2011. június 17., péntek

Szlovénia - utószó

Végül nem lettem beteg a rafting után, bár nagyon fájt a torkom, meg a nátha is kezdett kitörni rajtam, de sikerült visszanyomnom egy pár természetes dologgal, amiket azonnal alkalmaztam (nagyon bejött a hársfa, zsálya és borsmenta tea mézzel torokfájásra és még pár másik apróság). 

Azt kifelejtettem a beszámolómból, hogy minden nagyon tetszett, nagyon jól éreztük magunk és csak pozitív élményekkel jöttünk haza. Összességében úgy éreztük, hogy ugyanolyan szép ország ez a Szlovénia (sőt még szebb) mint Ausztria, de ha lehet még tisztább, még rendezettebb és ami a legjobban tetszett, hogy annyira falusias. Mindent lehet kapni, minden modern dolog van, de a falvak, olyanok, amilyenek régen is voltak, a templomtornyok, a házak, és a szénaszárító állványok, mind olyan nagyon jó hangulatot árasztanak magukból.

Ami meg meglepett, hogy mindenütt volt nyilvános wc, ami fontos dolog és sok másik nyaraláson nyomelelemkben sincs, csak a bozótpisilés, ami sokszor jobb, mint valami bőzös, szörnyű wc. A kirándulóhelyek parkolójában, a parkolóházban, üzletben, benzinkútnál mind volt és mind tiszta, illatos, papírral, kézszárítóval - ingyen, amit még egy országban sem éltem meg. Viszont a belépők embertelen drágák. Ezzel szemben kellemesen csalódtunk az élelmiszerárakban és benzinárban is, ami most 1,29 volt. Az egész ország nagyon tetszett és a 8 napi tartós esőzés és halálra ázások és fagyások ellenére is csak pozitív élményekkel vagyunk teli.

A fotózás miatt sajnáltam, hogy nincs napfény, nincsenek erős fények és kontrasztok, de amióta egy csomó pozitív visszajelzést kaptam a fotóimra, és köztük többször is a mondatot, hogy "a tieid az esőtől csak különlegesek lettek, napnál mindeki ugyanolyat fényképez, de te most mást hoztál". Szóval így már ezt sem bánom, talán igazuk van. A blogba mivel azonnal akartam feltenni a fotókat, feldolgozatlanul kerültek be, de azóta az előhivatáshoz már kicsit javítgattam őket és egy adag mesterséges kontraszt belenyomásával valami eszméletlenül erős, kontrsztos képek lettek. 






4 megjegyzés:

  1. Szia, nagyon élveztem a szlovéniai naplódat. Gradóba megyünk a jövő héten és valahogy --azt hiszem index fórumon-- rábukkantam. Én az evezős vébén dolgoztam Bledben (még erősen az átkosban és piros diplomata útlevél kellett, hogy átengedjenek), mint MTI-s fotóriporter és már akkor is ugyanaz volt a benyomásom Szlovéniáról, amit Te megfogalmaztál az osztrák összehasonlítással. A fotóid nagyon jók, az eső nem gátolt látom, így jó. Majd írok a gradói útról én is a bloggeres blogomban.
    Üdv.: Gábor

    VálaszTörlés
  2. Szia Gábor! Örülök, hogy olvasol és hogy tetszett a beszámolóm, köszönöm szépen a dícséretet. Belestem a blogjaidba, érdekes témájú fotókat készítesz.

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm szépen az élménybeszámolót, véletlenül bukkantam rá a blogodra, programkeresés közben. Mi kétszer voltunk eddig Szlovéniában, és teljesen beleszerettünk. Egyetértek, h jobb mint Ausztria, bár oda is járunk, csodálatos helyek vannak ott is. Sajnos számíthatunk némi esőre mi is, de holnap nekivágunk, lesz jó cipőnk (váltó is), és esőkabát, semmi nem lehet akadály. A képeid pedig valóban nagyon szépek, bár abban az országban én még nem csináltam rossz képet, egyszerűen varázslatos vidék, és nagyon kedvesek az emberek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Era, köszönöm, hogy írtál. Mi azóta nem jutottunk el ismét oda, de még jó lenne, de annyi helyre vágyunk, hogy szinte lehetetlen beosztani, melyik évbe, hova is, így leginkább az van, hogy ugyanoda már nem megyünk másodszorra, kivéve egy-két helyet, amikbe halálosan beleszerettünk. üdv

      Törlés

Fontos adatvédelmi információ!!! Kérlek olvasd el!!!

Kedves Követő! Minden hozzászólásnak örülök és megpróbálok, amennyire időm engedi, válaszolni is mindegyikre. Gyűlölködő, politikai tartalmú vagy reklámcélt szolgáló hozzásólások, vagy amelyek egyáltalán nem tartoznak a témához vagy a blogba, automatikusan törlésre kerülnek.

Az EU Általános Adatvédelmi Rendelete (GDPR) szerint fel kell hívjam a figyelmét a megjegyzést hátrahagyó személyeknek, hogy aki itt megjegyzést hagy hátra, az annak nyilvánosságra tételével elismeri, hogy tudomásul vette, és egyetért vele, hogy adatai ezen a weboldalon (a Google és Blogger által) tárolásra és feldolgozásra kerülnek. Lásd: főcím: Felvilágosítás adatvédelmi irányelvekről