Szlovénia/7-8. nap

2011. június 11, szombat

Ma jöttünk volna haza, de ez a meghosszabított napunk. Anélkül innen én haza nem megyek, hogy ne próbáltam volna ki raftingolást a Soca folyón. Ezért reggel elmegyünk Darja irodájába és megkérjük, hogy hívja fel az egyik boveci irodát, akiktől prospektust hoztunk pár nappal korábban. Délután 1-re van egy rafting csoport és hozzájuk csatlakozhatunk. Hurrá! Szép napos idő van, nagyon remélem, hogy fel is melegszik a megszokott 16-18 fokos idő vagy 25 fokra, mert különben odafagyunk. :-)

"B-variánsként" még fennáll a történelmi gőzmozdonyutazás. Itt egy egész vonatszerelvény megy Jeseniceből Nova Goricaba, mely meg van csinálva olyannak, mint amilyen eredetileg volt az 1800-as évek végén. Ez egy elég drága élményutazás és csak a nyári hónapokban, azokban is csak előre megadott 2-3 napon üzemel. Nagyon érdekes lett volna az egész, de ahogy most utólag a neten láttam, már helyünk sem lett volna rá....

Benzinkútból lett pékség

Szóval az előző nagy, Triglav Nemzeti Park körüli autókázásunkból rájöttünk, hogy akármelyik irányból is akarjuk a Tolmin-Kobarid-Bovec hármast megközelíteni, mindkét irányból rettentően hosszú és fárasztó (szerpentines) az út. Az északi verziót választjuk, azaz Kranjska Goran és a Vrsic-hágó negyvenakárhány kanyarán át, Bovecbe. 

Útközben megállunk a Trenta völgy összes (kb. 10-12 van) föggőhídjánál fényképezni. Nagyon klasszul néznek ki: 

9-kor indultunk el Bohinjska Bistricaból és fél 1-re érünk (a sok megállást beleszámítva) Bovecbe. Itt jelentkezünk a szervező irodánál és befizetjük a raftingra a pénzt és beülünk a szemközti kávézóba, ahol a kávé meglepően olcsó és finom. 

13 órakor átmgyünk az irodához és közlik, hogy egy 10 fős, fiatal francia csoporttal megyünk. A túra vezetője beszél angolul, németül és franciául is és nagyon jó fej, de nekünk egy kicsit hiperaktív. Elvisznek minket két kisbusszal egy telephelyre, ahol a felszereléseket tárolják és kiosztják itt az ujjatlan neoprén öltönyt, egy fölébe huzandó széldzsekit, egy pár szörfös cipőt, mentőmellényt, és sisakot. Minden cucc istentelenül bűzlik, nem csak a soha meg nem száradó neoprén szagától, hanem rendesen felismerhetően tömény emberi izzadtságszagtól. Kiver a libabőr az undortól, hogy ezeket a bűzös cuccoknak kell érintkezniük a bőrömmel. De hát nincs mit tenni. Totálisan oroszlánszaga van a cuccoknak!

Levisznek a Soca folyó, Boka vízeséssel egy magasságban lévő partjáig és itt kell egy lebetonozott parkolóban átöltöznünk, azaz fürdőruhára felvenni a cuccokat és a saját ruháinkat pedig a buszba bedobni. Itt rengeteg másik csoport is készülődik rajtunk kívül. Magyarok is. A kocsi hőmérője szerint 18 fok van, a patak vize meg állítólag 4 fokos. Itt elmondják a tudnivalókat, meg hogy hogyan kell viselkedni, ha véletlenül valaki a vízbe esik. Sajnos nem sütött ki a nap, így elhatározom, hogy ügyelni fogok rá, amennyire lehet, hogy ne legyek vizes. :-)

Fejünkre kapjuk a csónakot és levonulunk a patakhoz, ahol két csoportra osztanak és mi kapjuk a számunkra szimpatikusabb, nyugisabb és angolul beszéló vezetőt. Szólnak, hogy mindeki ugorjon a folyóba. Azt gondoljuk, ez egy jó vicc. Elsőként a mi vezetőnk bele is veti magát, mi meg bemegyünk térdig és a jeges víz azonnal áramik be a neoprén cucc alá. Nincs az az isten, hogy én ide bemennék. Ezen elmélkedve, hátbataszít valaki nagy erővel és belerepít vagy két méterrel odébb a mélyvízű patakba, ahol már a lábam sem ér le. A víz kegyetlenül hideg és azonnal, kapkodva menekülök kifelé. Mellettem máris repül M. is és sorban mindenki. Kötelező bemenni, hogy megszokjuk a hideget, ha esnénk a csónakból, nehogy szívrohamot kapjunk. 

Basszus, iszonyatosan vacak érzés, hogy ott állsz vizesen és 18 fok van és szétfagysz és semmit sem érzel abból, hogy a neoprén cuccnak bármi haszna is lenne. 

Beugrunk a csónakba és elkezdődik a túra, ami egy órát tart. Iszonyatosan fázom és csak lassan érzem, hogy kezdek kicsit felmelegedni a neoprén cucc alatt. Közben elkezd ömleni az eső és már el sem áll végig. 

Imádom a vízet és vizes bulikat és egészen biztos, hogy 30 fokban és napsütésben ki sem lehetne szedni a folyóból, tennék rá, hogy jeges hideg, mert a nap felmelegítene utána, de így könyörgöm, hogy is lenne arra esélyünk, hogy valaha is ezek után még felmelegszünk a mai nap során? Az tuti, hogy holnapra vagy 40 fokos lázam lesz. :-( 

A folyó unalmas, tök lassú és semmi izgi nincs benne, már halálra unjuk magunkat és valószínűleg éppen ezért mindenféle idióta programot találnak ki nekünk. Pl. a másik csónakból átugranak, a hátamon keresztül, hozzánk és belökdösnek 3 embert a vízbe, majd kimentési akciót gyakorolunk. Aztán ugrálunk a csónak tetején, meg felhúzzuk azt egy magas sziklára és a feneke csúszdaként szolgál, és lehet rajta csúszni be a vízbe. A francia tinik csúsznak is, fejjel lefelé...Tény, hogy mi vagyunk itt a legöregebbek, úgyhogy ezzel a mottóval mondhatom azt, hogy "vazze, öregek vagyunk mi már ehhez" :-) de az is lehet, hogy csak besavanyodtunk. ? Minden esetre tudom, hogy 30 fokban mindezen őrültségekben benne lennék, de most itt szinte már siránkozom, hogy legyen vége. Jön a vadabb szakasz, de az sem komolyan vad, ott párszor van egy-egy jó jelenet és persze totálisan beterít a víz. Az ujjaim már nem léteznek, legalábbis nem érzek belőlük semmit sem és egész testemben reszketek, rohadtul fázom. Örülök, amikor véget ér az egész. Ezután ismét egy betonozott parkolóban vetkőzünk meztelenre és öltözünk fel száraz ruháinkba és bűzlünk, mint a frissen vásárolt távolkeleti bőrönd és az oroszlánszag keveréke. 

Lekókadva ülünk a buszban a visszaúton és az ujjaim ahogy kezdenek felmelegedni, nagyon bizseregnek, nagyon rossz érzés. Visszaérve Bovecbe kisüt a nap. Ismét beülünk az előbbi kávézóba, azaz ki a napra, hogy megszáradjon a hajam és forró teát szürcsölök és rosszul vagyok a saját szagomtól. 

Itt még veszünk egy nagy csomag cseresznyét és elindulunk olyan fél 5 körül hazafelé. Útközben megállunk ismét pár függőhídnál, mert napsütésben azért sokkal királyabb színe van a pataknak. Egy helyen lemegyünk a vízhez és megmossuk a patakban a cserit és egyből be is kebelezzük. 

 Kinek jut eszébe egy kő-tortaszeletet otthagyni a szurdok szikláin? 

Már kezd esteledni és most már gázt adunk és hazamegyünk.

2011. június 12, szombat

Mint minden nap, ma is 7-kor kelünk és fél 9 körül leadjuk a kulcsot az irodában és elindulunk hazafelé, a két drága alagutat elkerülvén, kanyargós mellékutakon, de hát nem sietünk, nem zavar az egy órával hosszabb utazás. Délutánra hazaérkezünk és itthon kellemes, napos, meleg idő fogad.

Chiemsee, a parkolóból: