La Palma - Kalandos megérkezés: repülés, autó, szállás

Vegyetek mély levegőt, mert a szokásosnál sokkal részletesebb és hosszabb lesz. :-)

Úgy érzem, most tudok ismét úgy írni, mint régen, van ihletem. Ez a blog nem egy infófolyam, hanem egy utinapló, melyben sok személyes érzelem is előjön. Eredeti célja az infók, és ezáltali segítségnyújtás mellett másik utazóknak, az olvasmányosság is volt, ami időközben elveszett, de most visszatér. Számomra fontos, hogy az olvasó érezze a személyességet és úgy várja a következő részt, mintha egy könyvet tartana a kezében.

2016. November 12.

Hajnali 4-kor kelünk, ami elég brutális azt nézve, hogy majd csak délután fogunk La Palmára megérkezni és még csak nem is a Föld másik oldalára utazunk. Szerencsénkre kivisz a szomszéd legalább a gyorsvasútállomásig, így nem kell az itt már télies hidegben nagykabátban utaznunk. 

Minden normálisan és súrlódásmentesen zajlik. Madridban pontosan landolunk és majdnem két óránk van az átszállásra, ráadásul menni sem kell sehova, mert a beszálló kapu csak pár kapuval amellett van, ahol kiszálltunk. Mivel már jó pár alkalommal szálltunk át Madridban, tudjuk, hol vannak a büfék és elmegyünk a Mc Donald's-hoz, ott ebédelünk és iszunk is eleget, így nem kell már a második repülőre innivalókat venni. 

A második gép is pontosan indul, elrepülünk Tenerife mellett, amire számítottam, (aki szeretné látni, az a gép bal oldalára ablakhoz foglaljon - én nem fotóztam, mert a fényképezőgép nagyon el volt rakva és leszálláskor már nem szabad felállni), minden rendben is van, szépen ereszkedünk, míg már csak kb. 500 méter magasan vagyunk La Palma felett és egyszer csak átstartol a gép, azaz gázt ad és felemelkedik és fordul és fordul. Gondoltuk, valami megzavarta és tesz egy kört és újból landol majd, de az az érzésem, hogy egyre messzebb repül el La Palmatól és Tenerife irányába repülünk vissza. Ez az érzésem hamar be is igazolódik, amikor a kapitány közli, hogy vihar miatt nem tudott landolni és leszállunk Tenerifén és ott várakozunk, majd eldől mi lesz, de az is lehetséges, hogy ma már nem tud landolni Palman. És akkor mi lesz velünk???

Feltankolják a gépet, mindenki kap egy pohár vizet, szörnyű zene szól és végül, már nem is tudom, mennyi idő elteltével, visszarepülünk La Palmára. Viharnak már csak a sok tócsa a nyoma, más nem. 17 órakor simán landolunk. Az érkezés kicsit kalandosra sikeredett és ha belegondolok, hogy otthon most 18 óra van és én reggel 4-kort keltem fel, akkor 14 órája vagyok úton egy szigetre, ahova 4,5 óra alatt lehet egyhuzamban odarepülni. 

Már Tenerifén írtam a házunk tulajának sms-t angolul, hogy kb. két órát késünk. Eddig még egy sms-ünkre sem válaszolt, ami kezd egy kicsit fura lenni és aggodalommal tölt el, hogy vajon minden stimmel-e a szállással. 

A bőröndök gyorsabban kint vannak, mint ahogy mi odaérünk a felvevőhelyhez. Madridban láttam az ablakból, ahogyan egy ilyen bőröndökkel megrakott furgon olyan erősen veszi a kanyart, hogy 4-5 bőrönd lezuhant róla a kanyarban (mellesleg pont a mi gépünktől jött) és észre sem veszi, csak hajt tovább, majd jóval később egy másik karbantartó autó veszi észre és hív valakit. Jó tudni, hogyan bánnak az ember cuccával. De meg van mindenünk, sértetlenül, viszont feltűnik, hogy a nagy, lezárt téren kívül, az összes kisebb külső zseb cipzárja ki van húzva. Mindig halálra aggódom magam, hogy valami eltűnik és akkor ott állunk ruhák, meg a fontos vészgyógyszertárunk nélkül, ezért mindig készítek ilyen cetliket amiket kívül-belül mindenhova teszek a bőröndbe. (A lakcímünk, e-mail címünk és mobilszámunk is rajta van, ezeket kitakartam.)

A Cicar ablakainál már hosszú sorok állnak. Ez a 9-edik utazásunk a Kanári-szigetekre és eddig mindig az Autoreisen nevű kölcsönzőtől foglaltunk, de most egy számunkra új cég mellett döntöttünk. A Cicar nevű cég is igen ismert, a fórumon dícsérték, így most őket választottuk. Emlékszem a tipikus emblémájukra a kocsik oldaláról és régebben még Cabrera Medina név alatt futottak. Ezt a céget már 1967-ben 6 autóval indították Lanzarotén, úgyhogy igen régi múltra tekint vissza. 1989-ben csatlakozott a Cicar nevű cég (Canary Islands Car) a Carera Medinához és kiterjeszkedett a többi Kanári-szigetre is. Napjainkban a cég neve már Cicar és kizárólag csak a Kanári-szigeten kínálja 8000 bérautóval és 1100 munkahellyel szolgáltatásait.

Nos, a Cicar minőségre törekszik, mi egy vadi új, különleges kiadású, sportverziós Opel Corsat kapunk, mindenféle extrákkal, digitális kijelzőkkel, olyan minőségű rádióval, ami még életünkben a saját autónkban nem volt. Nem kell semmiféle plusz biztosítást kötni, sem kauciót fizetni. Teli tankkal kapjuk, azzal is kell visszaadni, ha mégsem, arra zárolnak 36 Eurót a kreditkártyáról. Nem érdekel senkit semmilyen sérülés karcolás sem átvételkor, sem leadáskor, itt nem vacakolnak ilyesmivel. Annyira egyszerű és tökéletes. Az Autoreisennél is mindig így volt, de ott mindig ősrégi, széteső félben lévő autókat kaptunk, ami különsképpen nem zavart, de azért így mégis csak még szebb az élet. Az autó 10 napra 172 Euróba került, amit itt helyben vonnak le a kreditkártyáról, de lehet fizetni normális bankkártyával is.

Miközben a bérautóhoz állunk sorba, megpróbáljuk felhívni kétszer is a szállásunk tulaját, de nem veszi fel, így egyre rosszabbodik bennünk az érzés, hogy valami nem stimmel. 

A hosszú sor ellenére is gyorsan zajlik az autófelvétel és végre elindulunk. Először a sziget egyetlen L-jébe, mert holnap vasárnap lévén minden üzlet zárva van és nekünk be kell szerezni néhány alapdolgot a főzéshez, vizet, sört, reggelire valókat, kenyeret és még sok apróságot. A L a főváros előtt van, a hegyre felvezető kanyargós út mentén, de nem nagy kitérő. Viszont nagyon elmegy vele mégis az idő. Alaposan bevásárolunk. Más üzletet nem is sikerült kinyomozni a neten, ami nagyobb lenne, így ha nem itt, hát fogalmunk sincs, hol vsáároltunk volna be. Nem akartuk a tulajt még tovább váratni, de ha előbb a szállásra mentünk volna és ismét vissza, mér bezárt volna az üzlet (gondoltuk, nem tudtuk, hogy nem 20, hanem 22 óráig van nyitva). 

A L parkolójából ismét felhívjuk a tulajt, végre felveszi. Csak spanyolul tud. Semmilyen más nyelven egy szót sem. Ő nyomja spanyolul, mi angolul, senki nem érti a másikat. Végül össze tudunk hozni annyit, hogy una hora, azaz egy óra múlva jövünk. 

A bevásárlás elhúzódik már egy órára és sajnos eltévedünk. Nem töltöttem le a gps-be La Palmát, mert igazából a szálláson kívül nincs rá szükségünk, kicsi sziget és a tíz ingyenes bónusz letöltésemből még 4 van, azt meg akartam őrizni olyan utazásra, ahol sokkal nagyobb országba utazunk. Az utazási iroda küldött kézzel rajzolt bescannelt térképet, de nem egyértelmű. Közben szakad az eső, kicsivel 18 óra után besötétedik és leereszkedik mélyen a földig a köd, hogy csak kb. 100 méterre lehet ellátni. 

Itt még meg kell jegyeznem, hogy az utazási iroda, ami a booking.com-on közvetíti a szállást, németül írt nekem infókat, erre németül válaszolva írtam meg, hogy mikor landol a gépünk és mikor érkezünk, mikor várjon ránk a tulaj, hogy ezt kérem mondják meg neki. Erre egy goromba válasz jött, hogy minek üzengetek, megadták a tulaj mobilszámát, nincs telefonom? Hívjam fel őt. Nem hívtam fel, mert pont ettől féltem, hogy mi van, ha csak spanyolul beszél. Majd akkor hívom, ha vész lesz. 

Elérjük azt a leágazást, ahol le kell fordulnunk a főútról. A ház egy barranco (barranco = mély hasadékvölgy, ilyenek szabdalják fel több Kanári-sziget egész partvonalát. Ezek a sziget belseje felől indulnak, mint erózióvonalak, majd a part felé egyre tágasabbak és mélyebbek lesznek. Gran Canarián és itt van a legtöbb barranco, amelyek felszabdalják az egész partvonalat és emiatt millió szerpentinen kell kacskaringózni.), azaz szurdok mentén fekszik, alatta a hasadék húzódik. Egy autó szélességű, kérdőjeles minőségű, de betonozott, és rakétakilövő rámpa meredekségű (nem vicc, komolyan néha 30-40 fokos lejtők, amiken úgy ül az ember a kocsiban, mint amikr a reülő startol, de még ettől is jobban hátradőlve, ha felfelé megy) út visz lefelé itt. Le is megyünk, de nem találjuk a házat és nagy nehezen visszafordulunk. 

Még másik kettő ilyen szomszédos úton, megyünk le, de semmit sem lehet látni, néhol a beton mellett egyenesen a szakadék van csak és nem szoktam ilyenektől félni, mert párom szuper sofőr, de most már kezdek beparázni és félek, hogy soha nem fogjuk megtalálni a házat. 

Végső kétségbeesésemben előkotrom a kis spanyol mini útiszótárat és abból összeeszkábálok egy sms-t spanyolul, hogy nem találjuk a házat, és segítsen. 

Kicsivel erre csöng a telefon és egy kedves hölgy szól bele németül. Azonnal eldarálom neki, mi a helyzet és mondja, hogy ahol most vagyunk, ott maradjunk, és a tulaj eljön értünk. Két perc sem telik el, ugyanbból a pokoli feljáróból, ahol már előtte lent voltunk, feljön a tulaj. Megy elől, mi meg utána. A lefelé vezető meredek útból egy háznál egy miniatűr vékonyságú, 90 fokos behajtó van. Mintha a ház kertjébe vezetne. De nem, ez egy további, ezennel már földút, ami még össze vissza kacskaringózik, míg egyszer csak ott állunk a házunk kapuja előtt. Nagy kő esik le a szívünkről. Magunktól max. nappali fényben találtuk volna meg, de soha sem ebben a sötétségben és ködben. 

Kézzel-lábban kommunikáunk és valahogy megértjük nagyjából egymást. Kérem, hogy vigyen ahhoz a nőhöz, aki a telefonban beszélt, aki, mint kiderül, szintén egy bérlője, de hosszú távon. Kérjük, hogy mondja el, miért késtünk ennyire sokat, és hogy mennyire sajnáljuk, hogy ennyit várt ránk, valamint, amit ő fontosnak talál, mondja még el. 

Ezután megmutatja a házat, viccelődik nagyokat, hogy a négy alvóhely körül alhatunk minden nap máshol, hogy a konyha polcon álló pálinkából ihatunk stb. Nagyon szimpatikus és kedves, kár, hogy nem értjük meg egymást. 

Már este 8 óra van és én elkezdek kipakolni, M. pedig begyújtja a grillt. Rengeteg vágott fa van hozzá, nem pedig grillszén, így ennek sok idő kell, míg elég annyira, hogy izzó parázs legyen belőle. Közben pedig füstöl, mint az őrült. A lakás nagyon tetszik, a kert is és minden, bár belül nyirkos és hűvös, erősen dohos szaga is van. A berendezés egyszerű, régies, de ízléses, a konyha nagyon jól felszerelt mindennel, van mosógép és hajszárító is, a tévén pedig 400 csatorna jön és wlan is van. Mindez paradicsombeli álom napi 50 Euróba kerül, amennyiért már az utóbbi években hotelszobát sem taláunk. 

Hálószoba. 

Az utolsó képen a védőtakaró nélkül, ilyen kis hangulatos ágyneművel van felhúzva. 

Éjjel bizony szükség van a vastag takarókra is.  

Gyerekágy is van benne.

Konyha.

Egy hatalmas adag helyi banánnal, a tulajunk saját ültetvényéről. 

Hálószoba további két személynek:

Udvar, medence és grillház:

Végre megérkeztünk! Nem csak testileg, hanem lelkileg is, azaz végre lenyugszunk a hosszú, izgalmas nap után (16 órát voltunk úton) és kezdünk megnyílni a helynek. 

A mai vacsoránk dizsnóhús, sült kolbászok, grillezett cukkinivel és gombákkal, meg salátával. Isteni finom minden. Van egy kunyerálós macskánk is. Mivel egész életemben voltak cicáim és totálisan macskarajongó vagyok, így azonnal kezdek is vele összebarátkozni. 

Kap a kolbászokból egy keveset, meg tejet is. Még nem tudom, hogy a nyaralás végére ez milyen lelki traumához fog vezetni számomra.