Magyarország 2005/2.

A Hortobágyi kiruccanás után egyet megint Budapesten alszunk anyunál, és egy ki-és bepakolás után másnap reggel a Balatonhoz indulunk. A már előzőekben emlegetett szocializmus-kori vállalati üdülők egyike, ahol gyerekkori nyaraimat töltöttem, Balatonszárszón volt. A gyár (ahol anyu dolgozott) privatizálása után a nyaralókat eladta. A szárszói nyaralókat a gyár régi dolgozói közül vették meg és felújították. Anyu még jóban van az egyik volt kolléganőjével, aki minden további nélkül odaadta nekünk a nyaraló kulcsait. Délre érkezünk Szárszóra. A nyaralóra – így több, mit 20 év távlatából – nem ismerek rá.

Csak a hosszú stégre, mely a sűrű nádas közt vezet a tó vizéhez, annak képe még mindig erősen él bennem. Nevezhetjük ezt az egész magyarországi körutazást részemről akár egy nosztalgiautazásnak is.

A szállásunk szuper, kicsi de otthonos és a nagy udvar a lényeg nekünk, ahol esténként kiülhetünk majd egy sör mellé beszélgetni. Egy órán belül megérkeznek barátaink is, akiket két éve ismertünk meg a korzikai nyaraláson. Lejöttek hozzánk a mai napra. Kimegyünk együtt a hosszú stég végére. Itt nincs igazi vízpart, mert mindenhol széles sávban, sűrű nádas van. A stég kiszélesített végén lehet napozni. Fürdünk, napozunk, élvezzük rég nem látott barátaink társaságát. Majd egy-két óra elteltével elmegyünk a közeli büfék egyikéhez ebédelni. A réges-régen áhított hekk mennyei élvezetet nyújt, majd palacsinta és még fagyi is. Utána alig bírunk mozdulni. Visszamegyünk a nyaralónkhoz és hosszan beszélgetünk, majd ők este visszamennek Budapestre, mi pedig az erősen szeles időben elmegyünk Siófokra egy kellemes esti sétára. Az idő lehűlt, de reméljük, holnap ismét szép lesz.

Másnap rossz időre ébredünk. Így elindulunk kirándulni. Szárszóról nyugat felé indulunk. A közelben van Szántódpuszta. Ha nem jártunk volna a Hortobágyon, akkor a Szántódpusztai Idegenforgalmi és Kulturális Központ (nyaralóházak, kiállítások, akvárium, Ménes-csárda és Öreg-csárda, lovasbemutatók, kocsikázás, kutyavásár, Jakab-napi vásár...) megtekintését is programba vettük volna, de így most inkább valami mást szeretnénk látni. Elsőként Balatonbogláron állunk meg. A jelentős bortermelő város egy bazalttufa vulkán oldalába épült, ahol egy vaskori település maradványait lehet megtekinteni. Ezt meg is találjuk, miközben sétálunk, már csepereg az eső. A közelben vannak az ún. „kék és vörös színű” kápolnák is. Boglár után Fonyódon állunk meg, ahol állítólag a Balaton legszebb mólóját építették.

Erre ki is sétálunk és pontosan a badacsonyi tanúhegyekre látunk rá. Ezek láttán abszolút hihetővé és elképzelhetővé válik az itteni egykori vulkanikus működés.

Balatonszentgyörgynél megkeressük a Csillagvárat. Remekül ki van táblázva az odavezető kanyargós út. A Csillagvárat Festetics László építtette és csodálatosan fel van újítva és minden helyiségében a hajdani végvári vitézek hétköznapjait bemutató panoptikum látható. Nagyon élethű és nagyon tetszik minden.

Az idő közben egyre rosszabb, mi pedig Hévízen kötünk ki, ahol a tavat még sosem láttam. Úgy döntünk, hogy ebben az időben nyugodtan fürdőzhetünk, így megvesszük a 3 órára szóló jegyet és bemegyünk a záptojás szagú fürdőbe.

Itt egy kissé kiakadok az öltözőkön. Egy ilyen ismert hely, ahova rengeteg külföldi turista is látogat, ahova ilyen magas a belépő, ennyire lepukkadt állapotban… Minden ősrégi, valószínűleg az építéssel egy idős, lerobbant, koszos és undorító. Még öltözőkabinok sincsenek, csak közös öltöző, olyan nyirkos, nedves fapaddal, amin már szinte mikroszkóp nélkül látni vélem az ott ugráló különböző candida-gombákat. Brrrr. Gyors öltözködés után irány a záptojáslé, azaz a tó vize.  Kb. egy óra hosszát vesz igénybe, hogy teljes egészében körbeússzuk a tavat. A meleg vízben való úszás nagyon megerőltetető, sokszor erős szívdobogást idéz elő. Ami érdekes, hogy a testünk apró szőrszálain mindig apró buborékok tapadnak meg és ha végigsimítok a combomon, fehér ködfelhőként szállnak fel a buborékok a bőrömről, majd egy selymes érzés marad utánuk hátra. Kifejezetten hideg van, ezért a 3 óra alatt ki sem jövünk a vízből. Azután lassan kisüt a nap, és mi elmegyünk még Keszthelyre, megmutatom M-nek a kastélyt, és sokáig sétálunk a kertjében.

Hazafelé megállunk Balatonmáriafürdőn és kisétálunk a hosszú móló végéig, ismét a vulkáni hegyeket bámulom.

A naplementét a szárszói mólónkról nézzük végig, de majdnem belerepít a szél minket a vízbe. Hideg este van, csak rövid ideig tudunk kint ücsörögni a kertben. A hatalmas keresztes pókok még mindig ugyanúgy szövik hálójukat és üldögélnek bennük a fejünk felett a lámpa fényében, mint ahogy arra  gyermekkoromból emlékszem.

Másnap szép időre ébredünk, így strandolás mellett döntünk, de mire összeszedjük magunkat és kivonulunk a stégre, már be is borul az ég, tehát strandolás kilőve, újabb kirándulásra indulunk. Első célpont Sümeg.

Itt középiskolai osztálykiránduláson jártam már anno. Igazi mesefilm-vár-feelingje van a kis hegyen trónoló erődítménynek. M-nek is nagyon tetszik, meg a kilátás is szép. Innen a Badacsony irányába autózunk tovább. A vulkáni tanúhegyek környéke tájvédelmi körzet és ismert bortermelő vidék. Szeretnénk megtalálni a hírhedt bazaltorgonákat és a Rózsakőnek nevezett bazaltképződményt, ezért a Szent György-hegyhez megyünk elsőként. Meg is találjuk a parkolót, ahonnan egy séta során körbe lehetne járni az egész hegyet és így ezáltal megtekinteni annak bazaltképződményeit, de nem ehhez vagyunk felöltözve és őszintén, ennél egy kicsit egyszerűbbnek képzeltem el a bazaltorgonák lefotózását.

A hegyen lévő telkek rengetege között kacskaringózó földúton tévelygünk sokáig, míg végre lejutunk onnan. Magán Badacsony  városán csak átautózunk, pedig itt akadna több látnivaló is, de az időjárás kedvünket szegi mindentől. Már délután 3 felé jár az idő és megéheztünk. Egy vízparti hekkárúsról álmodozunk, de valahogy Badacsony után egy ilyennel sem találkozunk. Majd valahol megállunk egy útszéli csárdánál és igazi magyaros ételt rendelünk - a német nyelvű étlapból. Mire fizetünk, megint eltelik egy csomó idő és mikor a nagyvázsonyi Kinizsi várhoz érkezünk, azt már sajnos zárva találjuk.

Külső falára felmászva, onnan bámészkodunk befelé. Én már jártam itt gyerekként, de M-nek szívesen megmutattam volna. Ezután céltalanul autózunk tovább a Balatonfelvidék falvai között. Megkeressük Dörgicsét, ahonnan az egyik budapesti barátnőm származik. Hű, itt aztán vannak olyan villák, amilyeneket még Magyarországon tán nem is láttam! Mind Alsó- és Felső Dörgicsén is egy-egy 13. századi templomromot lehet megtekinteni. A kettő között pedig tanösvény van. A nagyobbik templomrom körül szalonnasütő helyek vannak kialakítva. Itt ücsörgünk és nézzük az alattunk elterülő Balatont. A pillanatnak van valami romantikája, és ezért nincs is kedvünk innen továbbindulni.

Kis üldögélés után azonban muszáj elindulnunk. Rátalálunk az örvényesi vízimalomra és annak múzeumára, de mivel már hat óra is régen elmúlt, ennek megtekintéséről is le kell mondanunk sajnos. Pár fotót azért sikerült készítenem a kerítésen át.

Megnézzük a tihanyi apátág környékét még, majd elindulunk haza, tovább az északi parton. Már sötétedik, mire az egész Balatont megkerülve újra Szárszóra érünk.

Másnap hideg, esős időre ébredünk. Még ma és holnap lennénk itt, de az időjárás elveszi kedvünket mindentől. Ilyenkor talán várost nézni a legalkalmasabb, ezért elmegyünk Veszprémbe. Nem hoztunk magunkkal dzsekit, nem hogy a balatoni nyaralásra, de eleve Magyarországra sem, kötött kardigánban fagyoskodok a 15 fokos időben. Mindezt június 7-én! Városnézésünket a várnegyed sziklatömbjén kezdjük (majd ott is fejezzük be). 

Itt látható a Tűztorony, a Fecskendőház, mely egykor tűzoltószertár volt, ma ipartestületi székház (falfülkéjében Szent Flórián, a tűzoltók védőszentjének szobra). Falán Veszprém címere és különböző iparágakat jelképező szerszámok láthatók; a Várkapu, a piarista templom és a copf stílusú püspöki palota. Amúgy meg a várnegyed majdnem minden épülete műemlékvédelem alatt áll. Itt van még a Gizella kápolna, a várkút, a ferences templom és kolostora, egy barokk szentháromság szobor, a Szent Mihály székesegyház…és még sorolhatnám. Rettenetes szél tombol és néha az eső is csepereg. Azt hiszem, nem kell magyarázkodnom, hogy a város összes szépsége sem tud minket most boldoggá tenni. Keresünk egy plázát, ahol megebédelünk és orrunkat lógatva megyünk vissza Szárszóra, hogy összepakoljunk és egy nappal hamarabb visszatérjünk Budapestre.

Ennyi volt a magyarországi nyaralásunk, melyre valószínűleg hosszabb ideig nem kerül ismét sor. Kár, hogy az idő elrontotta és megrövidítette.