2012. február 17., péntek

Tanzánia - Zanzibár/Autóval a sziget körül

Január 25. 

Ma is korán kell kelni, 7:20-kor. Az egész nyaralás alatt nem aludtuk még ki magunkat. Reggelizni megyünk és utána átvesszük a hoteltől bérelt dzsipet (ősrégi Suzuki, 60 USD egy napra). Semmilyen papírt nem kell kitölteni, aláírni, semmilyen adatot nem vesznek fel rólunk, csak odaadják a kulcsot. Az is érdekes, hogy tegnap, amikor szóltunk, hogy szeretnénk autót, azt mondták, hogy előbb el kell menni majd egy helybélivel Stone Townba valami rendőrségre, és ott adnak engedélyt, hogy vezethetjük az autót. Totál mérges voltam, hiszen ez hatalmas időveszteség lenne, meg eleve nem is akartunk még egyszer Stone Town felé menni. De ma meg szó sincs már erről (pedig tegnap a franciáknak el kellett ezt intézniük és 10 Dollárba került nekik). Na mindegy, jobb így. 


Riogattak engem mindenütt, hogy Zanzibáron ép eszű fehér ember nem bérel autót, mert szinte túl sem lehet élni az egészet. Megint sokkal többet paráztattak, mint kellett volna. A bal oldali vezetéssel eleve semmi gondunk nincs, autót a miénken kívül úgy fél óránként egyet látunk, szóval a közlekedés majdnem a nullával ér fel (napközben, este pokoli volt Stone Tow-nál). A katonai ellenőrzőpontokon kétségeim vannak, hogy a katonák egyáltalán olvasni tudnak-e, mert bár elkérik mindig a nemzetközi jogosítványt, de csak lapozgatják és fogalmuk sincs, mit is keresnek benne, aztán ha rátalálnak a képre (amit szintén nem tudják, hogy hol van, pedig napjában többet is megnéznek), akkor sokáig nézik M-et, hogy ő valóban az-e, aki a képen van, majd megkérdik, hova tartunk és udvariasan elköszönnek. A nap során összesen három ilyen ellenőrzéssel találkozunk. 

A szigeten viszont nem léteznek táblák, az embernek térképből kell jól tájékozódnia, ami nekem szintén nem probléma, nagyon jól olvasok térképet, mindig megtalálunk minden leágazást. A tankolással adódik egy kis probléma, mert csak Dollárunk van és bár lehet azért is tankolni, azonnal jól át akarnak vágni. Bankban 1 USD-t 1600 TZS-re váltanak, a benzinkutas azt mondja, 1200-ért váltja, így tíz Dollárért 12000 TZS-et kellene tankolnia nekünk, de csak tízezret üt be a tankautomatába. Reklamálunk és felteszi kétezerrel. Szóval az átvágás megy ezerrel. A kocsit majdnem üres tankkal kaptuk és ugyanúgy kell majd visszaadni is. A nap folyamán kétszer tankolunk 10 dolcsiért, mert fogalmunk sincs az autó fogyasztásáról, és nem akarunk sok lét ajándékba benne hagyni. 








Lenyűgöző a sziget növényzete. Igaz, amerre a szállodánk van, inkább kopár síkságok vannak, de mindenütt máshol végeláthatatlan kókuszpálma- és mangóerdők, meg egyéb trópusi fák, amiket nem ismerünk. Előbb a sziget északi részébe tartunk, arrafelé a keleti part mentén nagyon szép strandok vannak. Jó minőségű aszfaltozott úton megyünk a sziget belsejében felfelé, majd úgy döntünk, mégsem megyünk fel a csücsökig, ahol a legszebb standok vannak, mert megy lefelé a benzinmutató és itt az egész északi részen nincs benzinkút. Útközben egymást érik az út mellett a falusi házak, sokszor látunk ökrös szekereket, meg rengeteg gyereket, akik mezitláb menetelnek kilométereket az iskolából hazafelé és ha kicsit is lelassítunk, megszállják az autót, folyton „ciao-t” kiabálnak (nem értjük, miért pont ezt) és mosolyognak. Sajnáljuk, hogy nem tudunk nekik semmit sem adni, de több százan vannak, ha lenne is valamink, hogyan adhatnánk mindnek? Hoztunk színes filctollakat a szigetre, hogy majd beadjuk egy iskolába, de valahogy még azóta is az egyik bőrönben fekszenek. 










Odaérünk Kiwengwa partjához, ami szintén kedvelt, szép partú üdülőhely. Nehéz egy utat találni, ahol kijuthatunk a partra, mert mindenütt a szállodák vannak és csak azokon át lehetne kimenni. De egy helyen lejutunk és itt is extrém módon mutatkozik meg az apály. Azonnal lerohamoznak a helyi maszájok, hogy vegyünk valamit. Végül 30 dolcsiról lealkudva 10-re veszünk egy szép olajfestményt, aminek olyannak ítélem meg a méreteit, hogy könnyebb lesz itthon majd keretet találni hozzá. Ekkor már elviselhetetlen a hőség és a kocsiban nincs klíma. 











Ezután megállunk még egy parton, Pongwe-n (ahol a mi szállodánk van, azt meg Pingwe-nek hívják). Itt is nagyon szép a part, de sehol nyoma sincs a víznek. 








Azután visszamegyünk azon az úton, amin feljöttünk északra és lemegyünk a sziget déli csücskébe. Ott megállunk Kizimkazi faluban, ennek szintén nagyon érdekes szép partja van. Éppen kezd jönni a dagály és sok helybéli halász jön vissza a halászásból. Itt iszunk egy parti étteremben egy hideg kólát, a magunkkal hozott vizek, úgy 40 fokosak lehetnek. 

Mangóallé










Ezután már visszafelé kell indulnunk, mert igencsak fogytán van a benzinünk. Még letérünk egy-két partot megnézni Paje környékén, mind gyönyörű szépek. 



17 órakor érünk a szállodához vissza és elégedettek vagyunk a mai nappal. Nem láttunk semmi egetverőt, de beleláttunk a sziget életébe, mindennapjaiba, láttuk a csodás növényvilágot, pár meseszép partot. Többet nem is vártunk el tőle. A kirándulásokra amik itt szokványosak (fűszerfarm, Jozani forest, Börtön-sziget stb...) úgy döntöttünk, nem megyünk el. Ezen utazás során láttunk már őserdőt, állatokat, növényeket eleget, nincs, ami már annyira érdekelne, hogy kiadjunk érte olyan sok pénzt, mint amit itt kérnek. 
A fűszertúrára azért én elmentem volna, de M-et nem érdekelte. Viszont elmentek az ismerőseink, akikkel együtt a szafarin voltunk, az ő fotóikból tudok adni ízelítőt: 

C.N. és S.A. fotói: 







Még úszunk egyet a medencében és bepótoljuk a folyadékveszteségünket, mert egész nap alig ittunk, hiába volt velünk sok víz, ihatatlanra felforrósodott. Zuhanyozunk, majd még a teraszon ücsörgünk kint. A vacsora ma gyenge, alig akad cucc, ami ízlik. Utána még sokáig (23 h-ig) a bárban trécselünk a francia-német ismerőseinkkel. Este itt is jár valaki a szobánkban, aki behúzza az ágy körül a szúnyoghálót, befúj rovarirtót és a párnákra helyezi a „lala salama” cetliket (jó éjszakát szuahéliül). 


A fővárosban sok ilyen keletnémet építésű lakótelepi blokkház van, de ezeken itt nagyon meglepődtünk, mert ezek a sziget legdélibb csücskében voltak, egyszer csak ott a semmiből, a semmi kellős közepén. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése