2015. július 27., hétfő

Izland - Érkezés

14:20-kor repülünk Münchenből (Iceland Air), de valamennyi késéssel indulunk. A repülés unalmas, mert nem fért már bele a hátizsákba a vastag könyv, amit éppen olvasok és arra nem gondoltunk, hogy minden ülésben van képernyő, multimédiaprogrammal, így nem hoztunk fülhallgatót, újat venni meg már nem akarunk. De végignézem hang nélkül Izlandról az összes bemutató filmet. Mögöttem egy hatéves forma lányka 4 órán át rugdossa a hátamban az ülést. Inni egyszer adnak (két pohárral kérünk), illetve a vége felé még körbeszaladnak egy üveg vízzel, abból lehet kérni. Ételt lehet venni, de inkább csak snack szerűségek, illetve szendvics van. Mi hoztuk a magunk szendvicsét otthonról. Iszonyatos (sajnos innentől 3 napig tartó) migrénnel érkezek meg Keflavikba. Nyáron itt két órával kell az órát visszaállítani. 


Minden gyorsan zajlik, csak a bérautónál tartanak fel. A bérautók állomása kb. 300-500 méterre van a repülőtéri épülettől, kis busszal visznek oda a Sixtesek. Kezdődik a szokásos lehúzás a biztosítások miatt. Elkezdik felsorolni, hogy a full biztosítás mire nem érvényes, hiába teljes. Homok- és hamukárnál (?) 5.000 Euróig terjedő pénzt kell fizetnünk, szélvédőkárnál, 1.000-et. Az embert mindig megfélemlítik, csak hogy fizessen és mivel sosem tudni, miben hol rejlik a trükk, az ember előbb háborog, aztán csak fizet. Előbbire napi 9 eurós, utóbbira napi 14 eurós plussz biztosítást akarnak köttetni velünk. Mivel kavics verte lyuk még az életben nem fordult elő velünk, és ott nem annyira fenyegető az összeg, így csak a homok- és hamukárra hagyjuk magunkat rábeszélni, és máris 144 Euroval kerül többe a kocsink. Ezzel egy csomó idő elmegy és én meg tök ideges vagyok, mert 18 h-kor bezárnak a boltok és már fél 6 van. 

Elrobogunk a csak 4 km-re lévő Keflavikba. A telefon navija (osmand) kimutatja, hol és milyen nevű bolt van a településeken, így rögtön a Bonushoz megyünk. Bevásárolunk totálisan alapdolgokat – ezeket majd az összes beszámolóm végén, árakkal együtt felsorolom) és 4.800 ISK-t fizetünk (Főleg tojás, sajt, innivaló, joghurt, kenyér és nem sok másféle van benne). 

Ezután a szállásunkra megyünk, ami innen csak max. 500 m-re van. Egy családi ház, egy tréningruhás szőke nő jön le az emeletről, lehúzza a pénzt a kártyáról és már nem is látjuk. Magyarázom neki, hogy majd két hét múlva az utolsó napon is nála alszunk, de ez már nem érdekli. Két szinten van összesen 7 szoba és hozzá az alagsorban egyetlen fürdőszoba, két wc-vel. A szoba teljesen rendben van. A fürdő is. A konyha viszont egy disznóólnak felel meg. Minden csupa kosz és a sok mosatlan edény a mosogató medencéjéből tornyosul felfelé. A nő azzal köszönt el, hogy ha reggelizni akarunk, csak vegyük ki a hűtőből, amit akarunk. A szállást reggelivel foglaltuk. A hűtőben egy fajta gépsonka és egy fajta sajt, tej és gyümölcslé van. Egy csomag toastkenyér, és két doboz maradék müzli áll az asztalon. Lehet lazának is felfogni, az én értékrendemben ezt inkább igénytelennek nevezném. De mindegy, nem vagyunk rászorulva. A nő 10 éves körüli fia beáll a lépcsőkre a falak közé és kedvesen ránk kiabál: „Fentre tilos nektek jönni!” Nem a legszimpatikusabb fogadtatás. 


Szállás: Harmony B&B, Keflavik, reggelivel két főre egy éjszaka 90 Euro. 

Bepakolunk a szobába és rögtön elmegyünk a Reykjanes-félsziget nyugati csücskébe, Garðurhoz. Már este 8 körül jár, sajnos borult, sötét az ég, de amúgy világos van és 12 fok a hőmérséklet. Minden tele van ezzel a kékes-lilás virággal, ami teljesen lenyűgöz. (Csillagfürt - lupinus).












Kicsit körülnézünk, de fáradtak vagyunk, egy óra múlva visszatérünk a szállásra, zuhanyozunk és korán lefekszünk, de én szinte egy szemhunyásnyit sem tudok aludni. Első éjjel sehol sem tudok aludni, ezen kívül világos van és állandóan jönnek-mennek, csapkodják az ajtókat és a fejem is szétrobban. 

5 megjegyzés:

  1. A biztosítás kész lehúzás, de a szálláson a fogadtatás sem vendégmarasztaló, hideg, hozzá az ár stílusosan borsos.
    A kék virágok csodálatosak!!! Németül Lupine a neve (Lupinus polyphyllus) magyarul erdei csillagfürt. Árokpartokon itt is nyílik május-júniusban, mikor kicsit északabbra megyünk Németországban. A lilán kívül van rózsaszín, fehér és ezek keveréke is. Kertekben láttam már más nemesített színekben.

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm szépen a virágneet. Én még ilyet soem láttam, így aztán mega gigantikus élmény volt ekkora mezőkben látni. Be is írom utólag a bejegyzésbe a kép alá.

    VálaszTörlés
  3. Dániában,Norvégiában/Kristiansund környékén/ az utak mentén sok szép csillagfürtöt láttunk.
    Szépek a fotók! Hasznosak az információk.

    VálaszTörlés
  4. Sajnálom a migrént... el tudom képzelni, hogy tönkretehet mindent! :-(
    A szállás(adó) meg... hááát... :-(

    VálaszTörlés

Fontos adatvédelmi információ!!! Kérlek olvasd el!!!

Kedves Követő! Minden hozzászólásnak örülök és megpróbálok, amennyire időm engedi, válaszolni is mindegyikre. Gyűlölködő, politikai tartalmú vagy reklámcélt szolgáló hozzásólások, vagy amelyek egyáltalán nem tartoznak a témához vagy a blogba, automatikusan törlésre kerülnek.

Az EU Általános Adatvédelmi Rendelete (GDPR) szerint fel kell hívjam a figyelmét a megjegyzést hátrahagyó személyeknek, hogy aki itt megjegyzést hagy hátra, az annak nyilvánosságra tételével elismeri, hogy tudomásul vette, és egyetért vele, hogy adatai ezen a weboldalon (a Google és Blogger által) tárolásra és feldolgozásra kerülnek. Lásd: főcím: Felvilágosítás adatvédelmi irányelvekről