2011. január 10., hétfő

Bécs/Vienna

Bécs az a város, ahol élni tudnék. Először 11 éves koromban adatott meg egy hetet ott tölteni és megismerni gyönyörűbbnél gyönyörűbb zúgait. Magával ragadott és beleszerettem. Ezután úgy 14 éves koromig bezárólag, évente legalább kétszer mentünk ki "vásárolni". Amikor életem első kivijét láttam, azt hittem, hogy szőrös krumpli :D, ott ettem először olyan fagyit, amit nem gombócban mérve adtak, hanem hatalmas lapáttal ráerőszakolva a finom, otthon még sosem látott tölcsérbe. Csodálkozott is az eladó, hogy három gombócot kérek, ami itthon hatnak felelt meg és roskadozott lefelé a tölcsérről. Bécsnek hangulata, mi több illata van, mindig visszavágytam. Később 26 évesen jutottam el oda ismét. Egy hosszú hétvégére, négyen, jóbarátok, amit csak lehetett megnéztük, metróztunk, villamosoztunk, buszoztunk, felmásztunk a Stephansdom tetejére, bejártuk Schönbrunn minden szegletét, felmentünk a Duna-toronyba, voltunk az állatkertben, Belvedere-ben, Hofgartenben, megnéztük Hundertwasser műveit (Gaudi rajongóként nagy élmény volt a hasonlóság)... sorolhatnám. Imádtam. Majd egy évvel később ismét egy napot ott lehettem és büszkeséggel mutogattam páromnak a város szépségeit. Már térkép sem kellett. Azóta is visszavágyom, nagyon. Bécsre gondolva a lelkem melegség járja át, bizsergés. Nagyon el tudnám képzelni az életem ott. Sokkal világibb, polgáriasabb, bolondabb, "nyugatibb", mint mostani életem színhelye, a gyönyörű, de steril, nagyon katolikus, nagyon szabályok szerint létező München. 

Sajnos csak ősrégi scannelt fotóim vannak: 

Votivkirche


 Karlskirche:
 A Szecesszió Háza:
 Hundertwasser-Ház


 Botanikus kert:





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Fontos adatvédelmi információ!!! Kérlek olvasd el!!!

Kedves Követő! Minden hozzászólásnak örülök és megpróbálok, amennyire időm engedi, válaszolni is mindegyikre. Gyűlölködő, politikai tartalmú vagy reklámcélt szolgáló hozzásólások, vagy amelyek egyáltalán nem tartoznak a témához vagy a blogba, automatikusan törlésre kerülnek.

Az EU Általános Adatvédelmi Rendelete (GDPR) szerint fel kell hívjam a figyelmét a megjegyzést hátrahagyó személyeknek, hogy aki itt megjegyzést hagy hátra, az annak nyilvánosságra tételével elismeri, hogy tudomásul vette, és egyetért vele, hogy adatai ezen a weboldalon (a Google és Blogger által) tárolásra és feldolgozásra kerülnek. Lásd: főcím: Felvilágosítás adatvédelmi irányelvekről