Kreta, Stalis 2014 - Kritsa

2014. szeptember 23.

Ismét alig alszunk a hőségtől és a szúnyogoktól. Reggel kialvatlanul kelünk az ébresztőre és már nem lehet kibírni az erkélyen a reggelizést sem, mert odatűz a nap. Azt tervezzük, hogy keresünk a közelben szép partokat, aztán megnézzük Kritsa falut, meg még ezt azt és utána a reggl felfedezett strandon töltöjük a délutánt. 

Eme tervünk nagyon mellésikerül. Ahogy elhagyjuk Maliat a parti (old road) úton, nem csatlakozunk most bele a gyors útba, hanem Paralia Milatou felé, mert a térkép alapján egy félkörív alakú öböl lehet ott, ami általában jóval kecsegtet. A gondolt 10 percesnél sokkal hosszabb kanyargós úton érünk le ebbe a Milatos nevű faluba és annak strandjára, ami egy katasztrófa. Strandnak nem is lehet nevezni, egy köves, sziklás part, egészen pici kavicsos strandos résszel. Pár ház, apartman és egy ilyen kikötő: 

Nem érte meg idelejönni, da ha már itt vagyunk, elnézünk a szomszédos Sisibe is. Na ez még rosszabb. Ide le sem lehet jutni a parthoz. Egy hosszab elhúzódó üdülőközpont ez, sok hotellel a parton, a turisták masíroznak a főutcán sok szuvenírüzlet között hónuk alatt a krokodilos és egyéb gumimatracokkal. A partra csak nagy ritkán látunk le, de úgy tűnik minden szálloda előtt a saját partja van, sok napággyal és alig találjuk meg a kiutat eme kaotikus és nagyon unszimpatius településből. Mérgelődünk is, mert több, mint egy óra elment erre az akcióra. 

Most már egyenesen Kritsába indulunk. A "turistás" falu aljában van egy parkoló, itt állunk meg, és éget a nap. Turistás falun azt értem, hogy ez amolyan turistacsalogató látványosságképp szerepel az útikönyvekben, mint még "eredeti formájában megmaradt görög falu"...akárcsak mondjuk Karpathoson Olympos, csak itt még több a romokban álló, már nem lakott ház és buszok hordják ide  fakultatív programra a turistákat.

A parkolóból felkaptatunk a pokoli hőségben a kis faluba, melynek az elején még néhány szuvenírüzlet van, amik előtt anyókák és idős bácsik ülnek kint és hímeznek vagy cipészkednek. 

De amint ezt a részt elhagyjuk, egyre kihaltabb, romosabb utcácskákba keveredünk, ahol a félig beomlott házak belső terét szemétlerakóként használják. Ennek a falunak nem sok ideje van már hátra érzéseim szerint a végső pusztulásig. 

Egyik kis utca végében üldögél egy anyóka és elkap minket, egy szem mandulát nyom a kezünkbe, hogy kóstoljuk meg. Utána persze venni kell belőle, amit szívesen megteszünk, nem is a manduláért, hanem az anyóka anyagi támogatásaképp, de egy vicc az egész, mert 50 Centért kapunk egy aprócsak nejlonzacskót, ami egy mutatóujj hosszú és széles, és a szélei cérnával vannak összevarrva, kb. 15 szem mandula van benne, amit azonnal el is rágcsálunk. Közécsusszant ugyan pár szem sárgabarack mag is, amit a keserű ízéről meg lehet ismerni. Amolyan turista átvágás ez is, kisiparos módra. De egye kutya, az 50 Centet nem bánjuk, odaadtuk volna a mandula nélkül is. 

Ezekben a fentebbi elhagyatott utcákban ember fiával nem találkozunk, de még a tipukus kóbor kutyákkal, cicákkal sem. A falu nagy temploma előtt egy széken anyóka üldögél, lóbálva mutatja, hogy tőle megkaphatjuk a kulcsot és benézhetünk a templomba. Alig bírjuk lerázni, de nem tehetek róla, nem érdekelnek a templombelsők. Ateista vagyok, nincs keresnivalóm eme épületek belsejében. 

Vicces ez a felirat: "renovált ház eladó", mert mellette egy (bár nem romos, mint sok másik, de egy) viskó áll:

A falu rettentően Olymposra emlékezetet Karpathosról. Ahogy végigjárjuk a rekkenő hőségben a végén már menekülünk valami árnyék felé. A parkolóhoz visszafelé vezető utolsó kanyarban beülünk egy frissen facsart narancslére egy tavernába, ahol senki más nem ül rajtnk kívül.