Milos - Hivadolimni, Tsigrado, Firiplaka, Ag. Kiriaki, Sarakiniko, Mandrakia

 2020. július 7.

Továbbra is szeles idő van, hol enyhébb, de inkább jellemzően viharos széllökésekben érzékelhető. Találtam egy szélelőrejelzést a mobilon és az mutatja egy hétre előre mi várható. Hát sajnos nem fog abbamaradni. A szél erőssége 50-60 km/h körül mozog, de a lökések 80 km/h-t is elérnek. Szeretnénk menni egy katamarán kirándulásra, de egyelőre ez sem indul a szél miatt, várólistára tesznek és majd felhívnak, ha indul. 

 

Előbb megállunk Adamasban, pékárút, frappét és képeslapokat venni, meg érdeklődni, hogy mi van a hajókiránsulással, de semmi sincs a szél miatt. Elindulunk a sziget még nem bejárt helyeit felfedezni és reménykedünk, hogy találunk egy szélvédett strandot is. A nagy milosi öböl, Adamas és a repülőtér között mindig szélvédett, tükörsima a vize, de itt keskeny parton, direkt a főút mellett kellene strandolni, ami annyira nem szimpatikus.

A repülőtér után elérjük a hosszan elhúzódó Hivadolimni strandot, ami fentről nézve nagyon szép, karibi színekben játszik, de itt is erősen fúj a szél és a strand közelebbről megnézve, elég koszos, nem tetszik mégsem. 

Átmegyünk ismét a sziget déli oldalára. Ott kevésbé fúj a szél és rekkenő hőség van. Elsőnek a Tsigrado strandot nézzük meg. Strandnak nem is mondható, egy mini, kis asztalterítőnyi öblöcske a sziklák alatt és egy sziklavájatban lehet kötelek és létrák segítségével lemászni. Csak fentről nézünk le. Majd meghalunk a hőségtől és a strand minden, csak nem szép, úszik benne mázsaszámra a rohadt vizifű. Nem ingerel, hogy lemásszunk oda. 

 

Ezután jön a sziget nagy sztárja, a Firiplaka strand. Ez tényleg a legszebb az összes közül, mert annyira gyönyörű világos, átlátszó, türkizes a víz és annyira különlegesek a világos, sárgás, vöröses sziklák mögötte. De árnyék csak egy van, rögtön az elején, a szikla alattt egy tamariszkusznál. Itt maradnánk, de az egyetlen árnyék már foglalt és a szél azért annyira erős, hogy a strandsátrat nem tudnánk felállítani. Szóval mivel még csak délelőtt van, nem tudunk itt maradni egész napra árnyék nélkül, így fájó szívvel, de továbbmegyünk. 

Utána a Provatas strand következik, ezt nem találjuk szépnek. Sok napágy van. Ezután már csak földút vezet tovább és ha azt be tudnánk járni, akkor a sziget északkeleti csücskében csodálatos partokat találhatnánk. Nekivágunk, de az első két lejárat után feladjuk, mert minden strandhoz hosszú, göcsörtös utakon kell lemenni, amik egy része alig járható normális autóval és nincs kedvünk olyan kalandhoz, mint a kénbányánál. 

 

 

Strandolni szeretnénk és olyan strand kell, ahol van természetes árnyék, mert a sátrat a szélben nem lehet felállítani, így végül az Agia Kiriakira megyünk, ahol két napja tetszett. Most eléggé hullámzik, de kevesebben vannak sokkal, mint két napja, amikor vasárnap volt és a helybéliek ellepték a partot, így bővek tudunk válogatni a kis tamariszkusz fák árnyékaiból. Sokáig itt maradunk, majd hazamegyünk lezuhanyozunk és elmegyünk naplementét nézni a Sarakiniko öbölhöz. Itt este igen sok ember gyülekezik, a sziklákon mászkálnak, ülnek és fényképeznek. A hangulat valóban különleges. 

 

Végül a napot egy jó vacsorával zárjuk le Mandrakiában, ahol a kis szirmata falu egy sziklaszirtjén egy igen hangulatos étterem található. Ez annyira népszerű, hogy este dugig tele van és akinek már nem jut hely, azt kint ácsorogva várakozik. Ennek köszönhetően a picérek idegesek és össze-vissza ugrálnak, elcserélik az ételeket, elfelejtenek megrendeléseket. Az étel nagyon finom, a hangulat nagyon szép, de a pincérek azt lesik, ki fejezte be az evést, akkor elkapkodják előle a tányért, jön pár szelet dinnye a számlával és alig várják, hogy fizess és menj, hogy jöhessen a következő. Ez a hozzáállás nem éppen szimpatikus. Az ember még elüldögélne itt bor vagy sör mellett. De ezt majd otthon tesszük meg a teraszon. Amúgy meg semihez sincs köret, csak úgy egymagában van a tányéron a hal.