2020. július 10.
A napjaink egyformán telnek, de élvezzük, pihenünk, jókat fürdünk, jókat eszünk. Eljutottunk a Corona idején mégis két hétre külföldre, Görögországot imádjuk és a munkánál pedig minden jobb. Úgy állunk hozzá az egészhez, hogy persze, máskor sokkal tartalmasabb, felfedezősebb utazást szeretünk és nem csak a strandon henyélni, meg fáj is, hogy nem a sokkal több csodát adó Azóri-szigeteken vagyunk, ahol most lennénk eredetileg, de most az is nagy dolog, hogy eygáltalán tudtunk utazni és egy ilyen csodás helyre és ki tudja, mikor tudunk ismét, ezt meg kell becsülni, szóval viharos szél ide vagy oda, így is élvezzük a nyaralást! Legalább kipihenjük magunkat.
Ma is egyenesen a Paleochorira megyünk, a tavernában ebédelünk és estig maradunk. Este pedig felmegyünk naplementét nézni Plaka régi erődjébe. Itt este tömegeket gyűlnek össze. Normálisan ezen nem lepődnénk meg, de napközben a strandokon nem érzékeltük, hogy már ennyire sok turista van a szigeten, ahol az első napokban úgy éreztük, hogy csak mi vagyunk. Fent a falakra ülnek az emberek, sokan hoztak magukkal bort, sört, rágcsálnivalót. A naplemente valóban pazar innen.
Die Katze ist ja cool, und dazu noch so eine Hübsche♥
VálaszTörlésBin überzeugt das gerade dieser Entspannungsurlaub euch in der Zeit gut getan hat.
Liebe Grüsse
N☼va