2020.
július 8.
Ma nagyon erős a szél, strandra menni szinte lehetetlen, így megpróbáljuk a szigetnek a velünk szemben fekvő északkeleti nyúlványát a nagy belső öböl felől felfedezni, de nem jutunk messzire, mert elfogy az út és megint csak borzalmas földutakon lehetnek továbbautózni. Pedig ott vannak a szép partok, és mégsem érhetjük el őket. Egy Emporio nevű mini kis parti településig jutunk el, ahol pár szirmata áll, onnan visszafordulunk.
Tanácstalanok vagyunk, hova mehetnénk strandolni és visszamegyünk Adamasba, csak csellengünk, bedobjuk a képeslapokat. Majd úgy döntünk, végignézzük a közelben lévő északi partokat, hátha valamelyiknek olyan a fekvése, hogy széltől védett. Firopotamosban reménykedünk, mert az mélyen benyúló U-alakú öböl, de ott is brutális hullámok jönnek, esélytelen.
Igazából lehangol lassan ez a szél, mert Milos pont a strandjai miatt érdekes, csodásnál csodálatosabb öblökben lehetne fürdeni, minden nap máshol, de sehol sem lehet. Elmegyünk Mandrakiába ebédelni, ahol tegnap este voltunk, mert arra számítunk, hogy délben nem lesznek ott sokan, és valóban kevesen vannak és az étel nagyon jó.
Még elmegyünk megnézni a
Mytakas strandot, ahol pár napja a hullámzással együtt is még elég jót lehetett
fürdeni, de ott most sokkal nagyobbak a hullámok, nem jó. Így végül nem marad
más, csak egyetlen strand van, ahol tökörsima a víz és van árnyék is, a nehéz,
fa napozóágyak: ez pedig Paleochori. Oda megyünk, így komplett körbejártuk ma
már majdnem az egész szigetet, a távolságok kicsik. Paleochori nem okoz
csalódást. Sőt még a státrat is fel tudjuk állítani, így nem kell fizetni a
napágyért. Este hazafelé felmegyünk a falunk, Tripiti feletti domra, ahol
szélmalmok állnak. Meglepetésünkre ezek ki vanank építve lakásoknak és
egyik-másik kiadó. Szóval megnézni egyiket sem lehet.
2020. július 9.
Már unalmas, de megint viharos szél van. Mivel már felmértük a sziget össze lehetőségét, nem marad más, mint automatikusan a Paleochori strandra menni. Nincs vele semmi baj, imádnivaló strand és a taverna (Pelagos) is nagyon jól főz, szuperek a stabil napágyak, a puha matraccal és hatalmas napernyővel (10 euro egész napra két ágy + ernyő). Csak hát szívesen lettünk volna minden nap egy másik strandon.
Ebéd a strandtavernában, kilátás és homokkal panírozott has - a szél olyan erősen szórta a homokot ránk, hogy a sok ezer kis szemcse mind tűszúrásként fájt és a napozókrémes bőrre úgy tapadt, hogy lemosni is alig lehetett:
Az egész napot itt töltjük, a tavernában ebédelünk. Este felgyalogolunk a szűk és régies hangulatú utcában, ahol minden nap autóval legördülünk, a falunk központjába. Egy különösen szép éttermet választunk ki vacsorára, szeretnénk valami nagyon tipiksat enni, de pont azok az ételek nincsenek. Megjárjuk, mert a bárány, amit eszünk, szinte csak egy halom csont. Bár ízre finom, de nem élvezhető.
Als Fazit würde ich dann schon sagen: "wenn die Insel dann ein geländetaugliches Fahrzeug mit Allrad mieten ;-)
VálaszTörlésMit Wind und Sand ist echt mies, hat man hier auch öfters am Teresitas. Schön aber dass ihr dennoch auch immer einen schönen Platz gefunden habt wo ihr schwimmen konntet.
Liebe Grüsse
N☼va