Szlovénia/3. nap

2001. június 7, kedd

Reggel nem esik, csak borult az ég, de valami azt súgja, hogy szét fog oszlani a felhőzet és ezért az autós körutazást választjuk mára, a Triglav Nemzeti Park körül. Először másfél órát autózunk vad szerpentineken Tolmin felé, de nem oszlik a sűrű köd, sőt esni is elkezd. Nem sokat látunk a tájból, mert sokszor 50 méternél távolabb nem is lehet ellátni a ködtől. 

 Így szárítják a lekaszált szénát:

Egy völgybe érkezünk, Most na Soci településre, ahol a felduzzasztott Soca folyónak csodálatos kék színe van, ami még a szürkeségben is elámít engem. Itt olyan mértékben szakad az eső, hogy ha kiszállunk a kocsiból ernyőkkel, akkor is 5 perc alatt szétázunk. Nagyon bosszankodom az idő miatt, mert napsütésben itt valami leírhatatlan színorgiát fotózhatnék. 

 Itt lehet ugrani a hídról és egy nagyon magas toronyból is a folyóba:

 itt jól látszik, hogy mennyire esik az eső:

Itt veszítjük el véglegesen a reményt a jobb idővel kapcsolatban, mert nem hogy csak szakad az eső, de semmit sem látni, semmit sem tudunk átélni a táj szépségéből. 

Elérjük Tolmint, ahol szerettünk volna egy szurdokot megnézni, de nem csak nem találjuk, hanem kiszállni sincs értelme az autóból az esőben. Továbbautózunk Kobaridba. Ennek főterén parkolunk és gyűjtünk prospektusokat a helybéli vizisport irodáktól. Veszünk egy nénitől isteni cseresznyét és tulajdonképpen maga a falu is nagyon tetszik, de esőben itt sincs kedvünk sétálni. Viszont a környék látnivalóiról nem vagyunk hajlandók lemondani, így nekiindulunk keresni azokat. Beletelik jó pár körbe és eltévedésbe, míg megtaláljuk, amiket keresünk, mert a ködben nem látni még az útleágazást sem. 

Sveti Anton templom

Megérkezünk a Napoleon hídhoz és innen egy ösvényen gyalogolunk el az egyik függőhídig és vízesésig. Természetesen esőben. Útközben látunk sok méhkaptárt is. 

 Kozjak vízesés:

A kis kirándulásunk egy jó fél órába telt és mire visszaérünk az autóhoz, eláll az eső. Elmegyünk innen a hegyekbe két közeli nagy vízesést keresni, amiket a szemközti sziklafalban kellene látni, de hát magát a sziklafalat sem lehet látni a ködtől, így egy idő után feladjuk a keresést és elindulunk Bovec felé. Útközben megállunk ott, a hídnál, ahonnan rálátni a hatalmas Boka vízesésre és mivel nem esik az eső, felmegyünk a meredek, de rövid ösvényen egy kilátópontig, ahonnan a vízesést jobban látni. 

Ezután Bovecbe érkezünk. Ott is gyűjtünk be prospektusokat vadvizi evezésről. Helyes falu, jó lenne sétálni, andalogni benne, de ismét esik. Elmegyünk a közeli Kluze erődítményhez, de ez csak egy csúfság és rögtön vissza is fordulunk, hogy tovább autózhassunk a Trenta-völgyben. Itt szakad az eső, de gyakran megállunk és kiszállunk fotózni, mert lépten-nyomon érik egymást a hangulatos kis függőhidacskák. 

 Ködben és esőben, ázva és fázva:

Itt már annyira sötét van és villámlik, dörög és kegyetlenül szakad, hogy feladjuk, most már nem szállunk ki többet az autóból, hanem neki vágunk a Vrsic-hágónak, amin (ha jól emlékszem) 50 hajtűkanyar van beszámozva. Ez maga a pokol, mert a kanyarokon kívül semmit sem látunk az egészből, így akár egy körhintán is ülhetnék, nem érezném a különbséget. A hágó másik oldalán lefelé már látunk pár, még hóval fedett sziklafalat és vízesést is. 

Már nagyon fáradtak vagyunk, hiszen 7 órája (kisebb megszakításokkal) csak az autóban ülünk és még csak a kilátást sem élvezhetjük. Nagy kín-keservvel este 7-re érünk haza, 10 órás kocsikázás után.