2012. május 20., vasárnap

Ingolstadt és Neuburg

A tervezett 10 óráig tartó alvás helyett nekem ma reggel 8-kor kipattantak a szemeim és fel is keltem. M-et hagytam 10-ig aludni. Aztán elmentünk Ingolstadtba, ahol H. korábban lakott. Sokat jártam anno ott nála, de a város történelmi magját sosem néztük meg. Ma megtettük ezt M-mel. Olyan hihetetlen forróság volt, akárcsak ha a tengernél lettünk volna valahol délen nyaralni. Ettünk egy isteni finom Döner Kebabot, a lepénykenyér ropogós, üreges, isteni volt, na, ilyen jót Németországban még sosem ettünk. A Döneres mellett meg Ágnes magyar büféje volt, csak éppen zárva, de vicces volt, hogy magyar ételek voltak felsorolva.

Ingolstadt

A Duna Ingolstadtnál


Még mindig nagyon bírom a szerelmesek lakatjait a hidakon. :-)


ez volt a mennyei Döner






Kicsivel többet, mint egy órát töltöttünk csak az óvárosban és utána elmentünk Neuburgba H-hoz. Ez mindig olyan, hogy megígérjük és meg is próbáljuk, hogy csak németül beszéljünk, de sosem működik. Automatikusan átváltunk magyarra.
Voltunk sétálni és ebédelni egy étteremben, ahol hatalmas adagokat adtak. H. figyelmeztetett, így én a kis adagot rendeltem, de még az is majdnem sok volt nekem. Utána fagyiztunk és ismét sétáltunk. Elrepült a nap nagyon gyorsan. 


Neuburg an der Donau

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Fontos adatvédelmi információ!!! Kérlek olvasd el!!!

Kedves Követő! Minden hozzászólásnak örülök és megpróbálok, amennyire időm engedi, válaszolni is mindegyikre. Gyűlölködő, politikai tartalmú vagy reklámcélt szolgáló hozzásólások, vagy amelyek egyáltalán nem tartoznak a témához vagy a blogba, automatikusan törlésre kerülnek.

Az EU Általános Adatvédelmi Rendelete (GDPR) szerint fel kell hívjam a figyelmét a megjegyzést hátrahagyó személyeknek, hogy aki itt megjegyzést hagy hátra, az annak nyilvánosságra tételével elismeri, hogy tudomásul vette, és egyetért vele, hogy adatai ezen a weboldalon (a Google és Blogger által) tárolásra és feldolgozásra kerülnek. Lásd: főcím: Felvilágosítás adatvédelmi irányelvekről