2012. május 24., csütörtök

Teide- csúcs engedély

Ma kérelmeztem az engedélyt, a Teide csúcsának megmászásához. A Teide a saját nevével rendelkező nemzeti parkban ácsorog és a Teleferico nevű drótkötélpályás felvonóval lehet feljutni rá - már az átlag turistáknak. Mi a kezdetek óta, azaz 2004 óta, mióta is visszajárunk két évente a szigetre nyaralni, meg akarjuk mászni a 3.718 m magas vulkánt, de ez nem olyan egyszerű. Egy napba nehezen fér bele a fel és lemenet, számolgatni kell, hogy ha az ember lefelé el akarja érni az utolsó felvonót és számolgatni kell az engedély miatt is. A nemzeti park nem akarja, hogy a felvonóval feljutó napi akár több ezer turista, mind szabadon mászkálhasson a védett kráterövezetben, ezért a napi látogatók számát kb. 200 főre korlátozták és 4 turnusba osztva engedélyezik a felmenést. A turnusok két órás időközönként vannak: 9-11, 11-13, 13-15, 15-17 óra között. Ez azt jelenti, hogy aki felmegy (gyalog vagy felvonóval - mindegy), annak az engedélyén szereplő időpontban kell odaérnie, amit gyalogos mászás esetében igen nehéz kiszámolni. Mi most kérelmeztük az engedélyt, október 16-ára (az időjárás is persze így zsákbamacska), 13-15 óra közöttre, 4 főre. Hurrrrááá, nagyon kíváncsi vagyok, hogy fog ez az egész lezajlani! Az engedélyt a nemzeti park vezetőségénel kell vagy személyesen a szigeten vagy írásosan az internetes oldalukon  (reservasparquesnacionales.es) lehet kérelmezni és nem kerül pénzbe. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Fontos adatvédelmi információ!!! Kérlek olvasd el!!!

Kedves Követő! Minden hozzászólásnak örülök és megpróbálok, amennyire időm engedi, válaszolni is mindegyikre. Gyűlölködő, politikai tartalmú vagy reklámcélt szolgáló hozzásólások, vagy amelyek egyáltalán nem tartoznak a témához vagy a blogba, automatikusan törlésre kerülnek.

Az EU Általános Adatvédelmi Rendelete (GDPR) szerint fel kell hívjam a figyelmét a megjegyzést hátrahagyó személyeknek, hogy aki itt megjegyzést hagy hátra, az annak nyilvánosságra tételével elismeri, hogy tudomásul vette, és egyetért vele, hogy adatai ezen a weboldalon (a Google és Blogger által) tárolásra és feldolgozásra kerülnek. Lásd: főcím: Felvilágosítás adatvédelmi irányelvekről