Ma félig napos, félig felhős idővel indul a nap és persze megint jó időt remélünk. Szeretnék már végre valami szép színű vizet napfénnyel fotózni, ezért a Bled-tóhoz megyünk. Itt szerencsésen találunk ingyen parkolót és elindulunk, hogy körbemenjünk a tó körül gyalog. A nap nem jön igazán elő, de így is ez mondható az összes napunk közül a legnaposabbnak. A tó vizének csodás színe van.
Körbejárjuk és rengeteg magyar beszédet hallunk. Az evezős telephelyen pedig egy egész csoport magyar ácsorog. Felmegyünk egy hátsó ösvényen a várba is, ami csalódást okoz, mert drága a belépő és semmi érdembeni látnivaló nincs ott.
A vár másik oldalán jövünk le a tóhoz egy frissen épített, azaz még építés alatt álló lépcsősoron. Itt egy fagyisba ütközünk és nem bírok ellenállni. Két gombócot kérek, de lapáttal tesz rá annyit, hogy négy gombóccal ér fel és nagyon gyorsan kell enni, hogy ne csússzon le az egész a tölcsér tetejéről. Isteni finom. Itt rengeteg kacsa és hattyú van, minden tele van az ürülékükkel és őket etető turistákkal.
Mikor visszaérünk Bled településre, ott körülnézünk a bevásárló központban és beülünk egy helyre pizzát enni. Ekkor kisüt a nap és ezért jól esne még egy nagy séta valahol szép környezetben, így a pizza után hazaugrunk betenni a hűtőbe a megmaradt fél pizzát és elmegyünk a Bohinj-tóhoz sétálni. Itt nem megyünk el túl messzire, mert egy olyan helyen hagytuk a kocsit, ahol nem volt nekünk egyértelmű, hogy kell-e parkolási díjat fizetni vagy sem. Nagyon tetszenek a helybéli buszmegállók:
Innen már hazamegyünk, de sajnálom, hogy otthon ülünk csak, mert nagyon szépen süt a nap és a mi falunkban, Bohinjska Bistricaban még csak körül sem néztünk, most jó lehetőség lenne rá, de M. kidől és elalszik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Fontos adatvédelmi információ!!! Kérlek olvasd el!!!
Kedves Követő! Minden hozzászólásnak örülök és megpróbálok, amennyire időm engedi, válaszolni is mindegyikre. Gyűlölködő, politikai tartalmú vagy reklámcélt szolgáló hozzásólások, vagy amelyek egyáltalán nem tartoznak a témához vagy a blogba, automatikusan törlésre kerülnek.
Az EU Általános Adatvédelmi Rendelete (GDPR) szerint fel kell hívjam a figyelmét a megjegyzést hátrahagyó személyeknek, hogy aki itt megjegyzést hagy hátra, az annak nyilvánosságra tételével elismeri, hogy tudomásul vette, és egyetért vele, hogy adatai ezen a weboldalon (a Google és Blogger által) tárolásra és feldolgozásra kerülnek. Lásd: főcím: Felvilágosítás adatvédelmi irányelvekről