Lanzarote - 4. rész

2011. november 13.

Ma reggel felszakadozott ég köszönt, most már jó lenne pár órát valami szép strandon eltölteni. A Papagayo-öblökhöz akarunk menni, de előbb a La Geria-nak nevezett szőlőtermelő vidéken autózunk át, hogy láthassuk az érdekes „lávatölcséreket”, amikben a kis szőlőtőkék meglapulnak. Az itt átvezető főutat borútnak is nevezik. Ennek a földművelésnek a titka, hogy a porózus, lyukacsos, szivacsszerű lávakavicsok felveszik a hajnali harmatot és a nedvességet az alsóbb rétegek humuszába engedik le. Így az egész évben száraz tájon is biztosítva van egy természetes vízellátás. A tölcsérek vagy a lávakőből emelt félkörív alakú falak nem csak a gyakori erős szelektől védik a növényeket, hanem lefelé vezetik a nedvességet is. 

Nagyon tetszik a vidék és valahol mesebeli is az ezer és ezer újabb lyuk, vagy szűnni nem akaró kőfalacska látványa. Kinek volt energiája mindezt puszta kézzel megépíteni egy ekkora területen?? 

Femés falun át megyünk fel egy hegyre, majd onnan le a túlsó oldal síkságára, melyen az út Playa Blanca felé vezet. A Papagayo-öblőkhöz csak egy földút vezet és ez a vidék 1988 óta természetvédelmi terület, ezért autónként 3 Euro belépőt kell fizetni (gyalogosnak, biciklisnek semmit). A Papagayo-öblök onnan kapták nevüket, hogy annyira színesek, mint egy papagáj tollazata. Ez az öblök összefoglaló neve és minden kis öbölnek külön neve is van. Három öbölnél van parkoló és onnan számtalan, a sivatagi tájat keresztbe-kasul szelő ösvényen lehet gyalogosan eljutni a többi öblöcskéhez. Akad itt tágasabb, nyitottabb, ahol erős a hullámzás és zártabb, eldugottabb, nyugodtabb is. Egy, ami biztos, mindegyik öböl tele van, ezernyi parkoló autó lepi el a parkolókat és a számukra legkedvezőbb strandot keresgélő emberek, masírozó hangyákat idézve menetelnek a meredek horzsakőhátakon, utópikus látványt nyújtva. 

Előbb mi is megnézünk gyalogszerrel több öblöt is. A nap kegyetlenül tűz és ehhez erős széllökések párosulnak, így az ember nem érzékeli a nap égető erejét, könnyen le lehet égni. A széllükések pedig veszélyesek is lehetnek a sziklaszirtek szélein. A legnépszerűbb strandok nekünk túlságosan teli vannak emberekkel, valami meghittebbre vágyunk, így beszállunk az autónkba és továbbmegyünk a legkiesőbb öblök felé. Egy hatalmas nagy, percellákra felosztott parkoló fogad, ami korábban egy lakókocsis kemping volt, de már csak a nyomai ismerhetők fel. Itt található a Playa de Puerto Muelas, ami a mi tetszésünket leginkább elnyerte. Egy kisebb, félig nyitott öböl, hátsó zugaiban a sziklák árnyékot adnak, a selymesen finom homok csodálatos, a tenger színe is különös zöldes és ami abszolút plusz pont: ez nudista strand. Azonnal le is vetkőzünk és felszabadultan élvezzük a meztelenkedést. Az óceán vize rettentően hideg, de színei mágnesként vonzanak és a sima vízben gondtalanul lehet úszkálni az öböl két vége között oda-vissza. 

Pont dél körül telepedünk ide le és jó 2-3 órát maradunk, amikorra megjön a dagály és hatalmas hullámokat a partra bocsátva fal fel mindig többet és többet a strand homokjából, míg végül csak a sziklafal alatt húzódó kis homokdűnén maradunk szárazföldön. A hullámok veszélyesek és alig hihető, hogy a kicsivel korábban még oly nyugodt víz most így tombol. 

Sok kisgyerekes család van itt és fiatal párok és pár különös szerzet is. 

Egy fura hasadék támad a fátyolfelhős égen:

Mikor eljövünk, még letérünk a legtágasabb strandhoz is, melyet hatalmas nagy hullámok ostromolnak, majd  veszünk Playa Blancan egy nagyobb boltban pár dolgot (mert, hogy vasárnap van és sok üzlet nincs nyitva).

Majd elautózunk az El Golfo-hoz, naplementét nézni és közben természetesen többször is megállunk Los Hervideros szikláinál a lemenő nap fényével átitatott hullámokat csodálni.

Ezen a parton megint nagyon erős a szél és a hullámzás, ahogy ereszkedik le a nap, rohamosan hűl is le az idő. Amikor megérkezünk, a nap alacsonyan jár és egészen rövid ideig olyan szögben világítja be a Lago Verdét, hogy annak aranyszínű a vízfelülete. A legjobb pillanatban érkeztünk ide, mert kicsivel később már jelentéktelen színekkel bír a varázslatos tó. A tó felüli végéből sétálunk be és végigsétálunk a másik véghez, ott fel a kilátóhoz, onnan végignézzük a naplementét (közben totálisan szétfagyunk shortban), majd visszasétálunk lent a tengerparton a kocsinkhoz.

Otthon kisütjük a maradék apró halakat és ismét ez a vacsink, nagyon finom. Én ismét kidőlök tízkor. Érdekes. Minden nap 8-kor kelünk, így napi 10 órákat alszunk és mégis estére hulla vagyok.