itt nem akarja, hogy elmenjünk innen, ne lássak itt semmit sem. Hamar meg is találjuk az ösvényt a másik oldali öbölbe és átmegyünk, de csak egy fotó erejéig, mert az idő igen szűk. Az ösvény körül minden buja zöld, a hátteret zölddel benőtt sziklák és pálmaerdő adják, hihetetlenül déltengeri a hangulat, ilyennek képzeljük el a csendes-óceáni szigeteket. 

Visszaérve az étterem előtti strandra, fürdünk még gyorsan egy rövidet és máris szállni kel be a csónakba. Nagyon sajnálkozom, hogy nem mehettünk fel arra a kilátópontra, ahonnan azt a két öblös fotót szokták készíteni. 

A 2004-es tsunami tíz méter magas hullámjával átsöpört ezen a földnyelven és mindent a földdel tett egyenlővé. Ebből ma már semmit sem lehet észrevenni. 

Ezután jönne a Monkey Beach, amit a hajóról látunk is, szép fehér homokkal és majmok vannak ott, de valamiért sietős lett vezetőnknek és elhülyéskedi az egészet azzal, hogy a majmok délben alszanak és nem lehet látni őket. Ezért nem is érdemes megállnunk itt és egyszerűen továbbhajtunk. Elég pofátlanságnak tartom, hogy befizetünk ennyi pénzt egy ilyen kirándulásra és aztán megígért részek kimaradnak csak úgy hipp-hopp. 

Elhajózunk a Viking Cave előtt, ahol állítólag korábban kalózok laktak. Itt igazából a víz gyönyörű világos azúr színe, ami érdekes.

Innen behajózunk a Pileh Cove Lagúnába, ami valami álom. A víz olyan világos, olyan áttetsző, a hosszúkás, fjordszerű lagúnát minden oldalról szabdalt, zöld sziklák ölelik körbe. Sajnos itt is csalódnom kell a kirándulás szervezésében, mert behajózunk ide, egyszer körbehajózunk, éppen csak arra jut idő, hogy megállás nélkül nyomkodjam a fényképező gombját. Közben látjuk, hogy a másik társaságok lehorgonyoznak és úsznak itt az emberek – amit mi is úgy szeretnénk, hiszen a programfüzetben így is szerepelt, de szó sem esik itt most róla. Szóval megint átvágás! 

Annyira le akarok mindent fényképezni, hogy csak azon veszem észre magam, hogy már jövünk is ki a lagúnából és körül sem néztem, magamba sem szívtam a látványt, hanem csak azon görcsöltem, hogy mindent jól le tudjak fényképezni. Gázt adunk és elszáguldunk innen. 

A kisebb Phi Phi Ley szigetén található híres Maya Bay következik, ami arról ismert, hogy itt forgattak egy filmet Leonardo di Caprioval. Én ki nem állhatom ezt a színészt, így a „The Beach” c. filmet sem ismerem és igazából egy cseppet sem érdekel, hogy ki járt már előttem ebben az öbölben, hanem maga az öböl szépsége érdekel és meg is próbálok az embertömeg ellenére erre koncentrálni. Amikor kikötünk, előbb felmászok egy picit a fák közé, hogy az emberek feje felett tudjak fotózni, majd elvonulunk az öböl egyik sarkába, hogy kicsit nyugodtabban fürödhessünk. Csak fél óránk van erre a különös szépségű helyre. A mai nap programját rettentően rohanásnak érzem. 

A Khai Nai sziget következik, ahol másfél órát lehetünk, de már amikor a csónakból meglátom, elönt a düh, mert itt legalább 50 csónak horgonyoz és 3 sorban állnak a napozóágyak a hófehér homokon. A legnagyobb tömeghisztéria, amit eddig itt láttam és nem is olyan szép, mint az előző helyek. Ráadásul sehol sem lehet fürdeni, mert csak a csónakok közötti 1-2 méteres szabad helyek vannak. 

Innen visszaszáguldunk ezerrel a kikötőbe és kész, ennyi volt a mai program. A folyótorkolat azóta megtelt vízzel, most délután van dagály. A reggel szárazon álló cölöpházak most a vízben állnak és a motorcsónakunknak sincsenek nehézségei. 

Hamar beültetnek a megfelelő buszba, ahol háromnegyed órát aszalódunk a nagy hőségben, azután meg kiszednek, mondván, hogy rossz buszban ülünk és beültetnek egy másikba. Az itt eltöltött várakozás helyett lehettünk volna az egyik szép helyen hosszabb ideig. 

Hazafelé a buszban sokat beszélgetünk a másik német párral, akik szintén Kamalában, egy másik szállodában laknak és megbeszéljük, hogy ma együtt vacsorázunk. 6-ra érünk haza és nagyot úszunk a medencében. Ma is leégtünk. 

A vacsorát a kedvenc helyünknél, a Pond Restaurantban költjük el a középkorú, Dortmund környéki német párral. Jó fejek, kellemes az este, de nem maradunk semmiben, a keresztnevünkön kívül mást nem tudunk egymásról, amikor elbúcsúzunk. Ők utazási irodával voltak egy egy hetes buszos körutazáson északon és egy hetet pedig Phuketen nyaralnak, de már csak két napjuk van hátra.