Madeira - Az északi part mentén/Seixaltól Santanaig

A néni a kocsiban azt mondta "Szejchell"-be megy. Hát nem igazán érettük, hogy most mi van, mit akar a Seychelle-szigetekkel, csak a térképet nézegetve jöttem rá, hogy valószínűleg így ejtik ki Seixalt. Nem áll szándékomba senkit sem kihozni a sodrából, mert biztosan lesz, aki felháboodik azon, amit most írok, de nekünk a portugál beszéd hangzása sokszor olyan volt, mintha oroszt hallanánk. Biztosan semmi köze nincs hozzá, de fura volt. Ezt a nyelvet én soha nem tudnám megtanulni. Maradok spanyolrajongó. 

Annyira szakad az eső, hogy semmi értelme nem lenne kiszállni, így Seixalon csak átautózunk és Sao Vicente felé vesszük az irányt. Ahol lehetséges, ott megpróbálunk nem az alagutakban menni, hanem kinti utakon, de erre alig adódik lehetőség. Kicsivel Seixal után van egy parkoló, ahonnan egy vízesésre lehet rálátni. Szakad az eső és a szél kifordítja az ernyőt. Izlandi állapotok : -) És akkor az ernyőt a nyakamhoz csípve próbálkozzak a fényképezéssel, amihez ugye két kezemre van szükségem.

Majd megérkezünk Sao Vicentébe. Itt a közelben meg lehetne nézni egy lávabarlangot, de ilyet már annyit láttunk és 8 Euro belépőt nincs kedvünk kiadni érte. Így sétálunk egy kört Sao Vicentében, aminek van egy szép főtere, templommal, temetővel, kis kávézóval, ahol magyar beszédet hallunk.

Sao Vicente és Ponta Delgada között lehet menni a régi parti úton is alagút helyett, mi ezt tesszük. Még mindig hol esik, hol nem, az eső és igen kedvtelenk vagyunk, elhatározzuk, hogy Ponta Delgadaban iszunk egy kávét valahol. Ott előbb a medence (piscina) jelzéshez (a térképen) autózunk és ott egy idősek otthona előtt találjuk magunkat és egy kávézó is van pont ott. Ennek teraszán hosszasan elücsörgünk és a kávé nagyon finom és olcsó (1,20), mert ismét rákapott az eső.
Mi még azok az emberek vagyunk, akik ha van rá lehetőség, papírtérképből tájékozódnak. Én nagyon szeretem ezt és így van fogalmam minden környező dologról is, nem csak egy hang mondja meg, hova menjek. Az autóban lévő navit csak akkor használjuk, ha már végső kétségbeesésünkben nem találunk sehogyan sem meg valamit.
Ponta Delgada és Sao Jorge között párszor igen szép kilátás kínálkozik elénk. Nagy kár, hogy ez a szürkeség lepi el a tájat. 

A következő kép annyira emlékeztet egy réunioni fotómra, hogy muszáj volt előkeresnem és ide betennem összehasonlításnak. A második kép La Réunion szigetén a Cap Noir-nál készült.

Santanaba érünk, mely az északi part legnagyobb települése és a történelmi, szalmatetős faházairól ismert. Az útikönyvünk szerint jó 100 ilyen ház található a falu környékén. A falu központjában lévő pár ház, melyek nyílt és ingyenes múzeumként látogathatóak könnyen megközelíthetőek. Pont szemközt van egy félig nyitott parkolóház, ami meglepetésünkre szintén ingyenes.

A házakhoz jönnek a turistabuszok, így turisták hada lepi el őket, szinte lehetetlen vagy hosszú vrakozás után, egy másodperce szerencsén múlik olyan képet készíteni, amibe nem gyalogol bele sok idegen ember.

Kicsit mesebeli törpeházakra emlékeztetnek ezek. Ez az első hely, aholigazán zavarni kezd a tömeg és miután megnézzük ezeket, már a faluban nincs kedvünk sétafikálni, elindulunk tovább a parthoz, a santanai kabinos felvonót megnézni.

Madeira - Az északi part mentén/Porto Moniz

Május 3.

Ma nagy kört szeretnénk tenni a szigeten, így 8-kor kelünk és pontban 9-kor el is indulunk. Amikor kifordulunk a lehajtóról az utcába, behajt egy nő, két kisgyerekkel a kocsiban. Tudtam, hogy a tulajnak két gyereke van és máshova nem nagyon mehet azon a felhajtón, mint hozzánk, így azt gondoljuk, most jön a pénzért és a törölközőkkel és visszafordulunk, felhajtunk mi is a garázsig. Megszólítoma nevén, hogy ő-e az, bemutatkozok és mondom, hogy akkor el is tudjuk intézni a fizetést is rögtön, ugyanis a bérleti díj készpénzben van nálunk és nincs kedvnünk minden nap ennyi pénzzel úton lenni. Furán néz, szinte sértődötten, semmi kedve az egészhez. Kérdi, hogy kp-ban vagy kártyával. Elveszi és megszámolja a pénzt. Utána tök kedvesen kérdezi, hogy egyébként minden rendben van-e. Mondjuk, hogy igen, csak hozzon törölközőt. Mondja, ha még ma beteszi az ajtó alatt a visszajárót (csak 2 Euro) és a számlát, illetve a törölközőket a ház előtti padra teszi. Ezután el is indulunk.

Az északnyugati csücsökbe indulunk, ahol tegnap félbehagytuk a túránkat. A hegyi utakon csak 11 fok van.

Első célpontunk Porto Moniz. 16 fok van, szitál a köd és jeges szél fúj. Nem éppen bizalom- és jókedvgerjesztő idő. Porto Moniz egy gyönyörű fekvésű falu és már a fenti útról rá lehet látni a természetes lávamedencékre, amiket mesterségesen hozzásegtítve egy nagyon szép stranddá varázsoltak és a betörő hullámok frissítik a vizét. Kettő ilyen medencés rész is van, egyik modernebben ki van építve és egy hotel is tartozik hozzá (csekély 1,50 Euro a belépő), a másik természetesebbnek van megyhagyva a sziklák között é sott belépő sincs.

Előbbi zárva van és ki van írva, hogy a víz hőmérséklete 18 fok. Hát akármilyen vonzóan is néz ki, tekintve a levegő hőmérsékletét, nem vágyom a vízbe. Mindenütt parkolódíjas parkolók vannak, általában 15 perc 20 Cent és gyakran keringőzik rendőrségi autó, akik ellenőrzik a cédulákat. Megnézzük mindkét medencés helyet. Az északi part mentén továbbnézve fenygető koromfekete felhőkbe burkolózik minden és már szitál is az eső.

Éppen mire megnézzük a második medencés helyet, már futni kell vissz az autóhoz, mert elkezd szakadni az eső. Olyan sötétség borul ránk, mintha világ vége lenne.

Ahogy elindulunk a faluból kifelé, az utolsó buszmegállóban áll egy néni és lestoppol minket, miért ne vennénk fel. Így máris a hátsó ülésen ül és szerencsére csak a következő településbe, Seixalba igyekszik, mert különben mindenhol, ahol megállni szándékozunk, ki kelene várnia az autóban a nézelődésünket. Beszélgetni semmilyen nyelven nem tudunk. Kitesszük a háza előtt és invitál, meghívna egy kávére, de nincs kedvünk, mert a kommunikáció hiánya túlságosan blokkol, meg valahogy nem hiányzik most ilyen privát élmény.

Madeira - Délnyugati kör/2.

Innen továbbautózva a Capela da Nossa Senhora da Boa Morte-hoz érkezünk. Ez egy kis zarándoktemplom, ami egy csodálatos tájban csak úgy ott fekszik és egy kis ösvényen ki lehet menni a tenger feletti kilátóig. Micsoda idill: a füves dombok zaftos füves zöldje és az óceán és az ég kékje, gondtalanul legelésző tehenek és csak úgy mindenütt nyíló kálák, amik sokszor az ember derekáig érnek és tölcséreik is hatalmasak.

Innen Achadas da Cruzba megyünk, ahol egy nagyon meredek vonalú kabinos felvonóval lehet lemenni a tengerhez. Ahogy az ember lenéz a felvonó teraszáról, szédületes mélységet lát maga alatt (300 m – de nekem sokkal többnek tűnik) és parcellásan felosztott kis kerteket. Ahogy a félkör alakú földdarab elénktárul a nagyon kék tengerrel körülölelve, annyira csodálatos látvány, hogy a szemem sokáig le sem tudom venni róla. A felvonó csak 3 Euróba kerü, ami nem sok, de nem látjuk értelmét oda lemenni, ahol semmi, még jóformán egy ház sincs. Egy gyalogos ösvényen is le lehet túrázni.

Ennek a lapnak az alján fel vannak sorolva a kabinos felvonók ("cable cars") és mindegyiknek van saját linkje is.

Már 17 óra van. El akartunk menni Porto Monizig, ami már nincs messze innen, és onnan az ászaki part mentén egy kört megtéve hazamenni, de ehhez már későinek ítéljük meg az időpontot és végül inkább visszafordulunk innen.

A tualjdonos nem jött, nem hozott törölközőt és úgy tűnik, a pénze után sem liheg nagyon.

Érdekes, hogy elmondani sem akar pár infót, ami nekem tulajdonosként fontos lenne, pl. A szemétszétválasztásról, amit mi német módra, pedánsan szortírozva végzünk és a külön gyűjtött szemetünket minden nap el is visszük autóval a közeli tárolókhoz, ahova szelektáltan bedobáljuk.