Milánó

Olcsón kinált az Alitália repülőjegyet Milánóba...

Időnként szoktunk keresni repülőjegyeket olcsón, mindegy hogy hova, csak el. Nem azért megyünk, hogy mindent és minden áron megnézzünk, hanem hogy hirtelen kiszakadhassunk a munkanapokból, hogy ezzel felfrissüljünk, hogy az egészen más kultúrában eltöltött idő alatt eszünkbe se juthasson a munka, hogy beszívjuk a hangulatot, lássunk is pár dolgot, de hangsúlyozom, nem a városnézés a fő vonzereje ezeknek a kis kiruccanásoknak, hanem a kiszakdás a mindennapokból. 

Milánó sosem érdekelt igazán, nem állt az egynapos kirándulós listánkon, de ha már volt olcsó repülőjegy, miért is ne lássunk egy várossal többet? Nem vártunk el tőle sokat és az elvártnál talán többet is kaptunk, bár nagy szerelem az nem lett, iszonyú jól éreztük magunkat. 

Május 9-én reggel 8:15-kor repülünk az Alitalia társcégével az Air One-nal, ami csak a reptéren derül ki, de oly mindegy is, hogy minek hívják. A nagy Airbus kong az ürességtől. Reggelit, innivalót csak pénzért lehet venni, nem veszünk, van sajátunk. Egy óra alatt ott vagyunk Malpensa repterén, ahonnan a Malpensa Shuttle társaság 20 percenként közlekedő buszával megyünk be Milánóba (oda-vissza jegy egy főre 16 Euro). Az út egy órát tart és 11 órakor szállunk ki a Stazione Centrale főpályaudvar gigantikus épülete előtt. Melegen süt a nap. Előbb azt gondoljuk, hogy gyalogolni fogunk a belvárosig, de nagynak tűnik a távolság és időt akarunk spórolni, így végül két darab 24 órás jegyet veszünk a metróállomás automatájából, fejenként 4,50 Euróért.

Lemegyünk a metróhoz és az M3-assal pár megállót metrózunk a Dóm térig (Duomo). Itt a Dóm előtti téren hatalmas tömeg van és rögtön letámadnak fekete afrikaiak, akik kézzel font madzagkarkötőket tukmálnak ránk, és mások pedig kukoricaszemeket akarnak pénzért ránk sózni, hogy azzal csalogassunk magunkhoz fotózni galambokat. Nagyon az agyamra mennek, mert agresszíven nyomulnak és alig lehet őket levakarni. Előbb be akarunk menni a Dómba, de aztán inkább előbb mégis fel akarunk mászni a tetejére. A lépcsős verziót választjuk (7 Euro/fő; lift 12 Euro/fő). Két katona állja utunkat a bejáratnál és ellenőrizni akarják a hátizsákok tartalmát. Ezután felcaplatunk, nem is olyan sok a lépcső, csak a kanyar sok, hogy az ember majdnem elszédül. Odafent is sok ember van és hőség!

    

Körbejárunk minden bejárható zugot, nagyon tetszik az egész. Hihetetlen, hogy a legkisebb, legeldugottabb részletek is mennyire ki vannak dolgozva. Gyönyörű az egész. Odafent rámjön a szédelgés, iszonyú éhségroham és fejfájás, leesett a cukrom. Lejövünk és megesszük a második, otthonról hozott szendvicsünket és mivel nem lakunk jól, hanem még éhesebbek leszünk, bemegyünk a Galleria Vittorio Emanuele nevezetű fedett bevásárló korzó közepén lévő Mc Donald'sba. Ott eszünk és nem sikerül bejutni a wc-re, mert a hosszú, kígyózó sor, 10 perc alatt egy mm-t sem halad előre és feladjuk. 

Innen elindulunk a könyvünk (német Marco Polo) szerinti 1-es számú túrára, mely a Dómtól indulva, jópár templomot érintve a Castello Sforzesco erődnél végződik. A templomok egyikébe sem megyünk be, mindet csak kívülről nézzünk meg. Az erőd belső udvarán keresztül lehet menni és hátul egy nagy parkban lyukadunk ki (Sempione), melyben egy tó is van és a másik végében egy hatalmas diadalív.

Itt felszállunk a 19-es számú, régi villamosra és a Porta Genova végállomásig utazunk vele, ahonnan kis sétára vannak már csak a Naviglio-nak nevezett csatornák. Ezektől sokkal több velencei hangulatot vártam el, neten látott képek alapján, mint amennyit valójában adnak. A környék pedig koszos és lepukkadt. Útközben egy Carrefour Express nevű boltban veszünk pár innivalót és a közelben egy isteni finom fagyit is. A bolt meglepően olcsó, két liter ásványvíz és két kis kóla csak 1,72 Euro.

Innen elsétálunk mindkét keskeny Naviglio csatornához, de lehangolóan koszos a környék és iszonyú hőség van, továbbindulunk a könyv szerinti 3-as számú túrára, ami az Universia Cattolica környékét járja körbe. Itt szebbnél szebb templomokba botlunk és pihenünk is vagy tíz percet egy parkban. Már kezd leszakadni a lábunk és a vállaink is a hátizsákoktól. A túra végeztével hirtelen ötlettől vezérelve felpattanunk egy éppen jövő villamosra, amivel a Dóm térig akarunk menni, de egy megállóval előtte észreveszünk egy Billa élelmiszerüzletet és ott leszállunk pár sörért. Itt 660 ml-es üvegekben van a sör (dobozos ebben az üzletben nincs), hármat veszünk és arra az egy megállóra is visszaszállunk a következő villamosra. A Dóm teret bevilágítja a nap, most jobbak a fényviszonyok, mint délelőtt voltak, lövök még pár fotót és az M1-es metróval elmegyünk a Loreto nevű állomásig. Innen kb. 5 perc sétára van a hotelünk.

Hotel Aurelia a neve, a booking.com-on foglaltunk, reggelivel, kettőnknek 85 Euróért. Drága, de nálam mindig a fotók döntenek és az összes olcsóbb szörnyen lepukkadtnak tűnt. Korog a gyomrunk az éhségtől és meglátunk kicsivel odébb egy Döner gíroszost, előbb odamegyünk, de végül a mellette lévő kis pizzabüfébe ülünk be. Kínai család üzemelteti. Hamar elkészül a finom pizza (4 Euro csak egy darab) és jól is lakunk vele, ezután megyünk vissza a hotelbe. Egy lakóháznak csupán az első emelete a szálloda, ezt is kínaiak üzemeltetik. A szoba kicsi, de tiszta és ízléses, ami a legfontosabb, az a fürdőszoba, rendes, tiszta és van egy mini erkély is, ami M-nek fontos, hogy ki tudjon menni cigizni.

Este 7 óra van ekkor és hullák vagyunk, már nincs kedvünk sehova sem menni. Zuhanyozunk és utána még lemegyünk a sarki bolthoz (Pam), amiben igen nagy a választék, nekünk pedig fogkefékre van szükségünk, mert a reggeli fogmosás után sikeresen visszatettük őket a helyükre és így otthon maradtak. A szállodával szemközt egy sporcentrum van, uszodával benne. Nagyon jó a fekvése, bolt, pizzériák, közeli metró, busz...tiszta, rendes hotel, csak ajánlani tudom. 

Utána kiülünk az erkélyre, ami max. 50 cm széles. kivisszük az egyetlen széket és a kis műanyag hokkedlit a főrdőszobából és vígan elsörözgetünk ott kint. 10-ig bírjuk csak a strapát, aztán holtan esünk az ágyba és reggel 7-ig alszunk.